Cukor és kávé

Tizenegyedik fejezet - Vallomás

Anna amilyen váratlanul, éjszaka közepén osont vissza a közös lakásunkba, olyan hirtelen távozott. Összecsomagolt mindent, elrendezte, hogy melyik nap jön a költöztető és ő másnap hajnalban már elrepült.

Elkezdtem Belethet kerülni. Mikor tudtam, hogy jön, nemes egyszerűséggel kiruccantam a boltba. Nem akartam fogadni. Beleth pedig nem erőltette a találkozást. Így telt el két hét. Beletemetkeztem az emlékeimbe. Romantikus filmeket néztem, amelyeken hol sírtam, hogy aztán méregbe gurulva kikapcsoljam a közepénél. Nem akartam elérni a végét. Nem akartam a happy endet, de a drámai, egyik fél meghal a másik él filmeket ennek ellenére nem kívántam.

Minden ha nem is normálisan, de a maga szürkeségében folytatódott tovább. Aztán egyik délután Szabolcs állított be.

- Nem számítottam rád. – vallottam be.

- Hamarabb haza kellett utaznom. – sóhajtott fel.

- Hogy haladsz a könyvvel?

- Minden anyag meg van hozzá, már csak meg kell írni.

Örültem is, meg nem is annak, hogy Szabolcs visszajött. Ez azt jelentette, hogy visszaadom a férfinak az irodáját és a klienseket. Én újra, a saját kis magánpraxisomba temetkezhetek, nem kell az egyenruhásokkal foglalkoznom. Nem kell mániákusan kerülnöm Belethet. Elszakadok tőle megint. Szabolcs egy darabig állt, majd leült a szófára.

- Minden rendben? - kérdezte az arcomat fürkészve.

- Kicsit azért sajnálok vissza menni. – jegyeztem meg.

- Kényelmes itt, mi? – vigyorgott rám a férfi. Nem szóltam semmit sem. Még egy darabig beszélgettünk a munkájáról, majd elköszöntünk egymástól.

Végül is kellemesen telt a napom. Sikerült a mélygarázsba beállnom, megakadályozva azt, hogy a kocsi a tűző napon guruló szaunává változzon. Kicsit örültem a lelkem mélyén annak, hogy Szabolcs haza jött. Ha visszatérek a normális életemhez, talán akkor. nem érezném magam Beleth miatt ennyire kellemetlenül. Úgy voltam vele, hogy Beleth tudja a telefonszámomat, ismeri a címemet, ha látni akar, majd megkeress. Az, hogy én kerülöm őt, természetes folyamat. Nem akarom elriasztani. Talán csak idő kell neki és.

„Van egyáltalán kérdés.?"

Miért mondta ezt Beleth?

Elgondolkozva léptem be a liftbe. Automatikusan köszöntem a bentlévő férfinak.

- Lefele mész te is, Lenke?

- Igen. – kaptam oda a fejem. András, Beleth társa megnyomta a gombot. Az ajtó lassan bezáródott és zökkenve indult el.

- Hallottam, hogy Dr. Zihanyi Szabolcs vissza tért.

- Igen. – miközben magamban dohogtam, de gyorsan terjednek a hírek.

- Akkor, marad a magánpraxis?

- Ennyi kaland egy életre elég volt. – próbáltam elütni a kényes kérdést egy lapos viccel.

- Nem könnyű. – értett velem egyet a férfi.

- Haza fele? – kérdeztem, hogy ne csak álljunk csendben.

- Csak a kocsihoz. Beleth benne felejtette a mobilját.

A lift csengetett egyet, megrándult majd szétnyílt a harmonika ajtó. András udvariasan előre engedett, majd mellém szegődött. Biztosan tudtam, hogy nem egymás közelében áll a járgányunk.