Barátságból szerelem | J I K O O K ●• BEFEJEZETT •●

2.

Jungkook POV

Bemegyek Jimin után az órára.Tényleg nem csalódtam a hangja zene füleimnek.Olyan megnyugtató.

A szavaira fittyet hányva vágódok le mellé ő pedig értetlen arcot vágva megszólal.

- Mit mondtam neked?

- Hmm-tettem a hülyét.

- Jungkook menj vissza a helyedre..

- Nem akarok..

- Aisshh..

- Miért vagy ilyen lekezelő velem?

- Már mondtam.

- Na látod?Engem meg ez idegesít.- komolyodtam el egy pillanatra majd újra felvettem a magabiztos,mosolyt és szinte öröm volt nézni ahogy Jimin mindjárt kipukkad az idegtől.

Végigszenvedte az órát én pedig csak röhögtem rajta.
Kicsengettek,majd Jimin azonnal hozzámfordul:

- Jungkook nem tudom mi ezen olyan kurvavicces,hogy idegesíted az embert.

- Ezt imádom csinálni!-vetettem felé egy huncut mégis picit gúnyos mosolyt.

- Aisshh..komolyan már.-veti le magát fáradtan a padra-Jó mától nem érdekelsz-kapja fel újra a fejét- felőlem még a nemtudom,hová is követhetsz de engem nem érdekel

- Azt nem hinném - és tudtam szinte olvasok az gondolataiban.

- Te...te...mi vagy? - kérdezi még mindig idegesen.

Esküszöm így idegesen olyan mint egy kis palotapincsi.Ezen gonolatmenetemen is jót mosolyogtam miközben hintáztam a székemen és nem is figyeltem mit hadar Jimin.Majd csak a végét hallottam.

- ...ha továbbra is röhögni fogsz,kirúgom alólad a széket.

- Olyan pici vagy-mondtam ki az első mondatot ami eszembe jutott és komolyan így tönkre fogom tenni Jimin idegeit.De úgyis tudom,hogy bejövök neki,ha meg nem akkor meg majd teszek róla,hogy bejöjjek neki.Mert bizony Park Jimin az enyém lesz.

Továbbra is csak idegesítettem.

- Vajon meddig érhetsz nekem?-vágtam gondolkodó fejet- Ha a farkamig az pont elég lesz..-táncoltam továbbra is idegein magamban pedig majd meg szakadtam a nevetéstől.Mit élvezek ebben??

- Te perverz állat..Olyan idegesítő vagy.Nemtudod felfogni avval a maknyi agyaddal,hogy szállj le rólam?-pattogott mint egy csivava.

- Attól,hogy az agyam maknyi-

- NE FOJTASD!-Ordított rám,én pedig nem bírtam tovább és kitört belőlem a nevetés..

- Most meg röhögsz?Hát ez kész..-hitetlenkedett.

- Kohmolyanh márh meghalokh-fulladoztam a nevetéstől.

- Bár úgy lenne-forgatta szemeit.

Hirtelen lefagyott a mosoly az arcomról.Ideges lettem és fájdalmat érzetem..Felálltam úgy,hogy a szék ledőlt utánam,majd kiviharzottam az osztályból.

Jimin POV

- Vigyázz vele.Ha kiborítod nem lesz jó vége - termett mellettem egy fiú akit miutàn jobban megnéztem ràjöttem,hogy lófejű az de a nevèt még mindig nem tudom.

Felállította a széket majd leüllt mellém.

- Jung Hoseok-nyújtotta kezét.

- Park Jimin-mondtam hozzá hasonlóan.

- Bejössz neki..

- Ahj ne kezd már te is.

- Ismerem milyen.Ha valaki tetszik neki akkor folyamatosan az ember idegein van és nem száll le róla.

- Tényleg?

- Igen.Ő ilyen,de ha nem az eseted akkor mond meg neki és ne okozz fájdalmat..

- Megmondtam már neki.

- Akkor hazudtál

- Honnan veszed ezt?

- Ha ellenkezel akkor látja rajtad,hogy nem úgy van.És nem csak ő.. - kacsintott majd otthagyott.

Micsoda egy...chh.Méghogy nekem?Jungkook?Mit képzel ez ki vagyok?Velem nem lehet csak úgy pikk pakk összejönni,főleg,hogy nem is tetszik az illető.

De eszembe jutott amit neki mondtam és rájöttem ez tényleg több volt a kelleténél így elindultam megkeresni.

Kimentem az udvarra és körülnéztem.Pillantásom megakadt az én kis helyemen ahol ott ült és látszott rajta,hogy nagyon ideges.Ezt jól elbasztad Jimin.

Lassan odasétáltam hozzá és csendben leültem mellé majd megszólaltam:

- Sajnálom! - hajtottam le a fejem.
- Semmi baj - mondta halkan.

- De tènyleg több volt a kelleténél saj-

- Figyelj!Megszoktam már ezt.Gyerekkoromtól így van.Anyám fojton lekezelt míg a többi testvéremet imádta.Én voltam a "hamupipőke" a házban.Minden piszkos munkát velem végeztettek anélkül,hogy pihenhettem volna.Apám fojton megvert..Aztán mikor felnőttem ott hagytam azt a poklot és rátaláltam Nam bandájára kb. úgy egy éve.Ők befogadtak és már ők a családom - fejezte be.

Hihetetlenül ledöbbentem.Hogy lehetek egy ilyen utolsó önző dög?!

És mintha a gondolataimat hallgatta volna:

- Nem vagy önző,ilyenre ne is gondolj.Nem tudhattad..

- Annyira sajnálom - hajtottam le fejemet.

- Mondtam már,hogy semmi baj!Most viszont menjünk órára. - bökött fejével az iskola felé majd felállt én pedig követtem...