Megtévesztettél (Befejezett)

16.Fejezet

Lementünk a hűtőhöz és meglepődve vettük észre, hogy nincs túl sok elemózsia, így ki kéne menni a két sarokkal odébb elhelyezett kisboltba.

Scott lefőzött egy adag kávét enyhe célzásnak szánva, hogy akkor nekem kell kimennem a boltba. Scott épp a kávét ízesítette be, miközben én az előszobába totyogtam, hogy felvegyem a torna csukám. Kinyitottam az ajtót, majd átléptem a küszöbön. A nap, mely épp abban a pillanatban kelt fel, mikor én az ajtó küszöbén álltam, belesütött íriszeimbe ezzel felfedve kilétét. Egy mély levegőt vettem, hogy érezhessem a gyöngyöző virágok aromáját. Egy percig csak álltam és élveztem, ahogy a nap sugarai rám vetülnek. Ahogy a testem beengedi a természetet. Nem tudom mennyi ideig álltam ott dermedten, de az biztos, hogy sokáig, mert Scott aggódó tekintete és hanga keltett ki nyugalmamból.
-Em, jól vagy? Gyere, ülj le, majd én elmegyek vásárolni! –Mondta ellenkezést nem tűrő hangon.
-Semmi bajom Kicsim! Csak élveztem egy kicsit a napot, mely ontja magából a meleget, ami a bőrömön oszlik szét. Maradj csak itthon. Semmi bajom nem lesz! –győzködtem, ezzel neki iramodva annak a 2 saroknak, mely a házunk és a kisbolt között vezet el.
Már épp a kasszánál álltam és fizetni akartam, mikor egy ismerős hangot véltem felfedezni a hátam mögött levő fotocellás ajtó irányából.
Josh bolt az. Nem akartam vele sokáig beszélgetni, mivel a telefonom otthon hagytam és tudtam, hogy ha nem érek haza hamarosan, Scott rám küldi mentő helikopterek százait. Igyekeztem Josht lerázni. Általában élveztem a társaságát, de most nem kívántam vele beszélgetni. Gyorsan tovább andalogtam. Már az utcánk sarkánál kanyarodtam be. Láttam a házunkat, ahogy azt is, hogy a bejárati ajtó tárva nyitva, pont, mint mikor eljöttem. Scott biztos szellőztet. Egyre közelebb kerültem a házunkhoz, mikor hirtelen Egy kart véltem felfedezni csuklómon. Nem tudtam ki az, mert egy fekete sapkát húzott fejére, azonban az illatát és az öltözködését azonnal felismertem. Bel voltam zúgva 1 évig... könyörgöm. Josh volt az. Berángatott egy kék Range Roverbe, majd rám csapta az ajtót. Sikítottam. Vertem az ajtót, hogy engedjen ki de lezárta. Központi záras. A házunk előtt hajtott el, mikor az ablakon kinézve láttam, ahogy Scott az ajtóban áll, füléhez telefont rakva és épp nagyon magyarázott valamit. Egy pillanatra összeakadt tekintetünk és értette mi történik. Ellenben velem. Tudtam, hogy Josh elrabolt, csak azt nem tudtam miért. De nem is ezt tartottam per pillanat foltosnak. Mutogattam Scottnak, hogy nézze meg a rendszámtáblát, hátha a rendőrök hamar a nyomunkra akadnak. Meg értette, és magyarázta is a vonal túl oldalán ülő diszpécsernek, aki azonnal értesítette a környék összes járőrét.