A Remény utolsó sugarai ✓

Egy meleg napsugár

Komótosan elsétáltam egy fáig, aminek nekidõlve lecsusszantam a földre. Felnéztem az égre, ami már évek óta ugyanolyan mélykék volt. Reggelente a Nap megfestette egy kis narancssárgával, majd este búcsúzóul újra, hogy emlékeztessen rá: valahol messze még történnek szép dolgok. Azt persze nem tudtam, hol és, hogy valóban létezik-e még ilyen hely, de a remény, ami bennem élt, arra késztetett, hogy higgyek benne. Tudtam, hogy vár ránk valahol egy hely, egy menedék, ahol távol leszünk minden veszélytõl. Vagy legalább õk. Én... nem vagyok fontos.

Túl nagy kérés volna szabadnak lenni? Túl sokat várnék el a világtól, ha azt mondanám, hogy mi csak gyerekek vagyunk, ezért szabadságot akarunk? Mégis, ki mondja meg, mi a sok és mi nem az? Ki segít ebben a világban, ha nem mi magunk? Ki irányítja ezt az egészet?...

Egyre jobban zavart, hogy nem tudtam a válaszokat. Nem tudtam semmit. Szó szerint. Összezavarodtam a sok bizonytalanság közepette. De sajnos el kellett fogadnom a tényt: ha Thomasék nem találnak semmit, itt fogunk meghalni.

De érdekel ez bárkit is? Vajon az Alkotók még mindig ott ülnek a monitorok elõtt és bámulnak minket, vagy már rég elfelejtettek? Abban az esetben, ha még ott vannak, remélem tudják mi vár rájuk. Mert ezt... biztos nem ússzák meg szárazon.

De mi is az élet? Csak egy múlandó szakasz lenne? Csak egy rövid része a körforgásnak? De akkor minek van egyáltalán? Miért nem vetek véget a szenvedésnek? Mért nem választom soha a könnyebb utat?

Mélyet sóhajtottam. Próbáltam elfelejteni minden mélydepressziós gondolatot, ám ez a lehetetlennel volt egyenlõ. Mégis hogyan lehetnék pozitív ilyen helyzetben? Vagy... lehet, hogy nem is kell annak lennem, csupán ezt kell elhitetnem mindenkivel? De mi lesz, ha már nem bírom tovább? Ha már nem érdekel, mások mit hisznek? Ha már semmi sem érdekel...

Szívesen folytattam volna még az eszmefuttatásomat, ám sajnos ekkor megjelentek az elsõ Tisztársak. Mindnek álmos tekintete és kócos haja volt. Elkeseredetten dörzsölgették a szemeiket, ami fájt legbelül. Azt hiszem, nekik mindenkinél jobban szükségük volt némi pozitivitásra.

Ki is néztem magamnak Serpenyõt, aki búsan kullogott a konyha felé. Nehezen feltápászkodtam, majd gyors sétával már elõtte is teremtem:

- Jó reggelt! - hatalmas mosoly terült szét az arcomon, szinte fenyegetõen széles, és már a fiú nyakába is borultam. Meglepett tekintetébõl mást sem tudtam leolvasni, csak azt, hogy most nagyon furának hisz engem. Viszont amikor kibontakoztunk az ölelésbõl, az arcán is hasonló kifejezés jelent meg, mint az enyémen. Elnevettük magunkat és egy percre tojtunk a világra. Baromi jó érzés volt.

- Köszönöm, Lisa, ez jól esett most - mondta még mindig nevetve.

- Máskor is - kacsintottam felé, majd indultam is misszióm újabb áldozatához.

Winston egymagában ácsorgott, gondoltam, vár valakire. De nyilván nem arra, amit kapott: szó nélkül a nyakába borultam és csomó ideig nem is engedtem el. Az elején úgy éreztem, nem akarja ezt az egész ölelés-dolgot, ám végül átfogta a hátamat. Szinte éreztem, ahogy az energiáim átszállnak belé és mintha a kisugárzása is pozitívabb lett volna. Akkor talán mégis létezik még varázslat.

- El sem tudod képzelni, mennyire jól esett ez - sóhajtotta, miközben végig mosolygott.

- Azért van némi sejtésem róla - nevettem fel, aztán szép napot kívánva neki, továbbálltam.

Ekkor pillantottam meg Newtot, aki nemrég érhetett le a szobánkból, mert elég kótyagosan nézett ki. Úton felé rámosolyogtam még pár emberre, aki éppen szembejött. Mind viszonozták, és boldogan integettek. Szélesre húzódott szájjal értem el végül Newthoz.

- Te meg minek örülsz ennyire?

- Tudod... azt hiszem boszorkány vagyok - mondtam vigyorogva, de aztán már kiszakadt belõlem a nevetés. És el is értem, amit akartam: Szöszi is röhögni kezdett, ami bármilyen nemû betegséget meggyógyított volna. Aranyos volt, hihetetlenül az.

- És mibõl gondolod, hogy az vagy? - kérdezte, amikor már meg tudott szólalni.

- Hát... képes vagyok pozitív energiát adni annak, akit megölelek - még mindig gyanúsan vigyorogtam, ám úgy tûnt, ez Newtot egyáltalán nem zavarja. Sõt. Ugyanolyan idiótán csinálta, mint én.

- És túl nagy kérés lenne a Mágikus Hölgy számára, hogy nekem is megmutassa a mûvészetét? - kuncogtam azon, ahogy nevezett. Mágikus Hölgy. Hmm... Egyedi.

- Majd megkérdezem tõle - szinte suttogtam, de a mosolyom még mindig nem tûnt el. A szemeibe néztem, aztán tekintetem az ajkára siklott és összecuppant az enyémmel. Ezután csak egy szimpla ölelés következett, ami mégis többet jelentett bármi másnál.

Sajnos azonban a dolgot nem folytathattuk, mert egy gyilkos pillantást kaptunk Gally-tõl, aki éppen arra jött, ami azt jelezte, hogy ideje lenne dolgozni. Szét is váltak útjaink, mert engem elküldtek valami ágakért az erdõbe, Newt viszont folytatta a dolgát Ekésként.

A kezembe nyomtak egy kosarat, amitõl totál Piroskának éreztem magam. Csak nehogy aztán egy óvatlan pillanatomban letámadjon egy farkas.

Szóval a kis kosárkámmal megindultam az erdõ közepe felé. Azt bezzeg senki nem mondta, minek kellenek a gallyak, csak azt, hogy hozzak. Bár az is lehet, csupán szét akartak minket választani Newttal, mert látták, hogy ha együtt dolgozunk, annak nem lesz sok eredménye.

Fa, fa, fa és még több fa. Olyan sûrûn helyezkedtek el egymás mellett, hogy a napsugarakat is alig engedték át. Különös illat csapta meg az orromat, olyan tipikus erdei. A fák, a gyanta, a növények és a fû friss illata. Mélyen beszívtam és lelkiekben eggyé váltam a természettel. Leültem a földre és lehunytam a szemem. Melegséget éreztem az arcomon, ami egy kósza napsugár halovány árnyéka volt. Csupán egy vékony kis fénycsík, ám bennem mégis a melegség érzetét keltette. Varázslatos. A legmagasabb gyönyörûséggel ér fel, ha a természet lágy ölén csendesem el. Itt nincs semmi nyugtalanító. Semmi olyan, ami felzaklatna, vagy kiábrándítana. Minden nyugodt. És csendes.

Akkor akár még tündérkertnek is láthattam a sötét kis erdõt, hiszen a képzeletem még annál is messzebb repített. Túl a gondolatokon, a fájdalmakon, a veszteségeken és szenvedéseken. Nincs is szebb dolog annál, ha az ember álmodik.

Elõre is boldog Halloweent és szép õszi szünetet kívánok!😊