He stole my car and ran away with my heart

thank you and bye

Húha.
Nagyon húha.
HÚHA.

Igazából szavakkal nem tudom megköszönni, mennyire hálás vagyok az Olvasóimnak, akik végigküzdötték a történetet Emily-vel, Nash-el és velem. Persze, inkább velük, de értitek...
Mikor belevágtam ebbe az egészbe, álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyi minden fog történni a szereplőkkel, vagy úgy általában... velem. 
Mégis, ha valaki megkérdezné, mit miért írtam így a könyvben, biztosan azt felelném rá, hogy "csak úgy jött". 

Mert egyébként ez az igazság. A legtöbb dolog az életben, vagy akárhol "csak úgy jön". Lehet az érzés, vagy éppen, hogyha egy érzés "csak úgy" elmúlik. Igazából akármi van, az "csak úgy" történik, nehéz is lenne mindent megmagyarázni.

Na, most, hogy eltértem a tárgytól, vissza is térnék rá, elvégre ez egy köszönetnyilvánítás-féle, és bár egyedül Nektek szerettem volna megköszönni, szánnék még rá pár szót.

Azt hiszem, imádtam írni ezt a könyvet. Úgy amúgy mindent imádok írni, de ez mégis más volt... Ez volt az első tényleg komoly könyv az életemben, és atyám.. képzeljétek, mikor megírtam egy kegyetlen sírós részt, általában valami oltári nyálas és bőgős zene üvöltött a fülesemben, és én is sírtam. Aztán megnyugodtam, majd mikor elolvastam a kommentjeiteket, ti mennyire sírtatok, meg mennyire tetszett nektek... na, akkor is sírtam. 
Én már csak ilyen sírós vagyok.

Szóval, amiért tényleg, és kizárólag Nektek tartozom köszönettel, az azért van, mert ennyire kitartóan szerettétek ezt az egészet. Hogy minden egyes kommenttel egy újabb apró visszajelzést kaptam Tőletek, és annyira jól estek, jó ég...
Még a legnehezebb napjaimon is mosolyt tudtatok csalni az arcomra... Mikor sokáig nem volt rész, terveztem, hogy írok Nektek, miért nem vagyok képes hozni őket, de aztán rájöttem, hogy igazából felesleges. 
Azóta persze összeszedtem magam, szóval lehet le is szedném azt a posztot, de minden esetre örülök, hogy végül nem írtam semmit. Szar dolgok járnak-kelnek az ember életében, de előbb vagy utóbb mind át tudunk ugrani rajtuk.
Erre egyébként példának próbáltam felállítani Emily és bátyja, Jason esetét, mivel azzal, hogy elvettem hősnőnk testvérét, csupán annyit akartam bemutatni, hogy ilyen is van. Legszívesebben átírtam volna a részt, de nincs öröm veszteség nélkül. 
Meg a virágok az esőben nyílnak.
Meg minden ilyesmi.

Egyébként nem akarok tovább pampogni kis semmiségekről, de nagyon belelendültem.
Még csak most kezdtem ezt a könyvet, erre már a köszönetnyilvánítást írom.. atya ég. Gondoltátok volna, hogy majd Emily és Nash összeházasodik és gyerekeik születnek? Nem fogom azt mondani, hogy "naa, én sem", mert nyilván már a cím megírásánál tudtam, mit szeretnék a szereplőkkel kezdeni. 

És képzeljétek, jelenleg Paul Anka-t hallgatok, egyszerűen annyira megihlet. Vaó. Nem gondoltam volna. (Amúgy ajánlom, tényleg szex a füleknek, haha)

Íme néhány apróság a szereplőkről:
1. Emily
     A sok szarság, ami miatt a könyvet el is nevezhetjük "érzelmi hullámvasútnak", azért történt, mert be szerettem volna nektek mutatni, hogy a világ össze is dőlhet, egy nőnek mindig toppon kell lennie. Mindig. Nem zuhanhat össze, vagy ha össze is zuhan, gyorsan talpra kell állnia, mert egyedül ő rendelkezik problémamegoldó képességgel. Mikor meghalt Jason, Emily magára maradt egy életképtelen Nash-el (bocsánat a feketehumorért, de mivel ő életben maradt, ezért megengedtem magamnak, haha), és a gyászával, amit a szüleivel nem tudott annyira megosztani. Erős, határozott, nőies és végtelenül harcos szelleműnek alkottam meg. A gyerkőceit is ilyen szellemben nevelte egyébként, de róluk majd máskor.
2. Nash

    A srác életéről pontosan nem írtam soha, mivel a könyvnek nem ő volt a hivatalos főszereplője, hanem Emily. Így is, amennyit tudunk a hátteréről, talán (vagyis remélem) elegendő volt ahhoz, hogy kiismerjük őt, és az eszeveszett ötleteit. Szerelmes, odaadó és önzetlen karakter, amit szerintem be is bizonyított, mikor Jason helyett bevonul a hadseregbe. (Ennek egyébként a valósághoz szerintem semmi köze az égvilágon, tehát ilyet ne csináljatok.- a szerk.) Később nagyszerű szerető, férj, majd apa vált belőle, de hát senki sem csodálkozik ezen. Nash jelképezi azokat az embereket, akikről senki sem gondolta volna, de mégis.
3. Jason
    Hajjaj.
    Hajjaj. 
Én tényleg nem szerettem volna megölni őt. Esküszöm. Imádtam Jasont, még most is imádom. De túl nagyszerű ember volt ahhoz, hogy életben hagyjam. (Nem egy megrögzött gyilkos vallomása.- a szerk.) Szerelmi életéről nem tudunk meg sokat, csupán annyit, amennyit Nash megkérdez Emilytől. Bár gondolkodtam rajta, hogy kicsit jobban beleásom magam a karakterbe, és ne adj isten, egy terhes barátnőt hagyok hátra a családnak Jas halála nyomán... meg akartam őrizni Jason magánéletét. Előttem is ismeretlen terület az övé, és úgy gondoltam, élete titkait meghagyom egy másik könyvnek.

Majd.
Egyszer. ☺

Na, viszont, nem rendezek olyan nagy búcsúzkodást (bár lehet már rendeztem), merthogy itt semminek sincs még vége. Egy történet lezárult, de én folyamatosan pörgök, és a legújabb könyvemnek már fent is van a prológusa. 
És hozzátenném, ezúttal is egy nagyobb fába vágtam a kis gereblyémet (azért nem fejszét mondok, hogy értsétek, milyen hozzá nem értő vagyok, hehe), de mindent megpróbálok kihozni belőle.

Szóóóóval íme legújabb (tényleg a legújabb):

https://www.wattpad.com/607545855-you-are-my-goal-prologo

(u.i.: a borító átalakítás alatt, VALAKI SEGÍTSEN)