Pass me my keys [Supernatural/Human!Impala]

Csak egy szó hibádzik

A ebédlőbe visszatérve látta Sam, hogy bátyja már nem ül az asztalnál. Csak egy pillanatra hagyja csak magára, úrrá lesz rajta az unalom és elkezdi éretlen suhancként szórakoztatni magát. Bár, egy motelszobában nehezen lehet, négy dohos fal közé bessuvvasztva kellő felfordulást csinálni, úgyhogy feltehetőleg a parkolóba távozott. Kicsit sem idegeskedve csak sóhajtott egyet, széttúrt pár könyvet és jegyzetet az ágyán, és leült. Ügyük már napok óta nem akadt, de útban hazafelé megálltak egy-két helyen pihenni. Nem voltak igényesek, hiszen alvásra akármilyen penészes kis lyuk is megfelel, a semmi közepén.
Csak legyen tető a fejük felett és talán egy kis elemózsia a hűtőben. Most viszont főleg nem a nagyzásra mentek, mert rögtönzött pihenőt kellett tartaniuk. A mindeddíg hűségesen szolgáló masinájuk se szó-se beszéd állt meg alattuk, és a legkönyörületesebb unszolásra röffent be újra, hogy legalább a legközelebbi szállóig eldöcöghessenek. De amint mondottam, Dean unatkozásának hála orvosolni kezdte a problémát...ezúttal, kicsit másképp.
Sam kezdte úgy érezni, hogy minél nagyobb a csend, annál nyagobb lesz a vihar. Heves gondolkodás után felpattant az ágyról, hogy megnézze, testvére hogy halad a szereléssel. Kicsit sem lepte meg a látvány, amint ajtótnyitott. Dean, egész törzsével a motoron támasztva magát, szitkozódásokkal körítve küszköd egy rendetlen, repedt csővel. Elmosolyodott a látványtól, hogy mit meg nem tesz ezért a kocsiért...Öreg már, szerezz be egy újabbat. Ezek voltak az ipse utolsó szavai, aki le merte szólni Dean kicsikéjét.
Nem csak egy kocsi. Az Impala maga a Winchesterek otthona, ahol nagy dolgok történtek hajdanán. John és Mary első csókja, egy fergeteges fuvar részegen, amit semelyik utas nem feled. Dean első lélegzetét is a hátsóülésen vette, hiszen ott született. Aztán ott vannak a Legok a fűtőrácsok alatt, és az ólomkatona a hamutartóban. Mind egytől egyig gyönyörű emlékek, amiket egyszerűen nem lehet szérzúzni egy préselőben. Számtalanszor rombolta totálkárossá a sors és számtalanszor építette újra a vadász. Mindent ugyanúgy helyrepofozva, ahogy volt, könnyek és sebek árán.
Nem akarta elveszíteni azt a sok szép emléket, amit megannyi év alatt szerzett... A Chevroletnek minden porcikája visszaidéz egyet. Néha csak beül, némán és hallgatja, ahogy mesél neki, puszta létezéssel. Hiába, imádja az ő Baby-jét.
- Hogy haladsz, mesteruram? - nevetett bele tenyerébe Sam.
- Várd ki a végét!
Inkább nem kérdezett semmi többet, és ahogy szokta, megtámasztotta magát a kocsi oldalán. Csak akkor vett észre egy elnyűtt könyvet a másik oldalon, amikor Dean kihajolt a motortérből. Összeráncolta a homlokát és ugyanazzal a furcsa tekintettel néztek össze testvérével.
- Mi az, hirtelen megszerettél olvasni?
Az idősebb megrázta a fejét és egy laza mozdulattal felé nyújtotta a könyvet. Arcán közben egy olyasfajta sunyi vigyor ült, aminek Sam soha nem örült.
- Tudod, öcsi...Sokszor nincs időm autót szerelni. Ügyek jönnek-mennek, nem mindíg jókor. De - felemelte mutatóújját, és megvonta a szemöldölét -, mától minden máshogy lesz! Megoldunk mindent időben mert ...itt van ez a kis szépség! Olvass bele!
- Miért van deja veu-m? Nem hallottam én már hasonló szónoklást? Mondjuk a Teleshopban? - elvette a könyvet, belelapozott, de semmi számára érdemlegeset nem talált.
- Találtam egy varázsigét. - jelentette ki Dean.
Hosszú szemezést követően Sam egyre kíváncsibb lett, de az értelmet keresve belesajdult a feje. Megmasszírozta az orrnyergét, mialatt testvére kikereste a cikket, ahol az előbb megtalálta az igét. Rá se kérdezett, mit akar egy varázsigével, de folytatták az eszmecserét.
- Ez egy javító ige! Pontosabban gyógyító.
- Ocular reparo?
- Kocka. Na de - rábökött az oldal címére és lefelé húzta az újját, követve az apróbetűs rész sorait-, azt írja, hogy ez az ige bármire használható, megcélozza a sebet vagy problémát és azontúl mindent helyrehoz az ipse hátralévő életében. Babazsír az egész!
Ahogy összecsapta a könyvet, az oldalak közül kiröppent pár újjnyi por. Biztos nem azért volt poros, mert sok kéz között megfordult már. Sammy-t kezdte kirázni az ideg a kételytől, csakhogy testvérének semmi se volt és semmi se lesz szent.
- Nem is tudom... Hol találtad?
- Lényegtelen. - végleg lecsukta a motorháztetőt, de nem nézett továbbra se öccsére.
- Mert nekem ennek nagyon átok bukéja van...
- Ugyan, Sammy, soha ne féljük az újat!
- Én mindent félek, ami tőled ered. Ez nagyon rizikós lehet.
- Rizikó a középső nevem!
Azzal egy lehengerlő kacsintással berobogott a házba egy kellékért. Sam viszont a szíve legmélyén azt remélte, hogy feleslegesen aggódik, bár nehezen győzte meg magát erről. Ilyen "varázsigéket" akárki boszorkány vagy mágus használhatna, megoldana sok gondot és a könyv állapotáról ítélve van vagy ezer éves, de szinte senki nem nyitotta még ki. Merevek a lapok, feszesek a kötések, csak az oldalak sárgultak el. Ezen kívül, akár az új. Nem örvend nagy népszerűségnek ezek szerint a kötet, ami sok szemszögből is nagyon bűzlik. Hiába van a testvérpár közt négy év különbség, az alaposabb akkor is Sam marad, és inkább neki kell testvérére vigyázni, mintsem fordítva. Mindenesetre, hagyja baromságot csinálni, utána felhőtlen boldogságban tudja a képébe nyomni: én biza' megmondtam.
Dean visszaérkezett. Szent olaj, angyalfű és egy kis vér kíséretében. Sam elszörnyedt, de továbbra is próbált higgadt maradni.
- Nem valami gyerekbarát ez a varázsige. Ha egyáltalán az.
- Tudom. De ez van. Nem Bibi Blocksberget játszunk. Itt élesek a mágiák.
- Jó, de legyél óvatos...
- Mint mindíg!
Összedobálta az összetevőket egy kőmozsárba, összeőrölte, aztán egy kicsit a tenyerébe vett és szimbólumot rajzolt a motorháztetőre, ahogy a könyv utasította. A másik fél jobbnak látta meghátrálni, mert ebből még lehet akármi. Csak annyit látott a továbbiakban, hogy testvére az egyik kezét a kocsin, a másikat pedig a könyvön tartotta és latin szöveget betűzgetett. Aztán mikor körbenézett, és nem látott tornyosuló felhőket meg véresőt, hátranézett és széttárta a karjait az öccse felé.
- Látod, még élek és megvan a lelkem is! Ártatlan kis gyógybáj, semmi komoly.
- Inkább nézd meg működött-e, zsenikém. - egy cseppet sem érdekelte, csak nem akart kommentár nélkül távozni.
Bentről még hallotta, ahogy az Impala gurgulyázva kap új erőre és Dean erőt fitogtatva megöblögeti párszor a gázt, közben újjong. Nem volt képe odamenni hozzá, vállveregetve, ahogy az idősebb elvárta volna, mert az átkok legtöbbször két felvonásban járnak. Először szépek, jókülleműek, de ha egyszer beüt a valódi hatás... követ kövön nem hagy. Ezen agyalni nem akart többet, inkább már csak a hazúton jártak a gondolatai és jámboran eltűrte, ahogy a nap hátralévő részében hallgathatta bátyja szüntelen fenhéjjazását.