Mégiscsak Az Apám! [BTS ff]~Befejezett~

¥Mégiscsak az apám¥/Prológus

~Végre 15 remélem emlékszik anya ,hogy mit ígért nekem.~

Kim Viktória vagyok. Apám koreai amit a vezeténevemen már feltűnhetett. Anyámról nem tudok sokat. Kiskoromban meghalt. A mamám nevelt fel. Pár képet mutatott róla a nagyi. Apám Szöulban él.Soha nem hívott fel, nem keresett. Most 15 évesen elszeretnék menni egy tánc akadémiára. Végre emberek között lennék,mivel a tanulmányomat magántanulókènt végeztem 15 éven keresztül.

Tavaly anya ( mama ) azt ígérte,hogy pályázhatok, felvételizhetek egy nagyon híres iskolába ami a fővárosban van. Noha anyunak annyiban igaza van,hogy én 15 éves kislány egyedül egy nagy városba 100% elvesznék.Ezért tettem egy nagy lépést a múltamba és a jövőmbe felhívtam a nagyi testvérét aki tudhassa merre lehet apa.

Ez mind jól ment,mert megtaláltam apámat. Koreában van még. Így anyuval megbeszéltük,hogyha felvesznek nála azaz apánál leszek. Annyira nem akartam olyan személlyel együtt élni ki 15 éven keresztül nem keresett, de iskola miatt muszály leszek. Egy álom válna válóra,ha felvennének.

Reggel anya hangos sikoltásaira keltem fel.

-Viki levél,a suliból...keljél...bontsd ki!

-Oh he mami most keltem fel...
-Milyen he...~és kezdete a reggeli veszekedést.
-Rendben hozd ide azt a levelet....

Kinyitottam a levelet. Kedvem szerint futottam volna egy kört az udvaron.

,,Kedves szülők!
Értesítem önöket,hogy lányuk Kim Viktória felvételt nyert."

Volt meg a levélben szó a kollégiumról,aminek én nagyon örültem,hogy kollégiumos lehetek. Kevesebb időt töltők"apámmal". Annyira szerintem nem fogom szeretni apámat.

2 hónap múlva.:

-Anyu! Hol a bőröndöm? * Kiabáltam le az emeletről,miközben hajtogattam a ruháimat.
-Tessék*Jött fel nagyi és szomorúan letette élem a bőröndöt.
-Mi a baj?*Hajoltam oda a nagyihoz.
-Hiányozni fogsz nagyon.*Törölgette könnyes szemeit.
-Oh mami csak a fővárosba megyek nem a világ másik felére..
-Nagyon büszke vagyok rád!*Szipogott és törölgette a könnyes szemeit.
-Inkább segíts pakolni a ruhákat,mindjárt jön Kai.!
-Ő az apád!*Förmedt rám nagyi.
-Szerinted!*Kezdtünk el vitatkozni.
Pár perec múlva dudált Kai. Puszit nyomtam mama arcára és gyorsan leszaladtam. Kai a bőröndömet a csomagtartóba tette. Én beültem az anyósülésre. Fülemet bedugtam és a három órás utat zenézéssel töltöttem volna,ha nem kerülünk dugóba és apám nem vette volna ki a fülemből a fülhallgatót.
Elég idegesen vette ki.

-Nem tudsz beszélni?*Mondta agresszívan.
-Miért ne tudnék?*feleltem flegmán.
-Látom nem vagyok szimpi neked!

(GONDOLTAM MAGAMBAN: Ha tudnád mennyire utáltak)

-Hahó...Kai Vikinek.. itt vagy?*Hajolt bele a pofámba.
-Ja*Ráztam meg a fejemet és eltoltam a pofámból Kai-t.
-Nem úgy nézel ki! (Úgy pofán vágtam volna,de mégiscsak az apám.)

Nem válaszoltam neki,nem volt kedvem. Az ablakhoz dőltem és némán lestem ki a fejemből.

-Otthon..azaz ...nálam...nem leszel magad,ha dolgozni megyek.!*Mondta apa egy kicsit komoran.
-Hmmm? *Fordultam oda hozzá,s néztem rá,mint újszülött bárány az új kapura.
-Vettem neked egy kiskutyát. Remélem tetszeni fog.!

{Most komolyan? Egy kutyával akarja azt mutatni milyen jó apa? Nem értem.}