II./3. Fejezet

3.5K 161 30
                                    

- Nem maradhattok itt! - Fordított magával szembe Will. Remélem hogy elengedi végre a kezem, tüzetesen  rá is néztem fogvatartott végtagomra, szerencsére vette az adást, és enyhített tartásán, de még mindig nem engedett el.

- Mi az hogy nem maradhatunk itt? - Kérdeztem felháborodva. 

- Ti nem ide tartoztok! - Mordult rám barátságtalanul. Megrémít a viselkedése,azonban a kíváncsi természetem is rendkívül domináns. Ki fogom deríteni mi van ezzel a fiúval.

- Mi volt veled az öltözőben? - Tereltem más irányba a különös beszélgetést. 

- Ne-nem tudom... - A földet kezdte el pásztázni, kezemet kirántottam tartásából, mire ösztönösen felém kapott. Feltartottam kezemet, jelezve hogy nem megyek sehova. 

- Azt hiszem jó lenne ha kivizsgáltatnád magad egy orvossal... - Puhatalóztam óvatosan.

- Te csak ne adj nekem tanácsokat, jó?! Semmi bajom sincsen! - Erőteljesen elindult felém, és vállával meglökött, majd kikerülve engem el akart menekülni.

- Hé, Will várj már! - Futottam utána, és nem értettem magam mi ütött belém hogy megyek utána. Egyáltalán nem vall rám.

- Mit akarsz? - Mordult rám gonoszan. Homlokán néhány ránc jelent meg, amelyek zavartságát jelezték. 

- Mondjuk azt hogy mi lenne ha mindketten békén hagynánk a másikat? - Kérdeztem, mert tudtam hogy ha neki valami komolyabb problémája van azt kezelni kellene. 

- Én próbálkozom! De nem ilyen egyszerű! Te ezt... Ezt úgysem értheted! Különben se üsd bele az orrod más dolgába! Oké? Kössz! Na szevasz! - Tengelye körül megpördült és végleg itthagyott a parkban. Azt hiszem jó lenne ha összebarátkoznék a két barátjával,talán Ők többet segítenek majd.

                         ∆°∆°∆°∆°∆

Az osztálykirándulás napja. Willel a parkos eset óta nem beszéltünk. Sajnálatomra a barátaival sem mentem semmire. Dean dühös miatta. Szerinte nem kellene beleütnöm az orromat más dolgába,de azóta az ominózus eset óta,ez már az én dolgom is, mégha Ő ezt nem is látja be. Persze arról nem is tud, sajnos William miatt hazudnom kellett annak az embernek akit szeretek, és azt mondtam hogy rosszul lettem a sok idegen miatt, az új iskola érzés, aztán stresszeltem, majd hazamentem. Hála égnek nem firtatta. 

Nem bízik bennem, pedig én még álmunkban sem adtam arra okot hogy ne bízzon. Fáj. Mar. Szorít. De nem tehetek ellene semmit.

Michael felajánlotta hogy elvisz minket a pályaudvarra. Szegény Lottie... Neki az osztálykirándulás nem áll másból,minthogy elviszik Őket egy közeli kis tóhoz, de már elindultak. Nekik egy napos az egész. Igaz,mi is egy közeli tóhoz megyünk,ami annyira nincs is közel mint hittem. Míg Lottieék fél órás sétával oda is érnek a tóhoz, mi vonattal három órát fogunk utazni a "mi"  tavunkhoz. Dean és Tony osztálya már tegnap este elindult. Őszintén szólva kissé ideges voltam amiatt hogy nem ajánlotta fel hogy velem tart majd ma reggel. Hanyagol mostanában,és ez nagyon fáj. Egy- két alkalommal az is előfordult hogy nélkülem ment iskolába, nekem pedig tömegközlekedési eszközökhöz kellett folyamodnom. Nem kérdeztem az esetekről,hogy mi miatt hagyott hátra. Keveset beszélünk. Nagyon. Ha hazaérünk az iskolából, Ő fogja magát és átmegy lógni az új haverjaival, míg Tony és Lottie szerelmes délutánokat töltenek együtt. Féltéleny vagyok. Nem akarok az lenni,gusztustalan dolog,de nem tehetek róla. Nem tehetek ellene. Pedig próbáltam,ezek szerint gyenge vagyok ehhez is.

- Helyben vagyunk picúr! - Michael éles hangja taszított vissza a valóságba. Szemeimből eltűntettem a homályt, és a pályaudvart pillantottam meg. Igazából elsőre Matteot, Williamet, és Jasont láttam meg. A kedvem elpárolgott az egész osztálykirándulástól.

Kimondatlan Vágyak ©Where stories live. Discover now