My History..

💭11.rész💭

Másnap reggel sajgó fejjel ébredtem ugyanis az éjszaka folyamán jó néhányszor találkozott a parkettával a koponyám.. Mondhatom kellemes volt..

Szépen lassan kiballagtam a szobámból át a fürdőig, hogy elvégezzem a reggeli teendőimet. Lassan mindent elvégeztem majd a konyhába slattyogtam egy szelet kenyérért. Azt is kellemesen elfogyasztottam majd amint léptem volna ki a konyhából valaminek neki mentem. Vagy inkább valakinek? Igen.. Dylan állt az ajtó előtt majd kezét nyújtotta, hogy felsegítsen ugyanis én a hirtelen mozdulattól a konyhaajtóba pottyantam...Ez a reggel egyre kellemesebb lesz mondhatom.. Én csak eltoltam a kezét majd felálltam és lecsaptam magam a kanapéra. Hallottam ahogy Dylan sóhajt egyet majd a konyhába lép. Szokás szerint kinyitottam a "kedvenc" könyvemet majd olvasgatni kezdtem.. Vagyis most inkább csak lapozgattam a könyvet.. Azon kattogott az agyam, hogy Dylan most mit gondolhat? Talán semmit... Vagy talán szomorú..? Mondjuk miért lenne az? Inkább szánalmasnak tart mert ilyenen kiborultam hisz csak egy betegje vagyok akit ki kell gyógyítania a problémáiból mert egyedül nem képes semmire... Jó mondjuk már vagy 1000 éve bent rohadtam az intézetben szóval megérthetné. Vagy teljesen máshogy gondol mindent? De várjunk! Én miért rajta gondolkozok? Hisz nekem ő csak egy orvos.. Vagy én pont az vagyok aki többet érez a másik iránt? De neem az nem lehet.. Hisz nem is tudok róla semmit.. oké oké azt igen, hogy hogyan hívják meg hogy barna szemű és hajú meg, hogy férfi... de mást nem! 

Ja meg azt, hogy van egy barátnője.. pf... egy elkényeztetett kis fruska.. Nem értem, hogy Dylan mit lát benne! Na jó én most komolyan féltékenykedek Shelleyre?? Oké ez már furcsa... Inkább leállok a gondolkozással...

De az a gond, hogy...    Nem megy..'-.-

Szerencsére Dylan a gondolkozás menetemből kiszakított mondanivalójával..

-Emma.. Ő ma folytatjuk a kezeléseket..-mondta szomorkás(?) hangon Dylan-

Én csak bólintottam majd lehoztam a lapjaimat amit mindig vinni kell a vizsgálatokra. De nem értem miért mert Dylan tudja elvégre az egész anyagot... Elméletileg.. 

Gyorsan lehoztam a lapokat majd neki is fogtunk.. 

Csak a szokásos... Megkérdezte látom e még a családomat... Érzem e még a közelemben őket... Meeeg ehhez hasonlók..

-Emma ezek alapján már nem szorulsz a segítségemre... Semmi gondod nincs már.. Nem képzelődsz el kell kezdened az életedet élni.. -mondta hirtelen Dylan komolyan-

Engem szavai nagyon megviselt hisz.. azt sem tudom, hogy kezdjek bele az életembe.. Nem vagyok arra képes, hogy ne legyen velem valaki. Vagy hogy ne keljen kezelésekre járnom. Vagy hogy ne lássam Őt... Igen.. Hogy ne lássam Dylant.. Nem bírnám ki..

-Emma... Tudom egy fasz voltam tegnap... Meg egész héten annyit sem mondtam, hogy fapapucs.. És elhanyagoltalak... Tudom, hogy neked ez rosszul esett de nem tehettem mást... Viszont ezeket megbántam.... Szóval remélem meg tudsz nekem bocsájtani.. -néz rám kiskutya szemekkel Dylan-

Én válasz helyett felálltam elé sétáltam majd a nyakába borultam... Én így fejezem ki az elfogadást.. Dylan egy kicsit habozott de végül vissza ölelt.. 

Dylan karjai között megnyugodtam teljes mértékben.. És tudom, hogy ő mindig mellettem lesz...  Csak nem úgy ahogy én érzem.. Igen... Basszus bevallom... Szerelmes lettem az orvosomba! Nem tudom, hogy ez normális e de megtörtént.. Nem tudok mit tenni ellene...