Hófehér és Skarlátvörös

A döntés

Talán mégis jobb lett volna, ha nem hozom ide.

-Mégis hol jár az eszed? -kérdezte As a küzdőtéren, amikor már másodszor talált fogást rajtam.

-Öhm..

-Ha Shaerán, akkor talán jobb ha elfelejted. Már nem tehetsz érte semmit.

-Az apám igazságtalan vele, ahogy a nemesek is. Lenézik csak, mert nem idevaló. És engem is, mert nem felelek meg az elvárásainak.

-Asgrim, keményebben! -Arnvid hangja hirtelen dörrent ránk.

Próbáltam gátat szabnia dühömnek, de úgy éreztem egyre jobban elhatalmasodik felettem. Egy idő után, már szinte semmire nem tudtam figyelni. Shaera arcát láttam csak magam előtt. Most nem esett kétségbe. Sőt, hazudott, hogy engem mentsen.

-Ez így nem megy! -Arnvid megindult felénk. As hátrébb lépett. -Asgrim te gyakorold az íjászatot. Kyel te pedig új társat kapsz, amíg nem látom, hogy kellőképpen figyelnél az ellenfeledre. Emellett, most karddal. -dobott felém egyet. Kontrollálnom kellett a dühöm és a haragom is. Arnvid nehéz ellenfél volt, hisz tábornokként ő volt a legjobb. Tisztán látta, hogy Asgrim nem próbál legyőzni eléggé. És hogy én se figyelek. És tudta, ezt még akkor sem biztos úszom meg sérülések nélkül, ha tudok figyelni rá.

Hajnalra teljesen kikészültünk. Az íj remegett a kezembe, a célt pedig, mintha nem láttam volna rendesen. Asgrim hasonló állapotba volt. Már harmadjára találtam el a céltábla szélét. És megfogadtam, többet nem hanyagolom el ennyire az edzéseket.

Ahogy dél lett, Asgrimmel visszavánszorogtunk a kastélyba. Egyenesen a tömlöcök irányába indultam, de As utamat állta.

-Ne menj oda!

-Látnom kell. -toltam el, de elkapta a karom.

-Miért?

-Tudni akarom, mi van vele. Úgyhogy eressz.

-Ezzel csak megint bajba sodrod magad.

-Nem számít.

-És ha őt is bajba sodrod ezzel?

Ellenkezni akartam, de be kellett lássam, hogy Asnak igaza van.

-Inkább pihenj egyet és várd meg apád, hogyan dönt.

-Igazad van. -adtam meg magam.

Azt hittem a pihenés nem fog menni, de fáradtabb voltam, mint hittem. Ahogy lehajtottam a fejem elnyelt az álom.

Shaera

A kényelmetlen ágy és a dohos tömlöcszag ellenére is viszonylag hamar elaludtam, bár ez nem tartott sokáig. Az őrök mindent megtettek, hogy ne tudjak nyugodtan pihenni. Az első pár alkalommal még hittem is a véletlenekben. Egy idő után viszont nyilvánvaló volt a helyzet. Sok minden megfordult a fejemben ez idő alatt. Gondolkoztam, vajon mi lehet a néppel otthon. Majd Kyel jutott az eszembe. Reméltem, hogy meg tudtam győzni a királyt és végül nem szabott ki rá büntetést. És ami őt illeti, teljesen össze voltam zavarodva. Rengeteg kérdésem lett volna, de úgy döntöttem, ha kijutok sem teszem fel őket. Akármiért tette is, amit tett biztosan jó oka volt rá.

Valaki közeledett, én pedig felálltam. Egy őr jött, aki teljesen ismeretlen volt számomra.

-Hercegnő, a király látni akar.

Visszavezettek a trónterembe, ahol a nemesek közt volt, aki zavartan állt mások fel voltak háborodva, megint mások csak nyugodtan álltak és apró, észrevétlen meghajlással köszöntöttek. Majd a király lépett elém és én is meghajoltam.

-Úgy döntöttem elfogadom, az ajánlatod. Így egyenlőre a palotában maradhatsz. Asgrim fog kísérni, ha valahova mész a kastélyon belül. A városba viszont ugyanazokkal a feltételekkel mehetsz, mint a hercegek. A katonák a biztonságodért felelnek.

-Értettem, felség és köszönöm, mindazt, amit értem tesz. Az uraknak is. -mosolyogtam feléjük, melyet szintén sokféleképp viszonoztak.

-Őrök, kísérjétek a szobájába!

Ezzel mind meghajoltunk és követtem az őrt, aki mutatta az utat. Lassan szívtam be és fújtam ki a levegőt. Végre megnyugodhattam. Legalábbis azt hittem, míg az előttem haladó őr felém nem fordult.

-Sajnálom hercegnő, de önnek itt véget ért az út.

-De a király..

A mögöttem levő megragadta az egyik karom és egy kést szegezett a torkomnak.

-A király másképp döntött. De nem hagyhatjuk, hogy egy ilyen nő, mint te, kénye kedve szerint uralkodjon ott, ahol igazából semmi keresnivalója.

Továbbra se utáljatok pls ;D