2.

42 3 0


Réteg #2.


Alábukni, elsüllyedni, megsemmisülni. Kapkodni a levegőért, miközben érzed a torkodat szorongató vasmarkot. Nincs esélyed. A valóság megöl, de előbb alaposan megkínoz. A szemek nem hazudnak, megvetnek, sajnálnak, lenéznek és végül magadra hagynak kiüresedve, mások terhét cipelve, bűnösnek érezve önmagad.

Megbélyegezve.

Elbújni, álarcot húzni, senkinek lenni. A szégyen nem ad más lehetőséget, a szégyen billogja a homlokodra égett, le nem moshatod. Lehajtani a fejed, lesütni a szemed és kerülni a tekinteteket, kerülni az embereket. Egyedül maradni.

Girl Behind The Mask

Sky

Tettem még egy kísérletet és megköszörültem a torkomat, hátha ezúttal észreveszi magát Judd és megpróbál csendben maradni, legalább addig, amíg végzek az olvasással. Egy pillanatra felötlött bennem, hogy megfojtom, de egyetlen halálnem sem lett volna eléggé hatásos, hogy abba hagyja a dobolást az asztalon. Ha másként nem menne, akkor kísértet formájában bosszantana tovább és menne az idegimre. Türelemre intettem magam és visszatértem a telefonomhoz, hogy tovább olvassam a megkezdett bekezdést, de Judd éppen ezt a pillanatot várta, hogy újrakezdje a zajongást. Fellépés előtt mindig ezt csinálja, megszoktam tőle, de most valahogy én is nehezebben toleráltam a külvilágot a szokottnál és az ő mozgásában is bizonytalanságot véltem felfedezni. Valami nyomja a lelkét, de nem tudja, hogy kezdjen hozzá. Az én lelkemet is egyre súlyosabban húzta valami, ezért azon igyekeztem, hogy nem veszek tudomást barátom viselkedéséről. Ha kérdezek, ő is kérdezni fog, ezt pedig nem akartam. Nem akartam, mert éppen most szegtem meg a magamnak tett ígéretemet és fogalmam sem volt, hogyan is magyarázhatnám ki gyengeségemet.

Tekintetemet vonzotta a képernyő, nem tudtam ellenállni, olvastam tovább és egyre jobban borult el a hangulatom, ahogy több részletre derült fény.

„... kezembe nyom némi pénzt, de nem ölel meg soha, nem ad mellé egy puszit sem, egy hang nélkül enged el itthonról. Ilyenkor józan, és próbálja jóvátenni az előző napot, amikor bántott..."

Istenem, miért nem hagyja már abba Judd ezt a gyerekes dobolást? Olyan nagy kérés lenne tőle? Dühösen meredtem rá, de éppen ekkor mozdulatlanul állt és bámult maga elé, mintha csak azt fontolgatná, hogy menjen, vagy maradjon? Nem ő dobolt, az én ujjaim verték ingerült táncukat a szék karfáján, árulkodva feszült állapotomról. Hirtelen észbe kaptam és nyugalmat erőltettem magamra, hiszen mindig nyugodt vagyok, a nyugalmamról vagyok híres! Soha semmi sem tud kibillenteni! Elég volt csak megszegnem az ígéretemet és máris kifordultam magamból. Tudni akarom, mi van Amie-vel. Gyenge voltam, megnyitottam a blogját, elolvastam a bejegyzéseit és most...

- Hogy tudsz ilyen nyugodt lenni fellépés előtt? - ugrott fel Judd, majd járkálni kezdett a szűk kis öltözőben, és mintha csak véletlenül tenné, néha belerúgott a lábamba, miközben elhaladt mellettem. Így akarta felhívni magára a figyelmet és nyomatékot adni szarkazmusának.

Szóval észrevette, hogy valami nincs rendben.

- Hogy tudsz ilyen ideges lenni? - kérdeztem vissza, továbbra is a telefonomat bámulva, hogy jelezzem felé: hé haver, most hagyj békén!

- Zavarlak?

- E-mail, fontos.

- Nem látszol feldobottnak tőle... - Judd egy pillanatra felhagyott a járkálással és kétkedve nézett rám.

Érte mindentRead this story for FREE!