25.Fejezet (Befejező rész)

244 13 5
                                    

Augusztus hónapba érve!

Scottal élvezzük az életünk. Csodás napokat, de még csodálatosabb heteket töltünk el. Szeretjük egymást. Augusztusban nyaralásról nyaralásra jártunk.

Elrepültünk Hollandiába, Barcelonába, Mexicóba, sőt még Francia és Olaszországba is. Csodás 1 hónap volt. Szeptemberbe ismét elkezdtük a sulit, de esti tagozatba, ugyanis, mikor nyaraltunk valahol, a túl kényelmes és rugós matracnak köszönhetően bővítettük a családot 2 taggal.
Egy Amelia és egy ifjabb Scott növekszik a pocakom bugyrának legmélyén. Október közepénél már az ultrahang is kimutatta a csöppségeket. A kis apró talpúak előszeretettel rugdossák anyukájuk egyre csak növekvő hasát.

Anya állást talált magának és elköltözött. Először úgy volt, hogy albérletbe megy, de hála nekem és nagyi isteni sütijeinek, anya és Cameron -a rendőr pasas- összejöttek. Cam annyira belezúgott anyába, hogy a 4. randevújuk után, gyűrűt húzott anya ujjára. Januárban esküdnek.
Ami a házasságot illeti, Scott és én Novemberbe kelünk egybe. Először úgy volt, hogy anyával egyszerre tartjuk a ceremóniát, de a terhességem ezt nem engedte, így muszáj voltam előbbre hozni egy nem túl fázós hónapra. Május 19-én hajnali 03:47-kor megszületett a kis Scott, majd Őt követően 03:51-kor a kis Amelia bújt ki, hogy napvilágot láthasson.

Évekkel később

Nagyi még mindig abban a kis New York-i lakásban lakik, bár már egyedül. Anya boldog házas 11 éve Cameronnal. Született egy közös gyermekük, -aki anya első meg nem született unokájának a nevét viseli- a kis Sophia. Tom és én azóta is minden nap beszélgetünk. Sokszor jön át segíteni és ugyan az a testvéri kötelék van köztünk, mint 11 évvel ezelőtt volt. Diana és Rachel tovább mentek és nélkülem folytatják életükön át vezető útjukat. Persze néha beszélgetünk, de nem ugyan az mint volt. Josht kiengedték az elmegyógyintézetből.
Azóta 2x volt nálam, hogy elcsábítson és bepróbálkozzon. Scottal való házasságom megkötése után körülbelül 3 évvel, megölt egy 18 éves lányt. Elmondása szerint a hangok mondták, hogy ha nem elégíti ki Őt, egy 29 éves felnőtt férfit, egy 18 éves lány, akkor meg kell, hogy ölje. Azóta is börtönben ül és gyógykezelik a mentálisan zavart, skizofrén Josht. Sajnálom, hogy ilyen életet él. Jennifer és én azóta az este óta is elszakíthatatlanok vagyunk. Minden nap találkozunk és segítjük egymást. 11 év elteltével Scott újra megkérte a kezem, mondván, hogy: ,,Annyira gyönyörű vagy, még így 11 év elteltével és 4 gyermekkel később is. Csodálatos vagy. Jobban szeretlek, mint mikor először vettelek el. Veled akarok megöregedni, együtt. Hozzá mennél még egyszer egy ilyen bolondhoz Szerelmem?"

Scottal sok dolgon mentünk keresztül és együtt megedződtünk az évek során. Támogatjuk egymást, bízunk egymásban, hűségesek vagyunk és boldogok.
Ugyan van 4 csodás gyermekünk, ma mégis a szerelem kapcsol minket össze. A szerelem jellemzi kapcsolatunkat. Boldog házasok vagyunk immáron 11 éve. 11 gyönyörű éve.
,,Igen! Hozzád megyek, Te lökött!"

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jun 22, 2018 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Megtévesztettél (Befejezett)Where stories live. Discover now