Vidéki tájakon

1 [Bulvár]

Jeon Jungkook a tengerparton ült és hallgatta a hullámok megnyugtató és szabadságot éreztető zúgását. Ha tehette és olyan helyen tartózkodott, ahol közel van a tenger mindig leszökött a partra, hiszen imádta a látványt, ami a szeme elé tárult minden alkalommal. Ezen a helyen azt érezte, hogy bármikor ihletet nyerhet és szinte minden alkalommal dalt írt a homokban ülve. A nap ragyogása a vízen és a hullámok ereje valahogy mindig megadta azt, amit várt tőle. A sorok futószalagként jelentek meg a fejében, amit azonnal le is vetett a naplójába. A vastag kis könyv mindenhova elkísérte őt, és úgy vigyázott rá, mint a legbecsesebb kincsre, amit valaha felfedeztek. Amikor bármilyen ötlet, vagy kis mondat foszlány eszébe jutott már ott is volt a naplója a kezében és ő készségesen papírra vetette gondolatait. Jungkook legsikeresebb dalai mindig a tengerparton fogalmazódtak benne, ezért soha nem mondott le arról, hogy mikor senki nem látja, maga mögött hagyja az embereit és lemennyen a partra. Jungkook gitárral a kezében ült a víz mellett, éppen olyan messze attól, hogy lábujjait érje csak. A hideg víz kellemes borzongást váltott ki belőle, amikor hozzáért. A napló ott feküdt mellette a homokban, amelyen egy kis toll pihent, hogy bármikor a kezébe kapva azt leírhatja, amit gondol. Jungkook egy új dallamon gondolkodott, és gitárján különböző akkordokat játszott le, azt várva, hogy talán egyszer csak meghallja azt a dallamot, amibe rögtön beleszeret. Azonban egy alkalommal nem figyelt és a hullám túlságosan erősen sodorta a vizet felé. Jungkook nem foglakozott, hogy nadrágja vizes lett, gitárját azonban a magasba emelte, nehogy tönkre mennyen. De mikor épp azt érezte, hogy megvan a dallam valami nem volt a helyén. Mikor nyúlt tolláért, hogy leírja gondolatát a toll nem volt ott, és a naplója sem. Jungkook ijedten nézett körbe maga körül, hátha csak máshova tette le és megfeletkezett róla. De a napló nem volt sehol. Ekkor villant fel a kép előtte, a hullám túlságosan közel sodorta a vizet és a könyvet magával rántotta. Bele a hatalmas vízmennyiségbe. A fiú rögtön felpattant és a víztömeg tetejét kémlelte, hátha meglátja a számára nagyon kedves kis könyvet, de az nem volt sehol. Elveszett, elnyelte a mély. Magával ragadta az összes dalát, a gondolatait, érzelmeit, az életét. És már sosem találja meg.

-Hamarosan megkezdjük a leszállást, kérem csatolják be öveiket!- hangzott fel a kapitány hangja a repülőgépen, amely éppen Jungkook otthona felé tartott.

A fiú zihálva és leverten ébredt fel a kényelmes ülésében. Szemét megdörzsölte, mikor tudatosult benne, hogy nem a tengerparton van, hanem több száz méter magasban a levegőben. Egy hirtelen mozdulattal magához vette fekete bőr táskáját, és mikor kinyitotta ott volt a naplója a többi holmija között. Szerencsére csak álom volt, és nem vesztette el azt, amit sosem akart volna senki kezébe adni. Vele van, ott pihen, ahol mindig is szokott, gazdája mellett. Lapjai pedig csak arra vártak, hogy Jungkook belevésse a gondolatait.

-Nemsokára megérkezünk Szöulba!-mosolygott a sztárra ügynöke, aki nagyon közel állt Jungkookhoz, hiszen vele töltötte el a legtöbb idejét. Mindent vele kellett megbeszélnie legyen az egy új dal, vagy magánéleti dolgok, bár Jungkook egyedül a magánéletéről nem szeretett senkinek sem beszélni.

-Jó lesz végre otthon lenni!- viszonozta a mosolyt. Végre láthatja a családját, hiszen a világ turné kezdete óta csak a számítógépen láthatta szeretteit. Már érezte anyukája meleg ölelését, apukájának erős kézszorítását, és testvérei kérdéseit. Mindig szeretettel mesélt az útjairól családjának, akik minden alkalommal végig hallgatták őt. Hiányzott neki a szobája is, amelyben rengeteg időt töltött mikor még nem volt az aki ma. Lassan már nem tudta felidézni a kis helyiséget a fejében, olyan rég nem látta azt.

-Jungkook, a héten elkezdjük felvenni az új albumod, úgyhogy pihend ki magad rendesen ez alatt a pár nap alatt.- rántotta vissza a gondolataiból Jungkookot ügynöke hangja.