Barátságból szerelem | J I K O O K ●• BEFEJEZETT •●

1.

Unottan ülök a padban.Már 2 hete,hogy elkezdődött a suli és szerencsétlenségemre pont Namjoonnal és a kis bandájával kerültem egy osztályba.Hihetetlen..

Hirtelen meghallom a csengő fülsüketítő hangját ami számomra a megmenekvést jelenti.Felállok és elindulok gyors léptekben kifelé,hogy minnél hamarabb a hátammögött hagyjam ezt a szemetet,
- Jimin!-hallom a nevem majd megdermedek.Csak állok egy helyben és nem is fordulok hátra.
- Park Jimin!-mondja teljes nevem.Elszáll a köd előllem majd felismerem a hang tulajdonosát.Lassan megfordulok és szembe találom magam Namjoonnal.
- Mit akarsz?-vetem a szemére flegmán.Nem is akarom látni mert elkap a hányinger.Annyi fájdalmat okozott már,nem akarom újra.

Oldalra lógatom fejem,nem akarok a szemébe nézni mert akkor újra feltörnek bennem az érzések..
- Beszélhetnék veled később kettesben? -kèrdezi halkan.
-NEM! -emeltem fel a hangom.
- Fontos! -folytatja továbbra is nyugodt hangon.
-Namjoon nem akarlak látni,nem akarok veled beszélni,nem vagyok rád kiváncsi.Kihasználtál,tönkretettél.Hetekig össze voltam omolva és ki sem lèptem a szobámból,még enni sem.Èrzelmileg te romoboltál össze olyannyira,hogy örökre mély nyomot hagyott bennem...-vetettem a szemére ő pedig csak pislogott.
- Miattam? -kérdezi csendesen.
- Nem,anyám miatt..Igen miattad! -majd megfordultam és ott hagytam.

Ahogy kiléptem az ajtón lefordultam majd megálltam a falnál,közvetlenül az ajtó mellett és kifújtam a benntartott levegőt.
Fèl szemmel még éppen beláttam a terembe..Láttam ahogyan még mindig ott áll lefagyva,majd csendben a helyére megy,a többiek pedig csak sugdolóznak.
Hirtelen észreveszem,hogy Jungkook vagy ki feláll és kijön.

Ijjedten elkapom a fejem majd,átlagosnak próbálok tűnni de én nagyon rossz vagyok ebben így észre is veszi és odasétál hozzám.

- Szia!-köszön nekem.Zsebre dugja kezét majd a tömeget kezdi el fürkészni majd rám néz.
Miért vagyok ilyen alacsony?Egy fejjel minimum magasabb nálam.
Lassan felemelem fejem,végignézek rajta majd szemébe.
- Szia!-köszönök vissza csendben..
- Elég durván hangzik mit csinált Nam veled.Tényleg ilyen?
- Nem szeretek erről beszélni.Kérlek hagyj!-majd elindultam de jött utánnam.
- Miért?-kíváncsiskodik tovább.
- Szállj már le rólam..
- Nem akarok-mondja közönyösen.

Hirtelen megállok majd ultragyorsasággal megfordulok tengelyem körül és közelíteni kezdek hozzá.
- Idefigyelj Jungkook vagy,hogy a jó életbe hívnak.Nem vagyok barátkozós fajta és nem szeretem a társaságot a te kis barátod miatt.Szóval ne akarj hozzám közelíteni mert felesleges.Ne mássz bele az életembe és ne alard felforgatni az én kis világom szóval szállj le rólam.-majd hátat fordítottam neki ès gyors léptekkel PRÓBÁLTAM otthagyni de csak nem száll re rólam.
- Szimpatikus vagy..
- Te meg nem
- Lehetnénk barátok!-vigyorog-Hogy őszinte legyek nem nagyon szeretek a fiùkkal lógni mert mindig úgy bánnak velem mint egy kisgyerekkel mert én vagyok a legkissebb pedig szerintem Taehyungra férne rá egy bébiszitter de amilyen kanos állat még azt is...-hirtelen elhallgat.

Elnevetem magam rajta majd szembe fordulok vele és szemébe nèzek.Pár pillanatra mintha magába szívott volna mint a fekete lyukak a csillagokat és minden dolgot,de hamar feleszmélek.
- Te tényleg nem akarsz békén hagyni?-kezdem el rázni magam mint egy kényes és hisztis kislány.
- Nem!-nevet.-Olyan cuki vagy így!-nagyokat pislogok majd folytatom jelenetemet.
- Aiisshh olyan fárasztó vagy.
- Tudom-húzza meg vállát.
Kínosan felnevetek majd elmormolok magamban egy "komolyan felakasztom magam"-ot.
- Ülhetek melléd?-veti fel a kérdését a csendből.

Időközben elsétáltunk a kedvenc kis helyemre.
- Aissh komolyan már Jungkook,annyira fárasztó vagy!-lóbálom fejem.
- Mi bajod van velem?
- Nem vagyok társasági ember.
- Jó értem én,de igazán megváltozhatnál miattam!-vigyorog.
- Te nem vagy normális!-pattanok fel,majd meghallom az életemet megmentő csengőt-Hmm becsengettek!-mosolygok rá gyúnyosan-Mennem kell órára-indulok el majd eszembe jutnak előbbi szavai:
- És nem ülhetsz mellém!-majd elsietek onnan.Végre már nem követ[...]