Másnap reggel már korán fenn voltam. Az éjszakai kalandom ellenére nagyon friss voltam. Gyorsan letusoltam, felöltöztem és lementem a konyhába. Már a lépcső tetején éreztem a frissen lefőtt kávé illatát. Szinte beszökkentem a konyhába, ahol anya már a reggelit készítette.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt kislányom! Milyen jó kedved van ma reggel! - köszönt anya is nevetve
- Nem tudom miért, mert nem aludtam sokat - mondtam - Megint láttam.
Csak ennyit kellett mondanom, mert anya így is tudta, hogy az álmomról beszélek. Gondterhelten nézett rám.
- Nekem is meg volt az okom arra, hogy idejöjjek, de szerintem neked is. Mindketten tudjuk, hogy nem a munkám miatt költöztünk ide.
Eddig még nem mondta ki nyiltan, hogy más van a költözés mögött és nem a munkája.
- Anya! Miért pont Beacon Hillsbe költöztünk? - kérdeztem Anya számított a kérdésre, de mégis felsóhajtott
- A Nemeton miatt - válaszolta
- A mi miatt? - kérdeztem
- A Nemeton, vagyis a Druidák Szent Helye. Egy ősi hatalmas fa, ami elnyeli a druidák által kínált áldozatok erejét és azt felhasználva az adott druida még erősebb lesz - magyarázta anya
- Mint a warlockok - fűztem hozzá
- Így van - bólintott - Csakhogy a Nemeton ma már csak egy csonk. A fát kivágták, de a mágiája nem változott. Ez az, ami idevonzott minket is, ahogy eddig elég sok természetfeletti lényt. Gondoljunk csak a vérfarkasokra. Reméltem, hogy a Nemeton segít előhozni az erődet.
- Anya! - nyafogtam - Miért hiszed azt, hogy én vagyok az az állítólag különleges boszorkány, akiről az a mende-monda szól?
- Az nem mende-monda! A nagyanyád is hitt benne. Ő tudta, hogy te vagy az. Szerinte kell egy forrás, amiből nyered az erődet. A fénynek mindig van egy forrása. Gondolj csak a Napra! Reménykedem benne, hogy a Nemeton az.
- És a druidák? Kik ők?
- Védelmezők, akik a vérfarkas falkákat védik. Minden falkának van egy druidája, aki gyógyítja őket, tanácsokkal látja el a falka Alfáját és mindent megtesz azért, hogy a titok soha ne derüljön ki az emberek számára.
- Ezek szerint Scott falkájának is van druidája - mondtam inkább magamnak mint anyának
- Ki az a Scott? - kérdezte Reméltem, hogy nem tűnt fel neki!
- A helyi vérfarkas falka Alfája - feleltem Jobb az őszinteség!
- Te találkoztál vérfarkasokkal? - emelte fel a hangját - Mikor is volt ez?
Ebben a pillanatban bántam meg, hogy igazat mondtam, de most már mindegy.
- Igen, az éjszaka. Miután ugyanazt álmodtam, el kellett mennem az erdőbe. Valami vonzott oda.
YOU ARE READING
A boszorkány és a vérfarkas
WerewolfEmily Withlock édesanyjával Juliával költözik Beacon Hillsbe, ahol természetesen azonnal megtapasztalják a természetfelettit. Vérfarkasok, benshee-k és más lények, de Emily egyáltalán nem fél tőlük, mert Emily és az édesanyja egy hatalmas boszorkán...