Cukor és kávé

Nyolcadik fejezet - Bemutató...

 - Olyan sokszor elhangzik az a kérdés, hogy hogy vagy? , nem igaz? De soha senki nem add igazán őszinte választ rá... – jegyezte meg Beleth az íróasztalomon ülve.

- Miért, ha most megkérdezném, mit válaszolnál? – a szófán ültem és a cipőmet bámultam.

- Azt mondanám, hogy nagyon jól vagyok. – mosolygott rám elégedetten. – Nagyon várom a délutánt.

- Miért? Mi lesz akkor?

- Bemutatót tartunk a gyerekeknek. Eljössz? Elvihetlek.

Haboztam.

- Nem tart sokáig és hidd el, már csak miattam is megéri eljönnöd!

Nem akartam mondani neki, hogy éppenséggel ez a baj.

- Azt hiszem én ebből kinőttem. Már majdnem mindent tudok...

- Szülők is jelen lesznek. Ne úgy vedd ezt mint egy D.A.D.A órát...

- Milyen órát?

- D.A.D.A óra... nem emlékszel az unalmas, ne drogozz órákra?! Jaj ne nézz már így rám! Dohányzás – Alkohol - Drog – AIDS...

- Szuperül hangzik... - húztam el a számat.

- Amúgy nagy hülyeség az egész. Benne vagyok a szervező brigádban és kicsit feldobtuk a programot. Az unalmas D.A.D.A óráknak vége... mert én vagyok az ötlet gazda... és meglátod, nagyon fogod élvezni. Lassan mennem kell, de adj neki egy esélyt...

- Nem tudom, tényleg nem tudom... Már általános iskolában sem vonzott, hogy ha egy azon tűt használunk écesek leszünk...

- Ez más. – és Beleth hangjából kivettem, hogy megsértődött. – Ha meggondolnád magad, akkor várlak a parkolóban. A 24 –es helyen parkolunk. Egyre gyere oda...

- Ne várj rám túl sokat. – búcsúztunk el egymástól.

Beleth ezen a héten majdnem minden nap bejött és kicsit beszélgettünk. Nem nagy dolgokról, általánosságokról. Mesélt arról, hogy ha lenne, ideje mit nézne meg. Elmenne moziba és tervbe is van véve egy film, de a barátainak mind más a beosztása... S kivettem a szavaiból ő még a szabadidejét is itt bent az őrsön tölti. Ez lett a családja neki.

Nem beszéltünk komolyabb dolgokról vagy arról, hogy mikor hova kellett mennie neki. Kerültük mind a ketten ezt. Én azért, mert nem akartam belelátni a lelkébe és magamban sebeket tépni fel. A hűségem ingatag lábakon állt. S hogy Beleth miért nem beszélt ezekről, nem tudtam kitalálni. Talán megérezte, hogy nem szabad túlságosan közelednie.

Anna valamivel dél előtt hívott fel.

- Szia, hogy vagy? – kérdeztem tőle vidáman.

- Köszi, jól vagyok! – de a hangja kicsit szomorúan csengett és eszembe jutatta Beleth kérdését. – És te?

- Meg vagyok, csak nagyon hiányzol. – igyekeztem meggyőzni erről magamat és őt is. De az volt az igazság, hogy elutazása utáni első hét tényleg maga volt a pokol. A második hét is rossz volt, de már a magány annyira nem zavart és ez a harmadik hétre kinőtte magát oda, hogy szerettem egyedül lenni.

- Te is nekem. – egyikünk hanga sem volt őszinte. Anna szerette volna elhinni, de azt hiszem akkor nem igazán sikerült neki. – Hogy telnek a napjaid?

- Annyira nem izgalmasan... Ma elhívtak egy ilyen Dohányzás – Alkohol - Drog – AIDS... bűnmegelőzési programra...

- Elmész rá?