Megtévesztettél (Befejezett)

11.Fejezet

Lassan abba kéne hagynom a sulit, hiszen a hasam látványosan nagy lett-e csodás 5 hónap alatt. Mintha 8-as ikrekkel lennék várandós. Elképesztő milyen gyorsan nő a pici Sophi!

-Hogy vagy ma reggel Édesem? -kérdeztem hasam simogatva takaró alatt oldal fekvésben, majd egy mély pillantást vetve a szívem alatti életre, Scott hangjára lettem figyelmes.
-Jól vagyok, mert mellettem a világ két legszebb tündére! - mosolyodott el, kezét hasamra rakva s szemét arcomnak szegezve.
-Nagyon szeretlek Kicsim! Mindennél jobban, de... ez a kérdés a kis Sophinak szólt. - haraptam számat ezzel vissza folytva épp kitörni készülő nevetésem.
Nem szólt egy szót sem, csak gyilkos tekintetével nézett, s már épp nyitotta volna száját ezzel hangot adva csalódottságának, mikor a hasamhoz kaptam az eddig Scott kezén tartott kezemet.
-Emma! -ugrott fel Scott az ágyból.
-Semmi baj! -mondtam, közben Scott szemét fürkésztem, mely aggódóan nézett le rám.
Felém tornyosult, majd lány csókot nyomott ajkamra, ezzel benedvesítve azt.
-Ssszz! -szisszentem fel. Scott már ugrott is ki az ágyból, hogy orvoshoz vihessen. Megragadtam a kezét, majd vissza húztam magamhoz. Szemébe néztem azt sugallva, hogy semmi baj nem lesz. Tenyerét hasamra helyeztem majd kezemet a kézfején pihentettem.
-Csak a kis Sophi ficánkol! -mondtam, majd mikor Scott megérezte a rugásokat, felcsillant a szeme az örömtől.
Ekkor hirtelen megcsókolt. Ajkai lágyan csúszkáltak enyéimen. Nyelvem szinte táncba lépett. Már majdnem tovább mentünk a csóknál, mikor kopogtattak.

-Bocsánat! Csak akartam szólni, hogy iparkodjatok, mert le fogjuk késni az asztal foglalásunk.-mondta anyu, közben szeme az ajtófélfán állapodott meg. Kilépett és azonnal elkezdünk készülődni. Az ebéd jó hangulatban telt el. Mikor már jól belaktunk haza indultunk. Az úton szinte alig beszélgettünk. Scott és én csak néztünk ki a szélvédőn, míg nagyi és anyu az újonnan vett érintőképernyős telefont bűvölte, mely nagyinak lett véve. A nap hátralevő részében nagyi sütit sütött és tévét nézett. Anyu vissza ment Los Angelesbe, hogy összeszedje pár holmiját, hisz nem gondolta volna, hogy megbocsátok és ilyen sokáig időz majd nálunk. Tegnap viszont azt mondta, hogy amíg a kicsi meg nem születik, nem fog vissza költözni. Lehet, hogy most már végleg itthon marad. Mikor nagyi elfáradt, lefeküdt aludni. Scott és én zenéket hallgattunk. Berakott egy olyan zenét, amit már rég hallottam és ekkor óvatosan felkapott a kanapéról, hogy táncolhassunk. A terhességem előtt nem volt jó ritmus érzékem, ezáltal táncolni se nagyon tudtam. Nem éreztem a dalban a mozgást. Most azonban más a helyzet.

Scott kézen fogott és megpörgetett. A csípőm olyan kecsesen mozgott, mint még soha. Lábaim egyik lépésből a másikba helyezték magukat. Tüzesen lengtünk ide-oda.
Mikor már kellő képen elfáradtunk és kiszórakoztuk magunkat, lefeküdtünk mi is aludni.