Lány a maszk mögött (BEFEJEZETT)

8.

SKY

Teljesen bolondnak tarthatnak - gondoltam, miután utolsóként barátomat is kiraktam a lakása előtt. Alig fél órával azután, hogy lement az utolsó koncert, már a kocsiban ültünk és az autópályán robogtunk hazafelé Wingfieldbe. Judd morgott. Ben morgott. David csak figyelt leeresztett szemhéja mögül. Aztán Ben elaludt. David meditált. Judd folytatta a morgást. Judd a fejét csóválta. Judd a szemét forgatta. Teljesen hatástalan volt minden igyekezete, ahogy értésemre akarta adni, mennyire lehetetlenül viselkedem.

Tisztában voltam vele, hogy őrültség, tudtam, hogy teljesen elment az eszem, de hogyan is várhatja el bárki, hogy ebben a helyzetben józanul mérlegelve hozzam meg a döntéseimet? Lily ott volt a lakásomban és szüksége volt rám. Mondjon Judd, amit akar, képtelen lettem volna még egy éjszakát eltölteni a szállodában. Haza akartam menni, vele akartam lenni, vigyázni akartam rá és tudni akartam mindent, amit a telefonban nem tudott elmondani, amit a blogjában nem tudott leírni.

Tiszta őrület.

Már megint bolondot csinálok magamból. Ehhez nincs jogom, ez Aiden feladata. Én csak egy sokadik vagyok, egy menedék, egy... Viszont Aiden nem tud vigyázni Lilyre, ha tudna, már régen talált volna megoldást a helyzetére. Képtelenség, hogy ezen töprengek, és elönt a féltékenység.

- Anya, te tudtad - bukott ki a számon. A kulcsok. A túlzott aggódás Lily miatt. A szoba, amit nem volt hajlandó átalakítani vendégszobává a lány távozása után. Ez mindig az ő szobája lesz - ezt mondta aznap, amikor Stella eljött a lányáért. Az örökös vita apával, hogy valamilyen formában gondoskodjanak Lilyről és a jövőjéről. Apa, aki a vér szerinti rokona volt, hallani sem akart róla, nem akarta, hogy lecsorogjon Stella torkán az, amit a lánynak szánnának. De valamilyen formában mégis gondoskodtak róla úgy, hogy Stella ne rakhassa rá a kezét. Igen, anya tudta. Kimondatlanul ugyan, de rám hagyta Lilyt. Az én feladatom, hogy ezután vigyázzak rá.

Hajnali három múlt, mikor leparkoltam a belvárosi bérház előtt az autóval. Halkan nyitottam ki a lakás ajtaját, és megkönnyebbült sóhaj szállt fel az ajkamról, amikor megláttam a kis szoba ajtaja alatt kiszűrődő halvány fény csíkját. Lily még mindig felkapcsolt lámpa mellett alszik, éppen úgy, mint régen.

Az utazótáskák csöndesen puffantak az előszoba padlójára, ügyelve, hogy ne csapjak nagy zajt. Végigosontam a folyosón, lassan a szoba kilincsére tettem kezemet és óvatosan lenyomtam.

A szívem hangosan dörömbölt, amikor megpillantottam az éjjeli lámpa fényénél alvó lányt. Sokkal szebb volt, mint ahogy emlékeztem rá. Csak álltam, és bámultam aranyszínű haját, ahogy szétterült a párnán, résnyire nyílt ajkait, mintha csak egy gyönyörű festmény lenne egy kiállítóteremben, amihez tilos hozzáérni. Az örökkévalóságig elnéztem volna így, ha tehettem volna, de miféle aberrált kukkoló lennék, ha itt tölteném a fél éjszakát?

Már éppen indultam volna, hogy bezárjam magam mögött az ajtót, amikor az ágy felől mocorgást hallottam:

- Sky?

Lily erőtlenül emelte fel alvástól duzzadt arcát. Vaksin hunyorgott álmos szemeivel, ami még mindig püffedt volt a sírástól. Istenem, milyen nyúzott szegénykém! Mennyire látszik, hogy nyomot hagyott rajta az elmúlt időszak, a teher, amit kénytelen volt egyedül cipelni! Legalábbis eddig, nem hagyom, hogy ezután is egyedül birkózzon meg vele.

- Bocsáss meg, nem akartalak felébreszteni. Csak látni szerettem volna, hogy jól vagy. Aggódtam miattad.

- Hát, már megtörtént - mosolygott Lily, közben ülő helyzetbe tornázta magát az ágyában. Zavartan kulcsolta össze két karját felhúzott térdei körül. Láthatóan nem igazán tudott mit kezdeni a helyzettel, olyan régen volt már, mikor utoljára találkoztunk.