Vidéki tájakon

Prológus

Egy koncert előtt a hangulat már általában a tetőfokon szokott lenni. Mindenki azt várja vajon melyik pillanatban sötétülnek el a fények és mikor jelenik meg kedvencük a színpadon. Akár órákkal előbb képesek a színpad elé állni és várni, csak azért, hogy a legjobb helyről nézhessék és hallgathassák kedvencük zenéit. Mindenkin olyan ruhadarab, vagy fejkendő van, amin példaképük tekintetet köszön vissza. A koncert ideje alatt hiába vannak ülőhelyek, senki nem ül le, hanem végig állják azt a több órát és egy helyben állva táncolnak, sikoltoznak.

Amikor a fények elsötétülnek egy pillanatra megfagy a levegő, és a legtöbben még csak levegőt is elfelejtenek venni. A termet betölti az izgalom és az emberek azonnal a színpad felé fordítják tekintetüket. Szemükben ott csillan a mámor, és arckifejezésükre rá van írva, hogy nem hisznek a szemüknek. Látni fogják azt, aki eddig csak a falukon köszönt vissza poszter formájában. Akit eddig csak youtubon vagy spotifyon hallhattak, és nézhettek. De most látni fogják teljes formájában, hallhatják, ahogy liheg a mikrofonba miközben táncol. Érezhetik az első sorban ülők ahogy megcsapja őket a szellő, amit az előadó gyors lépteivel feléjük sodor. Hallhatják beszélni és köszönetet mondani. Ez mind megvalósul pár óra alatt. És egy rajongónak több év kell mire felfogja, hogy ő látta a kedvencét, a példaképét, a szerelmét.

Amikor az első fénycsóva megjelenik a sikoltozás már túlharsogja a zenét. A dráma kedvéért még hanghatásokkal is betöltik a stadion hatalmas termét, amely tele van emberrel. Már csak pár másodperc és a színpadon lesz. A fények nagy ütemben villognak, majd megszólal az első dal, ami lehengerlő kiabálást és sikoltozást von maga után.

És akkor megjelent. Ott állt hirtelen a színpad közepén Jeon Jungkook, a világ egyik leghíresebb szóló énekese, kezét magasba tartva. Ez a póz jól bevált neki, minden koncertet így kezdett el, és váltig állította, hogy ez a kedvenc része az előadásból, amit már ezerszer megcsinált újra és újra. A világturnéja felrobbantotta az internetet, a jegyek pillanatok alatt elfogytak és Jungkook csak arra lett figyelmes, hogy a világ az ő lábai előtt hever.

Minden koncertbe beleadta szívét lelkét, úgy táncolt, mintha éppen repülni akarna, és sosem kellett csalódnia benne a rajóngoinak. A száz százaléknál is többet volt képes adni. Sosem playback-elt, és nem olyan dalai voltak, amit csak úgy elé tettek és neki be kellet tanulni. A számait ő maga írta és sosem engedte, hogy bárki beleszóljon a dolgába. Ő volt az az énekes, akit nem csak azért szeretnek, mert jól néz ki és jó a hangja. Hanem mert ő állította fel a saját várát és nem hagyta, hogy bárki befolyásolja közben. Ő ilyen volt, és bármelyik ügynöknek, vagy szponzornak képes volt nemet mondani, ha olyan dologba akarták belevinni, amit ő nem preferált. Jungkook magabiztos volt, és amit felépített nem engedte lerombolni senkinek.

Rekordokat döntöttek az album eladásai, és a turnék is. Körbe járta a világot, és szerette azt, amit csinál. Minden interjúban azt nyilatkozta, ha arról kérdezték, hogy ő a mai napig fel sem tudja fogni milyen élete van. Imádja azt, amit csinál és nem akarna cserélni senkivel sem. Nem az a fajta volt, aki hagyta, hogy elvegyék tőle, amit felépített.

Azonban eljött az a pillanat, amikor már azt érezte, hogy idő kell. Elfáradt és nem akarta úgy folytatni, hogy nincs benne teljes beleéléssel. Nem akart csalódást okozni a rajongóknak és a munkaadójának sem. De eljött az, amitől a legjobban félt. Nem tudott dalt írni. Akár hányszor leült zongorájához az első leütésnél már érezte valami nincs rendben. El szállt az ihlet? Nem az nem lehet... Vele nem történhet meg ez. Pedig megtörtént, amikor olyan dolgot kapargattak fel az életében a bulvár sajtók, amit sosem akart volna.