Pass me my keys [Supernatural/Human!Impala]

A kutya elásva

Talán mégsem volt olyan jó ötlet már elindulni. A bíboros ég gyorsan sötétedett, és mire Sam kinyitotta a szemét fehér permetes volt a kisezer csillagtól. Többet egy óránál nem aludhatott, a hirtelen elálmosodás a folytatódó út követésétől súlytott le rá. Balján a bátyja is bóbiskolt, de nem voltak már messze a célállomástól, így nem akart pihenőt tartani.
- Mondhatom, gyorsan bevackoltad magad. -szólalt meg Dean. Egy kósza útmenti lámpa sárgára festette a képét. Egyre több követte sorban a másikat, momentán bevilágosították a belteret.
- Hol járunk?
- Lássuk csak... Épp a senki földjén. Bobbyhoz tartunk, nem rémlik?
- Ja. - bólintott ráncolt homlokkal az öccs, a barázdái aztán kisímultak. - Ja, de.
Az idősebb fintorgott egyet, majd ismét csend szállt az utastérbe és az egysíkú tengelykapcsoló morgása úszott szét közöttük.
- Azt sem vetted észre, mikor Baby a platóra mászott? Még meg is csellentem.
- Baby nincs itt? - kapta hátra hirtelen a fejét. Ha az ülésen nem is, de a kabin hátsó üvegén át meglátta a nőt a teherautó csomagtartóján trónolni, háttal nekik.
- Technikailag de, csak zavarta a bezártság. Inkább a lehajtott üvegen át kitranszportálta magát.. Azt hittem ott halok meg!
Sammy villantott egy ritka rossz álmosolyt, látszott rajta, hogy neki ez nem nevetséges, inkább csak púp a hátán. Egyel több dolog, amivel vigyázniuk kell, ha épségben el szeretnének jutni egyik helyről a másikra. Bár tudta volna Baby mennyire szégyenli magát miatta!
Élvezte igazgatni dús haját a háttalszélben, még kicsit kacagott is hozzá. Látta, ahogy távolodik tőle a Hold és az összes mellettük elhaladó borostyánsárga lámpa. Soha sem utazott még hátramenetben ilyen gyorsan és ilyen hosszú ideig, de megjegyezhette magának, hogy nem is lenne szabad. Baby már ember lett, szoknia kell a fülkéket és elfeledni, hogy valaha ő maga is az volt. Nem utaztat, hanem utazik. Lényeges különbség. A semmiből felriasztotta egy üveges kopogtatás...
- Készülődj. Itt vagyunk.
Féltérdre emelkedett, amikor az út nagyott huppant és a hang alapján elhagyták az aszfaltot. A sárga fények újra távolodtak és kísértetiesen az erdő sötétségébe merültek. Nem sokáig tartott ez a homály igazából, egy körszerű kocsifeljáróraban és egy előudvarban fejeződött. Nem sokkal beljebb egy összeeső vadászház piszkos, kirohadt veteményessel, még azon is túl terebélyes sötét szakasz következett. Cseppet sem nevezhető barátságos környéknek, de Bobby életstílusához éppen passzent az egész. Épp időben a teherautó lefullasztotta magát, Dean befékezte és szemével a vadászház verandáját célozta be.
- Lehet itthon sincs. - morogta oda Sam, udvariasan Babynek nyújtotta a kezét, hogy lelépjen a platóról.
- Szerinted eljárkál ő akárhova is?
- Jogos. Nézzünk körül!
Meglepően sötét volt odabenn, legalább is a földszintet figyelték, ahol az öreg piás legtöbbet mosztorgott. A padlás ablakából nem figyelte senki a félig kidugott puskacsövet.
A magas nő árnyszerűen lebegett utánuk, kételkedve haladt végig a keréknyomokkal kitaposott udvaron. Néhol még nőtt a fű, igaz rém szárazan, és csak azokon a sarkokon amit már egy kocsi kereke nem tud elérni. Előző életében ő is sokat járt ide. Bobbyval kapcsolatban vegyes érzései támadtak, hol megbékéltek, hol pedig annyira sem becsülte, mint egy fél garast. Ami legjobban zavarta, az az Indianai szállása volt. Telis-tele régi roncs autókkal. Halott autókkal. Némelyikük még élt is egy kicsit, de nem érdekelte a kutyát sem. Egymásra polcolva a rengeteg rozsdáló, poshadó karosszéria, ázó-molyosodó kárpit és szétszórt alkatrészek. Még a Chevelle-je is arra a sorsra jutott, a szegény pára.. Dean maga a megtestesült messiás, rá kellett hogy jöjjön. Bobby kezei között már rég nem lenne más, mint egy marék rozsdaforgács és egy törött sebváltókar. Hála az égnek, John erről gondoskodott.
- BOBBY! -nyekkentett már nem először Dean tölcsérré formálva a kezeit. Semmi válasz nem érkezett, még az éjjeli madarak se rikoltoztak vissza neki. Talán tényleg nincs idehaza.
- Mit gondolsz, egy sörre előjönne?
Már súlytotta is őket a golyózápor! A padlásról vakon lövöldöztek, vagy is eddig úgy tűnt, még ki nem vették az eredeti célpontot. A vén vadász a nyurga nőt célozta, de nem vall rá kicsit sem a lesből támadás. Mi az égadta dologtól retteghet ennyire?! Baby rikoltozva cikázott a lövedékek elől, nemegynek érezte a szelét is a füle mellett, mígnem Bobby tára kifogyott és nagy szentségeléssel lefelé iramodott. Dean és Sam hevesen rimánkodtak és álltak barikádot az ajtaja előtt, még mielőtt machetével kezdene csatírozni.
- A rosseb egye meg azt az átkozott-
- Hé hé, Bobby! Nyugalom! Nyugi, állj! - karolta fel hónaljánál Sam az ipsét, aki szakszerűen nekik esett a bódultságtól.
- Te ittál!?
- Nem, épp ez az, hogy nem! Mi az Istent képzeltek, idióták!? Elszalasztottam!
Nagyot sóhajtottak a fiatalok, hogy el kell regélniük az egész históriát újra.. Továbbá pedig átrágni az új ügyet, ami miatt Robert hadi készültségbe vágta a viskót. Ez az, amiért idáig utaztak.
- Mindenki jól van?
- Igen, Bobby. De ő..
- Ő velünk van. - fejezte be szégyenlősen Dean. Szemmel láthatóan lesokkolta a hír. Inkább elment kivakarni Ivettet a teherautó alól, öccse pedig betámogatta a lakásba és dióhéjban mesélt neki pár dolgot, hogy legalább sztrókot ne kapjon.
Erőteljesen rendült meg Dean kezében a sör, miután Bobby az asztalra csapott. Sam lehajtotta a fejét és eltakarta a szemeit.
- Azt akarjátok mondani, hogy ez... - a nappali felé mutatott -... a kibecseszett Impalátok. Mondjátok, miért higyjek nektek!?
- Bobby, nem hazudunk! Látod a kocsit bárhol is!?
- Inkább mondjátok el, ha elindítottátok a harmadik világháborút. Nem haragszom.
- Bobby. - sóhajtott Dean - Találtunk egy könyvet egy hétnek ezelőtt-
- Találtál.
-  ... És már érzem, hogy rossz ötlet volt.
- Rossz hát, a kurva életbe!
Bobby megigazította a micijét, és félve hátra fordult. Ivette gubbasztott a kanapé előtt a földön, néha a szeme sarkából Bobbyra pillantott. Mikor találkozott a tekintetük alázazosan mosolygott. A férfi elkapta a tekintetét és magában dörmögve valamiféle szitkokat hátra döntötte a fejét és hangosabban elkezdte mondani:
- Azt hittem ennél eszesebb vagy, kölyök. Ha egy kicsit is odafigyelnél, most kevesebb dolgunk lenne, hogy elkapjuk azt a fenevadat!
A testvérek egymásra sandítottak. Több mint valószínű ez miatt nyitott tüzet Singer az imént. Tapasztalt vadász létére rettegett, még az ábrázata is árulkodott a megfélelmültségtől. Valami nagy és veszélyes ólálkodik erre, amivel szemben nem támadt jobb ötlete, mint a duplacsövűvel védekezni.
- Mi az a dolog, Bobby?
Összerezzentek az öreg izületei, mikor Dean feltette a kérdést. Valójában nem tudott semmit sem kinyögni, mégha bármi nyomra is bukkant volna a lénnyel kapcsolatban. Három napja folyamatosan ezidőtájt jelenik meg a verandáján. Biztos rejtekhelyről figyeli, ahogy elővergődik a főút felől, hosszú sötét pongyolában. Kifejezetten emberi mozgással rendelkezik, de akkor is van benne valami különös. A lábain kívül soha semmije nem mozdul, még a vékony köpeny sem libben rajta, a federája szintén katonai rendben áll a fején, a karjai hullamereven lógnak az oldalánál és egy hangot nem hallat. Rettentő karcsúsága és magassága mellékes. Akárcsak ha húzná valami a terasz felé, egyenesen átvág a kiszáradt járműfeljárón, felbaggyog a két kis lépcsőn és benyomja a csengőt, mindíg kétszer hosszan és egyszer röviden. Az érdekesség pedig hogy az már régen nem szól, csak akkor, ha ez a bizonyos illető tuszkolja. A védjegye leadása után sarkonfordul, és ugyanazon az útvonalon el is tűnik az aszfalt fákkal körített beugrója mögött. Bobby megelégelte a kis szomszédja állandó köszöngetését, így az mellett, hogy sortüzet nyit boldog-boldogtalanra éjt nappallá tévet bújja a könyveket és biztonság esetére egy kortyot sem iszik.
- Tényleg, pontosan mi miatt lettünk iderendelve? - Sam is befejezte a maga szódáját, egyre tudakolóbban nézett Bobby szemébe. Baby is vette a magához illő bátorságát, még ha nem is csatlakozott hozzájuk az ajtófélfának dőlt.
- Nem tudom. - suttogta Bobby. - Ilyen lénnyel soha nem találkoztam. Kezdem azt hinni csak képzelgek. Túl sok napot töltöttem whiskey nélkül...
- Miből gondolod? - faggatta az idősebb Winchester.
- A csengő. Az a nyurga fráter folyamatosan nyomkodja, viszont már legalább egy évtizede kuka. Mégis hallom az emeleten.
- Lehet szellem.
- Remélem tisztában vagy vele, hogy több védelmező erő van ebben a porfészekben, mint a Vatikánban. A só az ablakpárkány  küszöb, lépcsősor alá van szórva, semmi se ki, se be. - ismét az oldalára nézett. - Már ha a só megállítja.
Dean rá, az Impalára, majd vissza rá tekintett. A vén piás megrángatta a vállát.
- Az az akármi hasonlított rá. Sőt, egy az egyben úgy nézett ki, mint ő. Csak hosszú viharkabátot és kalapot viselt. Az arcát vagy a szemeit sosem láttam.
Felettébb meglepődtek mindahányan. Baby elcsigázódott annak hallatán, hogy egyenesen rá gyanakszanak. Lényegében ezért nem volt neki szimpatikus az öreg... Olyan emberek felé is tanusított vádakat, akik teljesen érintetlenek. Johnnal sem sokszor bánt kesztyűs kézzel.
- Hidd el, Bobby. -kezdte a nő. - Ha nekem nem hiszel, legalább Deannek.
- Igen. Igaza van, hülyeséget csináltam, de hazudni nem fogok. Kölcsönöztem egy könyvet, még azt hittem jól jöhet. Fehérmágia, ártalmatlannak tűnt.
- Lehet valójában tényleg az. Csak a latinod nem a régi...
- Fogd már be, Sam. Olvasni tudok még.
Kicsit kacagott rajta az öccse. Bobby már pár pillanata a nőt bámulta. Tanulmányozta az arcát és magát az egész jelenséget. Épp úgy, mint az emberek a szupermarketben.
- Vele mi lesz?
- Vele? Semmi. Cas nem tudja hatástalanítani az igét, látszólag tartós.
A holtidiglan részt meg se merte említeni Bobbynak, nem beszámítható , ha nem iszik.
- Vadászok veletek. -lelkendezett Baby, egy fokkal barátságosabb lett az arca. - Lehetnek olyan dolgok, amiket én tudok, ti még nem. John sem volt az a kifejezett nyitott könyv...
Mindenki rábólintott, állítása igaz volt. Még nem is mesélt nekik arról, hogy pontosan tudja mikor és miért verte őket az apjuk. Napra pontosan emlékszik, mikor Sam mesét nézett a motelben, mikor egy csörömpölést követően sírva menekültek ki a nyomasztó, hideg korahajnalba. Indokolatlanul a férfi földhözvágta a szobával járó evőeszközöket, mert épp kedve volt, és mert nem egy üveg szesszel kezdhette a napot. Ekkor Dean ordító kisöccsét betuszkolta a hátsóülésre és egymás karjaiban, vacogva vészelték át azt az éjszakát. Nem vették észre ugyan, de Baby is velük sírt, sajnálta az ártatlan lelküket, amiért ilyen sorsot érdemeltek. Nem ugróiskoláztak délelőtt, hanem ócska éttermekben mocsok kajákat zabáltak, mert az apjuk azt mondta. Dean még élvezte is, szo-szo. Apa volt a minden és a mindenség. És még a felnőttek élete a nyomasztó és kibírhatatlan...
Nem sokkal ez a gondolatmenete után már mindenki a vészhelyzeti előkészületekbe kezdett. Dean felajánlotta, hogy a kanapén alszik lenn kolttal a kezében, még futja a töltényből, ha visszajön kísérteni a manus. Bobby és Sam hálókörlete a padlás lett, mindenféle fegyverarzenállal és olvasókkal, biztos ami biztos. Baby maradt utoljára nyughely nélkül, míg végül ő a virrasztás mellett döntött. Dean átvánszorgott egy eldugodtabb helyiségbe mindenek előtt, így az övé maradt az egész előszoba, nyakán a sötétséggel és dohos, porszagú ülőbútorokkal.
Nem szállt álom a szemére, még benne van a szervezetében a motor lendülete, ettől lett kevésbé fáradékony és többé kíváncsi. Átvészelt ő már sok éjszakat alvás nélkül, odakinn az országúton sokkal kényelmesebb ilyentájt lődörögni, mint holmi romos laktanyán. Végigfuttatta újjait a telített íróasztalon, helyenként félrelökve néhány megsárgult jegyzetet vendigókról, vámpírokról és banshee-kről. Tényleg kemény munkálatok folytak itt az érkezésük elől, viszont a hallottak alapján több szem többet látna. Sok kunsztot Bobbytól tanult a Winchester família és ha már a vénség sem, ők még úgyse találkozhattak ilyen szörnyszülöttel. Az is lehet, hogy egy puccos kopogó szellem, akit valamilyen oknál fogva idehúz az ösztön és ijesztegetéssel próbál kommunikálni. Már-már Baby is belegabalyodott abba, hogy vajon mivel is állnak szemben. Nem tellett neki sokba, hogy lámpát gyújtson és árgus szemekkel átlapozza a vadásznaplóit nyomok után kutatva.
Már csak az éjszaka derekán eszmélt fel arra, hogy kezdi görcsberántani gyomrát az éhség. Jobban nem is az, inkább a légszomj a temérdek belélegzett háziportól. Levegőznie kellett, tüstént. Amint egy kicsit rá tudott fókuszálni a legközelebbi ablakra egy árny suhant el az üveg túlsó oldalán. Egyből elillant a fulladása, a szíve összeszorult és figyelte mi következik. Álmában sem gondolta volna, hogy pont ma éjszaka vissza fog térni az a dolog, sokszor a kísértés csak három napig tart. Mindezek ellenére kicsit sem hasonlított szellemre, küllemre szőr boríthatta és egy röpke pillanatra visszaverte szeme a lámpafényt. A nő minden bátorságát összeszedve nekiiramodott az ajtónak, nem volt nagyobb tőle a behatoló, akár el is taposhatja ha a helyzet megadja magát. Indulatosan rontott ki a teraszra, de épp az a tétlen csend honolt, mint órákkal vagy perceklel ezelőtt. A rongyos függőágy alól mégis egy nyújtott, lusta nyávogás rivallt fel.
- Csengettyű?
Újra jött a nyápic vernyák, mostmár elősomfordált az eredeztetője is. Csakugyan a motelszéli anyamacska volt, meredező szőrrel a hátán. Bozontos farkincája súlyosan kókadt lefelé, de Baby kinyújtott kézfejét már jólesően brúkolva fejelte meg. Érezni lehetett az érintésen, hogy hálás az ismerős arcnak. Meggyötört volt a bundája, lesütött róla a loholás és átverekedés az ismeretlenen.
- Hogy kerülsz ide, mondd? Cicáid merre?
Sietősre vette a tempót Csengettyű, elindult egy olyan irányba, amerre a nő még legmerészebb álmaiban sem gondolt bóklászni. A cica, mintha tűzből mentette volna a gyermekeit galoppozott be egyenesen a ház hátsó udvarába. Még ha nem lett volna elég hangosan sírva hívta be a fekete mélységbe. Éjszaka rengeteg dolgot téveszt össze az ember, de az épületeket bárhol ki lehet emelni a látótérből. Műhelyszerűséget vélt észrevenni az Impala a cica irányában, ezek után nem akart habozni tovább. Az a képletes V8-as zakatolt a mellkasában, mint rosszcsont csikó korában, nem tűrték lábai tovább a sétát. Mindíg is egy olyan járgány volt, akinek a kerekei alatt kegyelemért esedezett az országút. Trappolt a viskó irányába, Csengettyűt nem látta már, csak hallotta. Az éjszakai élősködők is csendben várták a nagy felfedezését. Furcsaságképp a helyiség nem volt zárva, egy mozdulattal félrelökte a deszkaajtót, lényegében elemeire hullott egyből. A legkevésbé tűnt gyakran látogatottnak, ezt mutatta az ajtó zuhanása alatt felkavarodott por. Csettintésre felizzottak a neonok, maguktól, okot adott a megfélemlítésre, mégsem történt semmi. Épp az ellenkezője... Baby szíve kevésbé zakatolt, sőt eufórikus nyugalomba szenderült. Csak épp annyira mozdította el a vászonponyvát, hogy egy bizonyos szót elolvashasson a földi yacht vajszínű orrán.
- Újra együtt, kolléga. - suttogta oda a Lincolnnak. - Megvagy.
Csupán a véletlen műve is lehet, de az, hogy két mitugrász pajtás egy hosszú bújócska után egyszerre felbukkan több, mint kellemes meglepetés.

Jó estét minden kitartó olvasómnak! Képzeljétek, nem haltam meg, nem rabolt el semmiféle repülő csészealj vagy mifene, csupán nem volt kedvem folytatni az írást... Mindezek ellenére tessék egy húzva-vonva befejezett rész, remélem tetszik azért! ❤❤ Shipping warning ahead, guys! ;) Találkozunk még!