Lány a maszk mögött (BEFEJEZETT)

18.

LILY

Mire a lift megállt a felső szinten, előkotortam kulcsomat a táskámból, hogy ne az ajtó előtt állva kelljen vacakolnom vele és minél hamarabb eltűnhessek a lakás védett menedékében. Most a kudarc elől menekültem, nehezen tettem túl magam rajta, hogy az első munkahelyemet is a félelmeim miatt kellett magam mögött hagynom.

Rettegtem, hogy bárhová megyek, anyám utánam jön és tönkretesz mindent. Anyám felbukkanásával a szorongásom is visszatért és kezdett egyre nagyobbra nőni. Féltem, hogy összefutok vele az utcán, hogy éppen akkor bukkan fel, amikor Aidennel vagyok, vagy itt találom őt az ajtó előtt állva.

Ijedtemben a szívemhez kaptam, ahogy kiléptem a liftből. Először csak a lábakat láttam meg az ajtónk előtt, majd őt magát is, ahogy a falnak támaszkodva várakozott. Judd volt az, a telefonját nyomkodta a legnagyobb lelki nyugalomban, mikor megálltam az ajtó előtt.

- Azért remélem, hogy nem vagyok annyira ijesztő, Lily - rám se nézett, ahogy ezt mondta és csak nyomkodta tovább a telefonját. Valakinek üzenetet írhatott, alighogy befejezte az írást, egy pittyegés jelezte, hogy választ kapott.

- Üdv - nyögtem ki, bár egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy elhagyta a szó a számat. Judd végre zárolta a telefonját és kíváncsian végigmért, miközben egy mosolyt villantott felém. Magabiztossága és fölénye majdnem arra késztetett, hogy sarkon forduljak és elmeneküljek.

- Már kezdtem azt hinni, hogy hiába jöttem.

- Sky nincs itthon.

- Sky épp Markkal van, a menedzserünkkel, és egy lehetséges szponzorral tárgyalnak. Pont most rázott le, hogy ne zavarjam - emelte fel a telefonját. - Hozzád jöttem.

- Hozzám?

Döbbenten néztem fel, miközben egyszerre próbáltam a kulcsot a zárba dugni és megemészteni, hogy itt áll az ajtóm előtt. Éppen ő. Judd. Sky jelenléte más volt, ő sosem zavart, elfogadtam, hogy több egyszerű földi halandónál, de Judd mellett feszélyezve éreztem magam.

- Beengedsz végre? Beszélni akarok veled.

Egy szó nélkül tártam ki az ajtót. Ismerte a járást, egyenesen a nappaliba tartott és lerogyott a kanapéra. Zavartan álltam fölötte, nem tudtam, mit kellene tennem vagy mondanom. Tudatom mélyén felrémlett ugyan, hogy talán meg kéne kínálnom valamivel, de a teljes tehetetlenség telepedett rám.

- Ülj csak le nyugodtan! Ha szükségem lesz valamire, majd kiszolgálom magam. Tudom, Sky hol tartja az italt és a kaját.

Mulatott rajtam, szórakoztatta a bizonytalanságom. Dühített. Utáltam, ha az emberek szórakoznak rajtam, ha kimutatták a véleményüket velem kapcsolatban, és azt is, hogy zavarba jöttem, valahányszor ítélkeztek felettem. Nem kellene azzal törődnöm, hogy ki mit gondol, de jóval kevesebbnek éreztem magam, mint amennyivel többre értékeltem másokat. Ez pedig nyomasztott.

- Szóval, miért jöttél? - próbáltam úgy tenni, mintha ura lennék a helyzetnek, hajtott a kíváncsiság, miért akar éppen velem beszélni Judd.

- Miattad. Sky miatt. Miattatok.

- Miattunk?

- Nézd, tisztában vagyok vele, hogy nem kellene beleszólnom, de aggódom Sky-ért - közölte, ahogy feltette bakancsos lábát a kávézóasztalra. - Tudom, hogy szívesen teszi, de túl sok a felelősség rajta az utóbbi időben.

- Történt valami Sky-jal? - csak neki ne legyen baja, pláne ne miattam!

- Még nem. De történhet. Túl sok mindent vesz a nyakába. Téged, anyádat, a fiúdat, na és a zenekart. Persze, imádja játszani a mártírt, de nem vetted észre, hogy mostanában a szokottnál is furábban viselkedik?