- Anya - mondta kórusban Derek és Cora

- Reina! Megpróbáltad bántani az Anyatermészetet és a családomat - villantotta fel vörös szemeit Talia - Így örömmel veszek részt az elpusztításodban - mondta kísérteties hangon, ami teljesen megváltoztatta az arcát. Már nem mosolygott. Egyértelműen előjött az Alfa.

- Készen állsz a halálra? - mosolyogtam Reinára majd a választ meg sem várva elővettem a tőrt. Talia készségesen nyújtotta felém a bal tenyerét, amit egy sajnálkozó pillantással megvágtam, majd a saját jobb tenyeremet is. Ezután összekulcsoltuk a kezünket, becsuktuk a szemünket, kinyújtottuk a másik kezünket és koncentráltunk. Egy fénycsóva csapott ki a kezünkből, ami eltalálta Reinát, aki hátraesett. Eközben a falka és Reina vérfarkasai egymásnak estek. Ekkor Talia elengedte a kezem és hátralépett. Letérdeltem a földre és a jobb tenyeremmel ráütöttem. A föld megremegett, mindenki megingott. Felálltam és a ruhám újra változott. Újra fehér, földig érő ruha volt rajtam, de most már jobban hasonlítottam egy görög istennőre, mint egy boszorkányra.

 Újra fehér, földig érő ruha volt rajtam, de most már jobban hasonlítottam egy görög istennőre, mint egy boszorkányra

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

A szememet újra becsuktam és koncentráltam. Újra éreztem a melegséget. Tudtam mi történik. A testem vakítóan fénylik. Hallottam döbbenet hangjait. Majd mikor kinyitottam a szemem Reina vérfarkasai előttem térdeltek.

- Kérlek bocsáss meg nekünk Úrnőm! Mindent megteszünk neked! Tégy velünk, amit akarsz! - szólalt meg az egyik

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

- Kérlek bocsáss meg nekünk Úrnőm! Mindent megteszünk neked! Tégy velünk, amit akarsz! - szólalt meg az egyik

- Álljatok fel! - mondtam Ledöbbentem a viselkedésükön, de ahogy látom mindenki más is. Megtették. - Menjetek innen! Hagyjátok el Beacon Hillst és soha ne gyertek vissza!

- Igenis Királynőm! - mondta majd a csapat vérfarkas eltűnt az erdőben.

Ezután újra Reinához fordultam, aki meg akart támadni, de ekkor két vörös szemű fekete farkas ugrott neki. Egy kisebb és egy nagyobb testű. Körülnéztem, de Taliát nem láttam sehol, ahogy Dereket sem. A két fekete farkas Talia és Derek volt. A két legerősebb Hale! A két legerősebb vérfarkas! Hatalmas vigyor terült szét az arcomon. Nem ölték meg, csak megsebesítették. Egyszerre ugrottak le a földön fekvő nőről és mindketten egyszerre néztek rám. Én a két farkas közé léptem és így néztem le Reinára. Leguggoltam mellé és a szemébe néztem.

- Ne félj! - mosolyogtam rá - Hamarosan vége lesz! - simítottam végig az arcán és a nyakán míg elértem a mellkasához. Rátettem a tenyerem. - Hamarosan a nővéreddel lehetsz! - mondtam majd koncentráltam. Rég alkalmaztam az élet elszívó erőmet, de most így akartam befejezni. Pár másodperccel később Reina már nem lélegzett többé. A kezem alatt hamuvá vált.

 Felálltam és a falkára néztem élükön a három Alfával. A két fekete farkashoz léptem. Pontosan tudtam melyikük Derek. Ránéztem Taliára és egy bólintással mondtam neki köszönetet, majd a farkasomra néztem. A kezemmel megsimítottam a fejét, ő pedig az orrát az arcomhoz nyomta. Ettől felnevettem. Boldogan karoltam át a nyakát és öleltem magamhoz.

- Szeretlek! - suttogtam a fülébe amire az ő részéről egy morgás volt a válasz. 

A következő pillanatban már nem a bundát éreztem a karjaim alatt, hanem a csupasz bőrt. Egy kicsit sem érdekelt, hogy nincs rajta ruha. A többiek diszkréten máshová néztek. A szemébe néztem és megcsókoltam.

- Soha többé ne tedd ezt velem!  - mondta - Ne merészelj meghalni!

- Ahogy az Alfa parancsolja! - mosolyogtam rá Erre megforgatta a szemeit, majd Boyd nyújtott felé egy nadrágot. Felálltam, majd a következő pillanatban már anya csüngött a nyakamon.

- Emily, kértelek, hogy ne csinálj hülyeséget, de persze neked épp az ellenkezőjét kell csinálnod - dorgált meg

-Sajnálom anya, de nem volt más megoldás - néztem rá sajnálkozó tekintettel - Ha bármit elmondok a tervemből, akkor megakadályozzátok. Ugye? - néztem a falkára - Hiszen apa is épp ezért jött ide mielőtt meghaltam, nem igaz? Azért hogy figyeljetek.

A legtöbben sajnálkozva néztek rám apámat kivéve. Ő kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Mi az? - kérdeztem rá nézve

- Apának hívtál? - kérdezte és a szeme könnyezett. Ekkor esett le, hogy eddig csak a fejemben hívtam apának, de más előtt, hangosan kimondva még soha.

- Az vagy nem? - kérdeztem mosolyogva

- De, igen. Csak nem tudtam, hogy ilyen hamar hallom tőled ezt a megszólítást. Azt hittem gyűlölsz.

- Nem gyűlöllek, hiszen nem csak a te hibád, hogy eddig nem lehettünk együtt. Ha nem szeretsz bele Victoriába, akkor most nem biztos, hogy lenne egy ilyen csini, talpraesett amazon húgicám - mosolyogtam Allisonra, aki hozzám lépett és megölelt. Intettem anyának és apának, hogy lépjenek hozzánk közelebb. Erre ők is hozzánk léptek és megöleltek minket. Majd mind bementünk a házba és elmeséltem, hogy is jöttem rá, hogy győzhetem le Reinát és persze arra, hogy ha halhatatlan nem is vagyok, de nehéz megölni.

- És én meddig maradhatok? - tette fel a kérdést Talia, aki a kanapén ült és Corát ölelte át. A másik oldalán Derek ült, de ő persze nem ölelgette az anyját. Az nem lenne férfias! Az nem lenne Derekes!

- A bűbáj amivel idehoztalak 24 órás - mosolyogtam rá - Vagyis addig ha akarnál sem tudnál elmenni. Direkt csináltam így, mert szerintem neked is és a gyerekeidnek is szükségetek van egy kis időre együtt.

- Köszönöm - mosolygott rám Derek megfogta a kezem, azonban Cora nem volt ilyen finom. Egész egyszerűen felugrott és a nyakamba vetette magát.

Percekkel később A Hale-k elvonultak az erdő irányába beszélgetni, a falka is hazament, kivéve apát és Allisont. Láttam, hogy apa és anya milyen szeretettel ölelik át egymást. Összemosolyogtunk a húgommal. Magukra is hagytuk őket. Mi pedig a szobámban beszélgettünk egész éjszaka. Csak hajnalban aludtunk el. Békés pihenésem volt. Megnyugodtam, mert Reina már nem jelent fenyegetést és mindenki boldog körülöttem. Ahogy én is.


* A varázsige szövege a Bűbájos Boszorkák című sorozatból lett kölcsönvéve.


Megtörtént a nagy összecsapás! Most már csak a finálé van hátra. De ha a történet továbbra is érdekel, készül a folytatás, az úgynevezett 2. évad.

A boszorkány és a vérfarkasWhere stories live. Discover now