AURORA

Let's Talk About Andy!

- Nem megmondtam, hogy te jössz be hátulról? – rivallt rám Dean a pisztolyával hadonászva.

- Mért nem azt tettem? – fontam össze a kezeim és automatikusan váltottam gunyoros hangsúlyra. A gyár épület egyik nagyobb helyiségében álltunk, farkas szemet nézve.

- Nem, nem azt csináltad! Elölről jöttél, és nem akkor, amikor mondtam!

- Ja, bocsi, hogy nem veszem figyelembe a parancsaid, nem vagyok a beosztottad! Ugyan olyan vadász vagyok, mint ti, csak téged az zavar, hogy nő létemre okosabb vagyok, mint te!

- Hát ez nem igaz! – nevetett fel kínosan. – Leállnál már végre a vádaskodással?

- Csak ha te is leállsz a folytonos lebecsüléssel!

- Az nem fog működni, mert igen, kimondom, lenézlek! És nem bízom benned, mert olyanokat tudsz rólunk, amiket tuti nem Bobbytól hallottál! És a mostani magánakciód még rátett erre egy lapáttal!

- Ha hiszed, ha nem, veled is ez a helyzet!

Ha Sam nem bukkan fel az egyik elhagyatott folyosón pár perccel később, a marakodásunk vérre ment volna.

- Srácok, nem mondjátok, hogy amíg én átfésültem az épületet ti itt vitáztatok! – hűlt el Sam, mikor megállt mellettünk.

- Na és? – fordultunk felé egyszerre, majd ismét dühöngve egymás felé.

- Hát ez kész... – sóhajtotta a fiatalabb Winchester és beletúrt loboncába.

- Most mi van? – kérdezte meg tőle bátyja. Megdörzsöltem a homlokom. Most kezdtem csak igazán fontolóra venni egy kirándulást az ország túlsó felébe. Eddig még úgy elviseltem őket, de úgy tűnik, csak két napig bírtam. Legalább is Dean mellett, Sammel nincs bajom, ő legalább próbálja palástolni bizalmatlanságát.

- Olyanok vagytok, mintha húsz éve házasok lennétek. – hitetlenkedett. Ez két szempontból is rosszul esett; először is, biztos, hogy nem lennék ennek a felesége, másodszor, úgysem fogom megélni azt a kort. És szerintem ezen járt Dean agya is.

Gyilkos pillantást vetettünk rá, majd összenéztünk. Tényleg egy párnak tűnünk? Mi a fene Andy, most komolyan? Ezt azonnal verd ki a fejedből!

Kínosan, a fejem rázva arrébb mentem és a helyiség falait kezdtem pásztázni, mintha a másik kettő ott sem lenne mögöttem. Volt valami ebben a helyben, amit nem tudtam hova tenni.

Josh azt mondta, a meggyilkolt házaspáré volt az épület és itt halt meg a gondnok. Ha, tegyük fel, a gondnok ki nem állhatta a házaspárt, mert valami olyat tettek vele, akkor indítéka lehetett a szellemének bosszút állni. Csak az nem illett a képbe, hogy a páron állatmarcangolás nyomai voltak, egy szellem pedig nem képes ilyenre.

- Nem áll össze a kép... – suttogtam magam elé. Visszafordultam a testvérpárhoz, aki szintén a helyiséget pásztázta. Ők sem tűntek túl nyugodtnak.

Levezettem nekik az elméletem, bár úgy is mondhatjuk, csak magamban foglaltam össze újra a dolgot.

- Ott hibádzik a képlet, hogy egy szóval sem mondtam, hogy szellem tette. – jelent meg az ajtófélfának támaszkodva az alakváltónk, akit amúgy megbilincselve hagytunk kint a kocsiknál. Mindhárman előrántottuk a fegyvert, bár én ahelyett, hogy rá céloztam volna, inkább a combom mellé szorítottam. – Meg ne kérdezzétek, hogy bújtam ki a bilincsből! – szólt ránk. A fiúknak eszük ágában sem volt kérdezni, csak lőni akartak.

- Akkor mi volt?

- Andy, nehogy már higgy neki! - torkollt le Dean, de figyelmen kívül hagytam.