§eleven§

7.4K 553 20
                                    

Emily Mare

Mikor reggel lemegyek a konyhába, Nash- különös módon- ott sertepertél, és mikor meglát, rám kacsint.

- Jó reggelt, Napsugár- felhúzom a szemöldököm, és kérdő tekintettel közelebb megyek hozzá.

- Mi ez a nyáladzás már kora reggel?- a homlokára teszem a kezem, hátha lázas vagy ilyesmi. Nash nevet, és beletörli a konyharuhába a kezét, miután megkavarta a rántottát.

- Gondoltam kiengesztellek, ha már este olyan későn értem haza- a derekamnál fogva megfordít és a megterített asztalhoz lök.- És hogy elmondjam, totál igazad volt. Már, ami a hotelben történt. Nagyon fontos vagy nekem, szóval...

- Hát hű- hitetlenül elnevetem magam, és leülök a székre.- Édes tőled. Tényleg- mosolyom csak még szélesebb lesz, mikor lehajol és egy puszit nyom az arcomra.

Pillanatok alatt felszolgálja a rántottát, a sonkát, meg mindenféle zöldséget, és leül mellém. Megcsóválom a fejem, és ahogy kedvesen végigmérem, megakad a tekintetem az asztalon pihentetett kezén, és villámgyors mozdulattal felemelem.

- Mi történt a kezeddel?- a bütykei vörösek és duzzadtak, az alkarját vágások szelik keresztül, és alig érek hozzá, Nash összerezzen.- Mit műveltél már megint?

- Em, nem olyan komoly, mint gondolod- megpróbálja félrehúzni, én viszont szikrázó szemeket meresztek rá. Tudom, hogy este megint valami gyökérséget csinált, és akaratom ellenére húzom fel magam.

- Ne legyél már hülye, jézus- felállok, és felrongyolok az elsősegély dobozomért. Valamiért úgy érzem, a hotelben történtek tesznek felelőssé azért, ami Nash kezével történt. Nyelek egy nagyot, és lecsapom a piros dobozt az asztallapra, Nash unott pillantása pedig minden mozdulatomat végigkíséri.

- Befejezted?

- Add a kezed- odatartom a tenyerem, de Nash makacskodva összefonja két karját a mellkasa előtt.- Add ide a rohadt kezed.

- Most megint mi bajod van?- pár pillanatig egymás szemébe nézünk, majd nagyot sóhajtva odaadja az összezúzott kezét. Előveszek egy törlőkendőt, és körbetörlöm a sebet. Nash meg sem rezzen, pedig mikor a lábamat kezeltem le, sokszor úgy kellett visszafojtanom a sikítást.

- Ne próbáld meg nekem bemagyarázni, hogy nem csináltál már megint valami baromságot.

- Milyen 'már megint'?- hirtelen váltott hangsúlya miatt megrezdülök, és véletlen a sebbe nyomom a fertőtlenítő kendőt. Nash feljajdul, én pedig megvető pillantást vetek rá.- Ne nézz rám így, eddig olyan voltam, mint egy kis angyal.

- Attól, mert nappal a kanapén szenvedtél, még észrevettem, hogy esténként nem mindig voltál itthon- jegyzem meg epésen, majd előveszem a kenőcsöt, és a kupakja lecsavarásával foglalkozom. Érzem, hogy telibe trafáltam, és nem tudom elnyomni a gúnyos mosolyomat.- Azért nem vagy olyan "hű de jó" betörő.

Elrántaná a kezét, de a szabad tenyeremmel rácsapok az alkarjára, a másikkal pedig óvatosan bekenem a sebeit. Idegesíteni kezd, hogy tudom, miért akarja elrántani a kezét. A barátságunk nem alapul máson, mint a szeretethiányon, és ez a legborzasztóbb. Nem is igazi barátság a miénk.

Egy ideig nem válaszol, majd csengetnek. Az arcán semmiféle érzelmet sem látok, de mikor feláll, és megigazítja a fáslit a kezén, már érzem, hogy nem lesz kellemes a vendégünk. Vagyis a vendége.

- El akartam mondani, hogy ha nem gáz, egy régi ismerősöm átjönne- eltűnik a folyosón, kinyitja az ajtót, nekem pedig kiszárad a szám. A fülsértő női hang szinte berepeszti az ablaküveget. Nash kézen fogva vezeti az emelet felé a lányt, közben pedig úgy mosolyog rám, mintha mi sem történt volna.- Remélem, nem lenne nagy baj.

- Dehogyis- ha mosollyal ölni lehetne, jézus...- De bemutatni azért bemutatod, ugye?

- Ja, persze- csesződnél meg, még ettől sem jön zavarba.- Em, ő itt Naomi. Naoim, ő Em.

- Örülök- mosolyog, az összes foga kilátszik. Cinikusan biccentek, és lebiggyesztem a számat.

- Gratulálok.

A lány zavartan Nash-re néz, aki dühösen felvonja a szemöldökét. Én is széles mosolyt villantok, majd rájuk kacsintok.

- Halkak legyetek.

Nash nem ért semmit, én viszont tovább játszom a jófejet, és még integetek is, hogy menjenek fel. A lány lép először, felvonszolja azt a barmot a lépcsőn, majd kuncogás, és az ajtócsukódás kiszűr minden hangot odafentről. Olyan erősen forgatom meg a szemeimet, hogy megfájdul a fejem. Hogy van képe... Jézus, remélem, nem Jason szobájában fogja megdönteni. Úristen. Felfordul a gyomrom a gondolatra, és hirtelen felindultságomból, kiöntöm az immár kihűlt rántottát az ablakon, egyenesen a szomszéd kis aranyos pálmafájára. Hú, annyira leszarom.

Az első hangos nevetésnél felforr az agyvizem, és úgy döntök, nem hallgatom végig az egész undorító dolgot. Villámgyorsan felszaladok a balettcuccomért, és a napot a balett-teremben fogom tölteni. Ha már a szobámban vagyok, felkapom a magassarkúmat, és egy miniruhát, a táskámba gyömöszölöm még a sminkes táskámat is, a balettcuccom mellé pedig gyorsan besuvasztom a telefonomat, és már készen is vagyok.

Itt az ideje megmutatni Nash-nek, hogy ha így akar játszani, hát így fogunk.



He stole my car and ran away with my heartWhere stories live. Discover now