He stole my car and ran away with my heart

§thirteen§

3 héttel később
A hajam teljesen rám tapad, miközben hasra fordulok. A tegnap esti bulin sikerült rendesen bekarmolni, most pedig egyszerűen alig bírom kinyitni a szemeimet. Megpróbálom feljebb tolni magam, de a fejem szörnyen hasogat, a melltartóm pedig derékszögben beleáll a tüdőmbe. Nyöszörgök egy ideig, majd valahogy sikerül felülnöm. Eszembe jut, hogy én a tegnap estéről vajmi kevésre emlékszem, az pedig, hogy egyáltalán hogy kerültem az ágyamba, teljesen kiesett. A hajamba túrok, és feltolom magam az ágyról. Az sem érdekel, hogy egy szál fehérneműben vagyok, magam köré csavarom a takarót, és lassacskán lesétálok a földszintre. Dörmögő hangok ütik meg a fülemet, mikor pedig a talpam érinti a hideg csempét, egyből jobban érzem magam.
- Jó reggelt- vigyorog rám egy idegen srác a konyhasziget mellől. Megdöbbenve meresztem a szemeimet, és bármit megadnék, ha egyáltalán emlékeznék az arcára.
- Nézzenek oda, felébredt a hétalvó- Nash a száját vonogatva megforgatja a szemeit, mire felé nyújtom a nyelvem.
- Nash, annyira örülnék, hogyha legalább kora reggel be tudnál kussolni.
- Valaki nagyon morci- az izmos fiú mellém lép, átkarolja a derekam, és miután egy puszit nyom a halántékomra, elneveti magát. Oké, nem rossz.- Elmegyek, lefürdök.
- Oké- utánamosolygok, majd amint eltűnik az emeleten és meghallom az ajtócsukódást, kétségbeesetten nézek Nash-re.- Ki ez a fiú?
Olyan hangosan röhög fel, hogy a vállát csapkodva kell csitítgatnom, hogy hallgasson már el. Megtörölgeti a szemét, majd nagyot sóhajtva meglöki a vállam.
- Na ne hülyülj- ám a fejemet látva halkabbra veszi a figurát.- A srác, akit tegnap este szedtél fel a bulin, de mikor hazahozott, és azt akartad, hogy felmenjen a szobádba, közöltem vele, hogy ha meg meri tenni, eltöröm a kezét, aztán kisütöm és megeszem reggelire. Erre viszont elkezdtél sikítani, úgyhogy kénytelen volt felmenni veled, de azt mondtam neki, hogyha vissza mer élni a helyzettel, kiverem a fogait.
- És akkor most mi van vele?- felülök a bárszékre, és elnyomok egy ásítást.
- Úgy tűnik, azt hiszi, együtt vagytok.- Nash úgy mondja ki a mondatot, mintha a fogát húznák. Hangosat dobban a szívem, ahogy a szemembe néz, és felvonom az egyik szemöldököm.
- Miért, zavar?
- Nem, felőlem egyből hozzá is mehetsz- amint fintorogni kezd, a srác belép a konyhába. Szőke haja a honlokába lóg, türkiz zöld szemeit pedig vidáman függeszti rám. Egyre jobban kezd tetszeni, miközben pedig hatalmas tenyerével végigsimít a derekamon, kiráz a hideg. Basszus, a nevét még mindig nem tudom. Hát ez gáz.
- Na, öhm.- zavartan a hajába túr, majd elneveti magát.- Akkor majd még hívlak. Hátha sort keríthetünk egy igazi randira.
- Igen, annak örülnék- én is nevetek, tudva, hogy Nash a háttérben a fejét csóválja. A fiú beharapja a száját, mire én is megnyalom a sajátom.- Oké, addig viszont...
Az arcomnál fogva magához húz, és egy igen erőteljes csókban részesít, majd kisétál a házból. Kuncogva fordulok Nash felé, aki szabályos morgást produkál éppen.
- Eszedbe jutott a neve?
- Ó,nem, az nem- a hitetlen tekintetén mosolyogva leugrok a bárszékről, és felbattyogok a szobába.
Furcsállom, hogy most nem botlok egyetlen szőke nőbe sem az emeleten, és Nash sem tűnik olyan nyugodtnak.
Becsukom a szobám ajtaját, és miután lezuhanyzok, felveszek egy bővebb fazonú pólót, szakított farmert, majd az órám felcsatolásával foglalatoskodva hallom, hogy a telefonom pittyegni kezd.
Gyorsan elmegyek érte, és megnyitom az SMS-t. Az életkedvem egyből elmegy, amint meglátom, ki a küldő.

Emily! Mivel te is tudod, hogy nagyon sokáig távol voltunk, még ezen a héten leszervezzük, mikor tudunk hazamenni. Embereinken keresztül beszéltünk Jasonnel is, ő valószínűleg huzamosabb ideig maradhat otthon. Majd még jelentkezünk.
                    Puszi: Anyu és Apu

Lehunyom a szemeimet, és olyan erősen harapom be a számat, hogy érzem a fémes ízt. A telefonomat az ágyamra dobom, és két kézzel a hajamba túrok. Baszki. Baszki. Nagyon baszki.
Mély levegőt veszek, próbálok semmit sem széttörni. Oké, nézzük. Hazajönnek anyámék. Vélhetően egyébként egy napra, de akkor is. Mit mondok majd nekik? "Öhm, anyu, hali. Már nem balettozom, és itt van Nash, az egyetlen igaz barátom. A pénzetekből fizettem ki az óvadékot, és most velem lakik. Igen, szép idő van."
Atya isten. Nem. Nem mondhatok el nekik mindent. A végén anyám rájön, hogy egy kifinomultan gonosz nőt "nevelt" belőlem, és a végén talán még meg is szeret. Huh. Szükségem van Nash-re.

- És akkor...- a kanapén fekve a hajába túr. Miután mindenbe beavatom, felhúzott térdeimen nyugtatom az állam, és hagyom, hogy a hajam az alkaromat csiklandozza.- Hazudni akarsz nekik?
- Igen- felsóhajtok, és kinyújtóztatom a vastag zokniba bújtatott lábaimat.- Mást nem tehetek. Te nem ismered a szüleimet... ez az egyetlen lehetőség, hogy békén hagyjanak.
- Azt hittem, szarul esik, hogy egyedül hagytak.
- Az szarul esik- biccentek.- De ha jobban belegondolok, egy istenért sem akarnám, hogy most kezdjenek el velem törődni. Akkor már inkább a magányt választom.
Nash pár pillanatig a szemembe néz, majd nagyot sóhajt és hosszú lábait az ölembe rakja. Próbálok nem fintorogni, mert ez most tényleg komoly dolog.
- Hajlandó vagy hazudni nekik?- kérdezem, a hangom pedig önkéntelenül elhalkul. Fene egye, nem akarok gyengének látszani.
- Em, én nem is ismerem őket- vigyorogva tépkedi a száját, majd lerakja a lábait és mellém ülve a mellkasához húz.- Még szép. Érted alapból simán megtenném, te is tudod. Na, mi a terved?
- Ki fogsz akadni- mormogom kuncogva. Nash felnyög, és eltol magától, hogy lássa az arcomat.
- Ne fárassz, bökd ki.
- Várj- feltartom a mutatóujjam, és hirtelen felállok.- James!
- Mi?- azt az értetlen fejet. A fülem mögé tűröm a hajam, és izgatottan szökkelek fel és le.
- A fiút. James-nek hívják a fiút!
- Akit olyan idétlenül lesmároltál, miközben még a nevét sem tudtad?- Nash homlokráncolva a kisasztalra nyúl, hogy felmarkoljon egy kis kesudiót a tálkából.
- Haha, megszakadok a humorodtól. De most már tudom a nevét- büszkén visszaülök mellé, és kiveszek a markából néhány szemet.
- Örülök, hogy ennyire okos vagy, de beavatnál végre? Az életem a hazudozás, és most már kíváncsi lettem.
- Ú, lehet, hogy Johnny?- megrettenve fordulok a mellettem ülő srác felé, aki csak a szemeit forgatva eszegeti inkább tovább a kesudiót.
Miután rájövök, hogy tényleg James, minden lényeges és lényegtelen dologba beavatom Nash-t. Tudom, hogy mellettem áll, és ez olyan nyugalommal tölt el, hogy most az a tudat sem képes kihozni a sodromból, miszerint a szüleimnek akarom éppen még a csillagokat is lehazudni a fejük felől.