AURORA

Obsession

Még alig kelt fel a nap, de a házban durmoló négyes közül egy valaki már biztosan talpon volt és nagyban kutakodott a nappali egy részéből kialakított dolgozószobában. Egy vaskos könyvet bújt, miközben lázasan jegyzetelt. Bajsza alatt mormolt valamit, majd folytatta tevékenységét. Baseball sapkája természetesen a feje tetejét fedte, mint mindig, félig az arcába lógva a nagy munka közepette, így eltakarva a szemeit.

Csak akkor nézett fel, mikor mocorgást hallott a folyosó felől, majd a konyhából. Egy pillanattal később pedig már a helyiség ajtajában állt az a bizonyos személy, aki mindezen zajok forrása volt.

- Ó, hát te már fenn vagy? - kérdezte Sam, ahogy beljebb lépkedett a szobába. Szemei alatt oda nem illő karikák éktelenkedtek, félő, hogy alig aludt valamit az éjjel. Akár csak a többiek.

- Én azon csodálkozom, hogy te is. Miért? - kérdezett vissza Bobby, több figyelmet már nem szentelve az előtte heverő könyvnek és jegyzeteknek.

- Nem tudtam tovább nézni a plafont. - vont vállat a fiatalbbik Winchester, miközben helyet foglalt a vörös díványon.

- Nocsak! - lepődött meg még jobban a ház tulajdonosa. Elgondolkodva figyelte, ahogy az előtte ülő csak kellemetlenül biccent egyet. Hunyorogva méregette, mintha a mozdulataiból próbálta volna kitalálni, mi ennek az álmatlanságnak az oka. Nem kellett sokáig töprengenie, mert Sam magától is belekezdett.

- Egész éjjel Andyn agyaltam és hogy hogyan tudnánk segíteni neki. - Bobby Singer meghökkenten nézett rá.

- Elmondta, hogy...?

- Nem, magamtól jöttem rá. - nézett komolyan az idősebb szemeibe. - Hisz, úgysem mondott volna semmit.

- És akkor Dean is tudja?

- Nem, nem akartam neki elmondani.

- Miért is? - vonta fel a szemöldökét Bobby.

- Mindegy, amúgy sem áll szóba velem. Bár, fogalmam sincs mi a baja.

- Nem is csodálom, hogy kerüli a társalgást, azok után, amit tegnap látott! - feltápászkodott az íróasztala mellől, majd miután kiropogtatta a hátát, elindult a konyha felé.

- Mire gondolsz? - vonta össze a szemöldökét a fiatal férfi és utána nézett.

- Rád és Andyre. - Sam nyelt egyet. - Fogalmam sincs, mi van vele, de eléggé felkapta a vizet, majd az óta nem is láttam. - tartott egy kis hatásszünetet, közben az egyik konyhaszekrényben kezdett el kotorászni. - Mindenesetre örülök nektek, legalább elterelitek egymás figyelmét erről az egész hülyeségről.

- Nem! - kiáltott fel Sam, mire Bobby ösztönszerűen rápillantott. - Mármint... mi nem... - sóhajtott egyet, próbálta a következő mondatait úgy megfogalmazni, hogy ne hozza magát még kínosabb helyzetbe. - Azért nem akarom elmondani a bátyámnak, amit tudok Andyről, mert nem akarom, hogy valami meggondolatlanságra késztesse. Semmi sincs köztem és Andy közt. Ellenben velük. - utalt testvérére és a lányra.

- Aha... - reagált Bobby, kezében egy üveg lekvárral (?) és egy vajazó késsel, miközben a kezeit a levegőben tartotta és kissé elnyílt szájjal bámult a fiatalabb Winchesterre. - Igazság szerint, fogalmam sem volt, hogy ők ennyire közeli kapcsolatban vannak, hisz az elején ki nem állhatták egymást.

- Mert nincsenek is ennyire közeli kapcsolatban, egyszerűen csak ismerem a bátyám. - vont vállat Sam.

- Aha! - „válaszolt" megint Bobby. Isten se tudja honnan varázsolt elő ilyen gyorsan egy szelet kenyeret, mindenesetre épp a frissen lekvárral megkent szeletbe harapott egy hatalmasat. Persze ezt a mozdulatsort a beszélgetőpartnere fura arckifejezéssel nyugtázta.