Az Univerzum Tanácsa (Befejezett)

Anya és apa...

Helló Mindenki!

Vasárnap van, vagyis megörvendeztetlek benneteket egy újabb résszel, hogy annak ellenére, hogy holnap iskola, legyen jó kedvetek! Remélem ez a terv nem vall kudarcot.

Ebben a részben megismerkedünk a hőn szeretett, avagy utált (kinek, hogy tetszik) Jeremyvel. Remélem bírni fogjátok, avagy kibírjátok xD

Ciaó!

Fanni

- Hé! Hélia! - hangzott fel a kiabálás. A nő fáradtan nyitott sátorlapot a belépő Rogernek.

- Mi van? - kérdezte cseppet sem barátságosan. Aznapra már rohadtul elege volt mindenkiből.

- Itt van egy Aaron nevű hapsi, aki azt állítja, hogy ismer téged - jelentette a férfi, nem törődve azzal, hogy főnökének rossz napja van. A nő megmerevedett a név hallatán.

- Aaron? - kérdezett rá, hogy biztos legyen abban, hogy nem hallotta félre. Roger bólintott. - Azonnal vezesd ide! - parancsolta Hélia, felélénkülve. A férfi megint bólintott, majd eltűnt. Hélia kezét megcsavarva szelet kavart, ami azonnal rendet teremtett szobájában. Mosolyogva indult a bárszekrénye felé, hogy egy jó öreg üveg vörös borral köszöntse vendégét.

- Hélia! - amint meghallotta a nevét, vegyes érzelmek suhantak át rajta, ám csak egy tudott megmaradni: az üresség érzete. Mert nem az az Aaron volt ott, akit ő annyira várt már hosszú évek óta. De régi barátjának is tudott örülni.

- Ron! - ölelte át a magas férfit, majd miután elengedte belenézett a nevető, kék szemekbe. - Mi járatban erre? Üzenetet hoztál, vagy baj van?

- Sajnos az utóbbi - jelentette ki Aaron. Kezével beletúrt szőke hajába. Hélia elgondolkozva nézte teremtményét. Mert igen, anno ő hozta létre Aaront, mint a tökéletes segédet. Eleinte csak kisebb ügyekben segített neki, de aztán kinevezhette a harmadosztályú plexorok vezetőjévé és egyben a helyettesévé is. A tökéletes szempont arra is kiterjedt, hogy hogyan képzelte el akkor a férfi ideálját... Na, persze, azóta a Földön töltött évek bebizonyították, hogy az, amit meg akar kapni nem feltétlen a legjobb a számára. Vagy hogy van belőle jobb is. Tökéletesebb a tökéletesnél. Hélia ezért szeretett régebben is az embereke között járni, még teljes jogú istennő korában. Mindig talált valami újat vagy valami érdekeset bennük. És imádta nézni azt, ahogy szépen lassan fejlesztették kis világukat. Hogy a falvakból városok lesznek, a csapásokból autópályák és így tovább...

- Mi történt? Csak nem Cassandra ügyeskedett már megint? - kérdezte, legbénább plexorára utalva. Azonban akármilyen őrültséget is követett el szegény lány, egyszerűen sosem tudott rá haragudni. Egészen addig a percig.

- Összekötötte az ikreid életfonalát - bökte ki a szőke hajú férfi, előre félve a kitöréstől. Félelme nem volt alaptalan.

- HOGY MIT CSINÁLT???? - süvöltötte Hélia magából kikelve.

- Jól hallottad - válaszolt Aaron.

- Ugye nem szúrtad le nagyon? - kérdezte a nő. Helyettese megrázta a fejét. - Akkor jó. Mert amint hazaérek, megteszem én.

- Tudom - mosolyodott el Ron. - Már említettem neki, hogy úgy készüljön lelkileg - Hélia is fanyarul elmosolyodott. Aztán szemei a távolba révedtek. Hatalmas erővel tört rá egy látomás.

,,A lányát, Rachelt látta egy sík vidéken, viharban. Szavanna lehetett a hely, mert csak néhány fát tépett a vihar. Lánya az vihar közepén állt, ő irányította az egészet. Vele szemben állt valaki. Egy fiú. És hozzá beszélt.