Eljött az idő!

26 3 0
                                    

Helló Mindenki!

Hiába mondom mindig, hogy időben frissítek, csak nem jön össze. Ha valaki még eljut idáig az olvasásban, jó olvasást! Örülök, hogy itt vagy.

Ciaó!

Fanni


Rachel csak egy kicsit érezte rosszul magát, amiért leütötte Jeremyt. De hát, valljuk be, hogy szükséges lépés volt! Ki tudja, hogy mit árult volna még el a srácnak, ha az eszméleténél marad? És ki tudja, hogy mi történt volna még közöttük, ha nem küldi sötétségbe? Megismételték volna azt az édes csókot? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kergették egymást a barna hajú fejében. Közben egy másik agyterülete meg a csókot elemezte ki.

Soha életében nem volt még ilyen érzés a hasában, amikor csókolózott. Márpedig, elhihetitek, hogy jó párszor megtette, még ha csak fogadásból, vagy a gyakorlás kedvéért. (Ezutóbbi meglepően sokszor történt meg.) Jason mellett sosem érezte ezt. Ez lenne az igaz szerelem, kérdezte magától, ahogy kibámult az ablakon. Anyja jobban tudná. Rachel eldöntötte, hogy meg fogja kérdezni. Csak előbb meg kell szabadulnia Jeremytől. Sóhajtva hajtott be a fák közé. Talán mégsem kellett volna leütnie. Talán, hogy helyre tegye ezt a cselekedetét, magával kellene cipelnie a másikat...

***

Holly Wood nem volt egy szívbajos ember. Legalábbis ezt állította magáról. Mindenki más tisztában volt vele, hogy az idegein rettentően könnyű kán-kánt és bécsi keringőt táncolni, hogy a hip-hop táncokról ne is beszéljünk. Röviden: a szőkeség rettentően könnyen lett ideges és emellett nagyon aggodalmaskodó is volt. Így lehet, hogy négy fős társaságukból most is ő volt az, aki fel-alá mászkálva halkan motyogva magának várta csapatvezetőjük felbukkanását.

Angela és Maddie üdítőjüket iszogatva nézték, ahogy sarkon fordul, hogy a fél órája már kitaposott útján újra és újra végig járjon. Ray csak az uzsonnájával volt elfoglalva. Azonban mind megdermedtek, amikor egy motor zúgása hasított az erdő csendjébe. A zaj forrása közeledni látszott. A két idősebb lány azonnal összecsomagolta kevés holmijukat, Ray és Holly pedig puskájukat kezükbe fogva várták, hogy a jármű felbukkanjon a kis tisztáson, ahol sátrat vertek.

A smaragdzöld BMW hamar előkerült, szinte világított a fák között, amik ágaikat elhúzva az útból, vörösszőnyeges kíséretet biztosítottak a kocsinak. Ez azonban kevésbé volt meglepő, mint az, hogy az üveg mögül a reggel látott lány pillantott rájuk. Rachel - emlékezett undorodva Holly. Rachelnek hívják a lányt. Nem volt rest ráfogni a betolakodóra puskáját.

- Mit akarsz itt? - kérdezte maraconán.

- Nyugi, kicsi lány, csak a vezetőtöket hoztam vissza. Szegénykém olyan helyre tévedt, ahova nem lett volna szabad - Rachel pimaszul elvigyorodott a mondat végére és - ami még jobban idegesítette Hollyt - mindezt úgy, hogy kezeit felemelte, mintegy mutatva, hogy fegyvertelen. Mindez azt jelentette, hogy még akkor sem lőhet belé, ha nagyon akar, mert Jeremy szabályai nem engednék. Azonban vezetője említésére a szőke lányka felvillanyozódott.

- Jeremy! Itt van?

- Azt mondtam, nem? - Rachel érdeklődve nézett Rayre. - Nincs itt egy értelmesebb főnök-pótlék?

Ray nem mert válaszolni, mivel szeretett volna jóban maradni Hollyval, viszont titokban egyetértett azzal, amit Rachel állított. Szerencséjére azonban Maddie és Angela átvették a szót.

- Jobb lenne, ha nem azzal jönnél ide, hogy sértegeted az egyik csapattársunkat, mert a végén pórul járhatsz. - Ez Angela volt, sejtelmes-rejtelmes hangon beszélve.

Az Univerzum Tanácsa (Befejezett)Where stories live. Discover now