Cukor és kávé

Harmadik fejezet - Lenke, Lenke... ügyetlenke!

Szabolcs szerda reggel hajlandóságot mutatott arra, hogy elküldje a beosztásomat. Amit megláttam a legfeltűnőbb a tesztírás volt. Teszt? Az irodába érve, azonnal felhívtam a férfit.

- Miféle teszt?! – támadtam neki azonnal.

- Hát, egy teszt...

- Ezt eddig is értettem. De ne haragudj, de ma kellene délben megíratatnom a tesztett... Amely, amit olvastam négyszáz kérdésből áll!!!

- Igen, drágám. – bosszantott, hogy a férfinak annyira könnyed és vidám volt a hangja. Tudtam, hogy szórakozik rajtam. - Négyszáz kérdésből áll a teszt... és igen, ma van beütemezve.

- Remélem, elküldöd e-mailban, hogy kinyomtathassam... mert két óra alatt, nem tudok igényes kérdéseket összeállítani...

- Nem kell neked elküldenem, azt!

- Szabolcs, remélem, hogy meg van valahol!

- Ne félj, meg van! Ki is van nyomtatva. Ott van a szekrényben egy piros műanyag doboz, abban vannak az összekapcsolt lapok... Gondoltam rád szívem.

- Úgy, örülök ennek...

- Tudtam, hogy tetszeni fog, a piros doboz.

- Haha... Köszönöm! – nyomtam le a telefont.

A szekrényhez léptem és feltéptem az ajtót. A piros doboz ott volt és mélyén a sok szép, rendbe tett, összekapcsolt teszt.

Megkönnyebbülten rogytam a székbe. Féltem, hogy Szabolcs ennek a terhét is a nyakamba varja, de hála Istennek nem így lett. Fél tizenkettőkor felnyaláboltam a dobozt és lekeveredtem a földszintre, a Ráday Gedeon teremhez.

A hatalmas terem, tele volt kék egyenruhás emberekkel. Zsibongtak... Első pillanatra elég riasztó volt belépni ide... Ahogy a katedra felé haladtam mindenki elhallgatott és egyszerre álltak fel. Akaratom ellenére elvörösödtem. Az első padsorban ülőknek adtam egy kupacot és megkértem adják tovább.

- Akinek nem jutott lap, jelentkezzen... - kértem őket.

Nagy kínlódások közepette végül sikerült mindenkinek lapot adni.

- Két órájuk van kitölteni a tesztet, aki szeretne szünetet tartani, az kimehet nyugodtan, de előtte jelezze nekem, a kilépési szándékát és azt, hogy visszajött a terembe. Akkor tollat a kezekbe és elkezdhetik kitölteni a tesztet!

Életemben ennyire unalmas munkám még nem volt. Csak ültem és néztem, ahogy a rendőrök kezében serceg a toll. Átlapozgattam a feladatlapot, sőt elkezdtem kitöltögetni. Csak akkor hagytam abba mikor felírtam annak a nevét, aki ki akart menni, az időt és azt, hogy mikor tért vissza.

Két órával és egy összefirkált lappal később a szép, egyenes stocba begyűjtött lapokat beletoltam a piros műanyag dobozba, bezártam a Ráday termet és elindultam haza. Utáltam Szabolcsot ebben a percben, sőt egész úton haza fele és még otthon is.

- Szemét rám tolta ennek a szarnak az elemzését! – hőbörögtem a harminckettedik feladat fölött.

- Drágám, nem csak abból áll a munkád, hogy kotnyeleskedj...

- Kösz... Én egy egyszerű mezei pszichológus vagyok. Beszélgetek, rajzolok, tanácsot adok... nem pedig ezt művelem! Borzalmas...

- Segítsek?

- Kérlek, leellenőrized a pontokat?

- Persze. – ült mellém Anna. – Hányan vannak?

- Összesen, ha jól számoltam hatvanan vannak... ma... holnapra még ennyien... aztán le kell adnom ellenőrzésre ezt a kupacot...