Megtévesztettél (Befejezett)

19.Fejezet

A nővér kiment, ezzel magunkra hagyva Scottal. Választ sem adott kérdésemre, hogy mikor hagyhatom itt ezt a kócerájt.
Hány óra van? -kérdeztem.
-Fél tíz lesz nem soká!
-Értem. -mondtam, közben fel ültem ágyamon és kitakartam magam.
-Mit csinálsz? -kérdezett aggódva.
-Felöltözök. -mondtam, olyan hangnemmel, mintha semmi sem történt volna.
-Mi? Nem! Miért akarsz felöltözni? -vont kérdőre, mintha a rég nem látott apám lenne.
-Scott! -mondtam teljes higgadtsággal, mint aki félvállról veszi a dolgot. Nyűglődtem. -két napja nem voltam szabadban. Hiányzik a friss levegő. Hiányzik a virágok aromája. A harmat illata. A méhek zümmögése. Hiányzik a természet. 2 napig voltam egy olyan ember fogságában, aki akkor és azt csinált velem amit és amikor akart. Úgyhogy nem érdekel, mit akarsz, én most kimegyek a kórház udvarára. -fakadtam ki a végére.

-Kicsim! Sajnálom! Nem úgy értettem, csak... -hagyta félbe mondatát és egy újba kezdett. -Tudom jól, hogy neked sokkalta szörnyűbb volt az a két nap, mint nekem, de borzasztóan nehéz volt nekem is és féltem, hogy elveszítelek. Ne haragudj rám, Em! -sajnálkozott.

Ahh... -sóhajtottam. -Nem! Én sajnálom! -lehajtottam fejem, szemeim pedig lehunytam. -Annyira féltem, hogy elfelejtettem, kiben, mikor bízhatok. Elfelejtettem, hogy Te vagy az a személy az életemben, akit soha nem akarok elveszíteni. A Te karjaidban érzem magam biztonságban. A Te karjaidban érzem magam szeretve. Te vagy és leszel is mindig az a személy az életemben, akit örökké magam mellett akarok tudni.

-Em! Szeretlek! Ha kell, törött lábakkal sétálok fel veled a lépcsőn és támogatlak mindenben, és nem foglak vissza tartani. -odajött, majd leguggolt elém. Fejem felemelte és lágy csókokkal hamvazta el ajkaim.

Felöltöztem, majd együtt, kéz -a kézben sétáltunk le a kórház udvarára.

Számomra 10 percnyi megnyugvást, Scott számára pedig 10 percnyi gondolkozást jelentett.

Vissza csámborogtunk a szobába. Beszélgettünk. Elmeséltem neki, mi mindent tett velem Josh. Hogy megalázta nőiességem és kihasználta az alkalmat,hogy védekezésképtelen voltam. Azt akarta, hogy élvezzem minden egyes volumenét annak, amit csinál. Sírtam. Nem akartam, hogy Scott ilyennek lásson, ezért elfordítottam fejem. Szégyelltem magam. Aztán rájöttem, hogy ha van olyan személy, aki előtt nem kell szégyenlem az érzelmeim, akkor az Scott.

Karjaiba borulva sírtam. Közös erővel ugyan, de sikerült megnyugodnom szűk 1 óra elteltével.

Este hat körül járhattunk, mikor bejött egy nővér és közölte velünk, hogy hazamehetünk. Azonnal szedelőzködtünk és indultunk is. Még taxit is hívtak. Lementünk a taxihoz, beültünk, majd haza mentünk.

Fájó, friss emlékek jöttek fel bennem, begyógyulatlan sebek szakadtak fel az utca láttán, mely a házunk felé vezet. Scott érezhette, hogy feszültebb lettem, amint az utcánkba kanyarodtunk, mert kezemre gyengéden rászorított és mélyen szemembe nézett.

Számíthatok rá! Szeretem Őt!

Anyu és nagyi, akik folyamatos értesítésbe voltak, ma este érkeznek meg a nyaralásukról. Sajnos, mikor eltűntem, nem tudtak gépre szállni, de Scott folyamatos állapot frissítéseket adott le nekik rólam, az ügyről, a rendőrökről, a fejleményekről, egyszóval mindenről. Olyan vihar volt az elmúlt napokban, hogy nem indítottak el egy gépet sem Dubaiból, New Yorkba.