Az Univerzum Tanácsa (Befejezett)

Mind átmentetek a vizsgán!

Helló Mindenki!

A történet a végéhez közeledik és hiába érzem úgy, hogy még hiányoznak belőle részek - talán folytatása lesz? -, itt a következő fejezet.

Ciaó!

Fanni

A kapu nagy volt. Mit nagy, hatalmas. És fenséges. Egy furcsa, földöntúli hangot kiadva jelent meg. Kör alakú volt és színek kavarogtak benne, a fehértől kezdve az egészen világos kéken át a lilás-feketéig mindenféle. Mindenki, aki csak látta, azt gondolta, hogy ilyen isteni dolog nem létezhet. Illetve Cas magában megjegyezte, hogy az egész nagyon sci-fis, de mivel nem hangosan beszélt, ezért nem törődtek vele túlzottan.

Az első valaki, aki odalépett a portálhoz Hélia volt.

A nő szeretettel simított végig a színkavalkádon, halkan kuncogva, ahogy ujjai előbb eltűntek benne, majd újra előbukkantak. Aaron ott állt mögötte, lelki támaszként. A férfi újra érezte azt a húzóerőt, amit mindig, ha varázslat közelébe került. Talán ezért is szerettem bele Héliába, morfondírozott. Aztán szerelme felé fordult és egy ragyogó mosolyt villantott rá. Vagy talán más is volt ott, folytatta gondolatmenetét a tábornok, megkönnyebbülten visszamosolyogva. Nemsokára mind együtt lesznek a családjával: Rachel, a lánya, akit meg kell ismernie, Jeremy, a fia, akit egész annak életében ismert és végül a nő, aki elcsavarta a fejét annyi, de annyi évvel ezelőtt. Biztos volt benne, hogy minden rendben lesz.

Amint Hélia ellépett a kaputól, hogy megkeresse lányát, újabb hangot hallott. A portál kinyílt és átengedett két valakit is. Villámgyorsan fordult meg.

- Tori! Mors! - szinte repült testvérei karja közé.

A másik nő nevetve ütögette meg a hátát. Huszonévesnek tűnt és hollófekete haja volt. Szemei szintén a hajához illő árnyalatban pompáztak, testalkata telt volt, ruházata egyszerű farmer-póló párosítás.

- Téged is jó látni, Cari! Biztos vagyok benne, hogy már többször átélted ezt a pillanatot - kacsintott rá testvérére. Hélia visszanevetett, aztán bátyjához fordult. Látva, hogy az egy kicsit mintha szétszórtabb lenne a szokásosnál, megkérdezte:

- Hol vagy máshol?

- A fiadat szedem össze - válaszolta egy pár másodperces késéssel Vitamors. Ő most szalmaszőke volt, egy igazi dizájner ruhában, egy helyes modellfiút imitálva. Szemei igézően smaragdzöldek voltak. Ez a szempár most végig pásztázta a táborban rohamosan pakolászó és nem túl feltűnően bámulni próbáló embereket. Majd összecsapta tenyerét. - Na, úgy tűnik, minden készen áll, nem?

- Álljunk csak meg! Még nem mutattál be minket valakinek - Historia meglehetősen szemmel látható módon nézett végig Aaronon.

- Ne szórakozz Tori, mind a ketten tisztában vagytok vele, hogy ki az - az ajakbiggyesztésre, amit nővére produkált, Hélia megforgatta szemeit, majd odaintette magához párját. - Aaron Huggings, életem szerelme. Ha nem ismernétek meg engem, Caritas vagyok, a drága kicsi húgocskátok, itteni néven Hélia de Burro. Üdv a Földön - beleintegetett testvérei képébe, eztán Aaronhoz fordult. - Historia, múlt és a dimenziók istennője és Vitamors, a jelen, az élet és a halál istene.

- Üdv. Jó végre élőben is találkozni Hélia testvéreivel - ezzel kezet fogott Vitamorsszal, és megcsókolta Historia kézfejét.

- Ahogy én látom, igazi úriembert fogtál ki magadnak - kacsintott újra Historia. - A bájos unokahúgomat hol hagytad?