Cukor és kávé

Második fejezet - Az ajándék

Második fejezet

Az ajándék

Hétfőn volt. Utáltam mindig is a hétfőket, mert ilyenkor mindig a legrosszabb dolgok történtek. Utáltam a hétfőket, mert újra kezdődött a hét és még négy napot végig kellett gürcölni. Ráadásul új helyre mentem. Így még kényelmetlenebb volt.

A portán, egy mogorva öregember végig mért.

- Feljelentést jött tenni? – kérdezte kissé rekedtes hangon. Hórihorgas alakját kettéhajtotta, úgy nézett be a kocsi ablakon. Egyenruhája bő volt rá.

- Nem. Én Dr. Malonyai Lenke vagyok, az új pszichológus... vagyis én helyettesítem Dr. Zihanyi Szabolcsot... - vettem elő az igazolványomat. A férfi elvette, megnézte majd vissza adta.

- Az új dilidoki... Kint tud parkolni a 4 3 2 a hely szabad...

- Azt merre is találom?

- Itt... - mutatott a porta épülete melletti részre, ahol a betonra nem túl szépen ott virított a 4 3 2 a sorszám.

- Rendben... - parkoltam le, majd kiszálltam és a csomagtartóból elővettem a táskámat.

- Ide költözik?

- Tessék? – értetlenkedtem.

- Jó nagy batyuval jár... - jegyezte meg a portás végig mérve engem.

- Ne aggódjon, nincs benne bomba! Annak már nem jutott hely! – sütöttem el életem egyik legkínosabb viccét. A férfi nem nevetett csak kissé megvetően végig mért.

- Ilyennel, ne tréfáljon itt, ha nem akar kellemetlen helyzetbe kerülni...

- Bocsánat, én tényleg csak tréfálkoztam...

- Sokan vannak így... néha rosszul sül el a tréfa...

- Igen... igen... - bólogattam kissé sután. – Meg tudná mondani, hogy merre kellene mennem... a...

- Itt a kulcs... Menjen végig egyenesen, be az épületbe, ott majd a bentiek eligazítják...

- Köszönöm... és viszlát... - és elindultam befele, miközben azt kívántam bárcsak kevesebb dolgot pakoltam volna be a táskába. Sőt megbántam, hogy az új cipőt vettem fel, amely már most kitörte a lábamat. Az ajtót nem tudtam kinyitni rendesen. Először csak húztam majd kissé rángattam... Oda bent csak bámultak rám kifele. Senkinek sem jutott az eszébe, hogy szóljon húzni, kell...

- Jó napot! – estem be az ajtón.

- Miben segíthetek? – kérdezte az egyenruhás nő unottan.

- Én Dr. Zihanyi Szabolcsot helyettesítem... Dr..

- Persze... Második emelet, 324 szobában van a rendelője doktornő.

- Köszönöm...

- Itt a kulcsa. Kap majd plasztik kártyát, amivel közlekedhet. A földszinten megtalálja az ebédlőt illetve a Ráday Gedeon termet. Ott tarthat előadást, ott íratathatja meg a pszichológiai teszteket. Gondolom, Zihanyi Szabolcs mindenről tájékoztatta önt.

- Igen. – vettem el a kulcsot, miközben magamban mondogattam második emelet háromszázhuszonnégyes szoba...

A megadott emeleten hamar megtaláltam a szobát. Igaz a kilátás nem volt éppen megnyerő, mert csak az üres, beton parkolót szemlélhettem, ahol pár árva galamb sétált ráérősen. Ezen kívül világos volt és kellemes vajszínű fallal és egyszerű bútorokkal. Semmi festmény vagy fénykép, csak pár szakirodalom a polcon és két cserép kaktusz. Legalább nem kellett stresszelnem a virágok miatt.