Kimondatlan Vágyak ©

1. Fejezet.

#Mia#

Kedvenc. Egyszerűen kedvenc napom, a bolondok napja. Persze ez erős szarkazmust hordoz magával.

Reggel hatkor az ébresztőm szörnyű hangjára keltem fel, és felültem az ágyamban. Pár percig csak ültem, és meredtem magam elé szemeimet dörzsölgetve. Imádok aludni, lustálkodni, és mint a legtöbb diák, utálok iskolába menni. Nehezen rávettem magam arra hogy elinduljak a fürdőszobába elvégezni reggeli rutin teendőimet. 

Fél hétre egész elfogadható lett a kinézetem. Visszaballagtam a szobámba ahol már várt rám a tegnap este kikészített ruhám. Egy fekete cicanadrág, csipkés fehér felső, fekete tutyi. Erre majd jön a fekete bőrdzsekim.

Lekocogtam a konyhába, ott csináltam pár darab pirítóst,hogy ehessen apu is.

- Jó reggelt! - Köszönt rám apu.

- Jó reggelt. - Mosolyogtam.

- Köszönöm a reggelit kincsem. Ma átjön Amanda és a fia Dean, ha nem szeretnél itt lenni nem muszáj, tudom hogy Parkerrel nem igazán jöttök ki. - Magyarázta teli szájjal. Nem igaz hogy nem bírjuk egymást. Dean észre sem vesz, csak akkor ha valami röhejes dolgot csinálok a suliban, vagy éppen cikiznek engem. Különben titkon immáron harmadik éve reménytelenül szerelmes vagyok belé. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek, hogy apám pont az anyjával kavar. Persze örülök valamennyire, mert így többet láthatom Őt. De valamiért ez a dolog mégis taszít. Talán  mert lehet hogy a mostohatestvérem lesz?!

- Köszönöm apu! - Ugrottam a nyakába. - Ne is mondd, a spanyol tanár megkért hogy korrepetáljam - Duzzogtam akár egy kislány. Ez Deannek jó! De nekem? Természetesen a tanárok abba sosem gondolnak bele hogy egyik-másik diákjuk talán nem szívlelik egymást.

- Ha összeköltözünk lesz rá elég időtök. - Mosolygott. Letörte a nem szokványos reggeli jó kedvem. Köszi apa. Nagyon köszi!

- Nagyszerű... Akkor ma elmegyek Bady-val addig sétálni, míg ti enyelegtek. - Mondtam unottan.

Indulnom kell a buszra. Elköszöntünk egymástól apuval, majd megindultam a pokolba.

Nincs valami nagy melegem. Lehet ez a kis vékony kombináció nem is volt olyan jó ötlet.

Beléptem a terembe , ahol Lottie már tárt karokkal várt rám. Kicsit dilis, de így szeretem. Nagy ölelkezésünkben Victoria szánalmas nézése és idétlen vihogása zavart meg. 
Victoria. A suli ribanca. A kerületek ribanca. A város ribanca. Nem csak a viselkedése, maga az öltözéke sem árulkodik másról. Minden nap más sráccal kavar. Minden este más ágyában hajtja álomra a fejét. Nos akkor mi is Ő?!

- Hallod nektek járnotok kéne, tuti leszbik vagytok! - Röhögött Vic, majd jobban összepaszírozott barátnőmmel. Ha még egyszer hozzám ér, nem állok jót magamért.

- Sosem unod meg igaz? Victoria, túl nagyra vagy magadtól, csak nem tudom minek ez a nagy felhajtás! Ki is nyalakodik minden nap mással? Úgy tudom ez Te vagy! - Böktem rá mutatóujjammal mellkasára, amitől profi színésznő létére meghátrált mintha meglöktem volna. Annyira szánalmas.

- Szegény, szegény Mia, legalább engem akarnak a pasik, nem úgy mint Téged és a kis barátnődet! Na állj el az utamból!  - Szőke derekáig érő póthajával megcsapott, és elhagyta a termet. Ki. Fogom. Csinálni. 

- Csá - Lépett be Dean a terembe. Hihetetlen hogy milyen csodálatos a megjelenése, a laza stílusa mindenkit levesz a lábáról. Engem is levett Kár hogy engem utál. Kizárólag ezért utálom én is Őt. Vagy mégsem? Olyan zavarodott leszek ha a közelemben van.  Mondjuk nem hiszem hogy nemet mondanék neki ha azt akarná hogy a barátnője legyek. Jó miért is álmodozom én erről, soha nem fog megtörténni. Ő menő, azért mert helyes, mert jó az ízlése, mert bukott és egy évvel idősebb nálunk, mert... Mert Ő Dean. De most össze fogunk költözni. Mi lesz velem? Vagy velünk...?