My History..

💭4.rész💭

Most kivételesen arra keltem, hogy valaki futkos a folyosón hajnalok hajnalán...

Feltenyereltem majd az ágyból kiszállva tipegtem el egészen az ajtóig. Az ajtón a kis ablakon kinézve senkit sem láttam.. Kezemet a kilincsre helyeztem majd megpróbáltam kinyitni. Ami fura módon sikerült is. Biztos Dylan elfelejtette bezárni. Viszont ennek most örültem...

Kiléptem a szobámból majd körbenéztem.. Az egyik út a kijárat fele vezetett...a másik.. a másik meg a nem is tudom, hogy hova.. nem igen járkáltam még az épületben sosem..

Ezért inkább megközelítettem a tőlem balra helyezkedő utat. Elértem a folyosó végét.. Csak szobák voltak és képek a falon..

A folyosó végén egy lépcsősor helyezkedett el. Végignézem raja. Tekintetem a lépcsőfordulóban egy lányon akadt meg...aki engem szuggerált... bólintott majd továbbszaladt..Azaz felfele futott a lépcsőn.. Én gyorsan összeszedtem magam majd utána eredtem... Felértem oda ahol az előbb még ő nézett le rám... majd a másik lépcsőre szegeztem a figyelmemet.. A lány...most a lépcsőn ácsorgott... ahogy így közelebbről láthatom arcát észreveszem, hogy Ő nem is egy lány... Hanem már egy nő... Egy nő...aki...aki az anyám volt.... Jézusom...Biztos csak álmodok...álmodok...Ő már halott....fájt ezt gondolni de ez az igazság...meghalt.... De ennek ellenére is közelebb mentem.. Hisz mi van ha csak azt képzeltem el, hogy mindenki meghalt?? És még élnek?? És ez most a valóság?? De....nem hiszem...Hisz.. akkor nem lennék még mindig az elmegyógyintézetben...Vagy de?? Már nem is értek semmit...

Anyámhoz közelítve elönt a boldogság. Csak áll ott kitárt kezekkel és várja hogy megöleljem! Én is várom, hogy végre a karjai között lehessek. Hisz mindig megértett!

Már csak egy lépés választ el tőle mikor valaki nekem rohan és a földre dönt..

Az a valaki Dylan volt... Mégis mit akar??? Felnézek és látom, hogy anyám elfutott...

-Mégis mit képzel magáról!?!??!!? Engedjen el maga barom!!! -szóltam rá erélyesen-

-Emma!! Nem tudom, hogyan jött ki a szobából és, hogy miért kószál az intézet folyosóin mikor már rég elkezdődött a foglalkozása!!!!! -néz rám komolyan Dylan-

-Miket beszél? Milyen foglalkozás? Mert én úgy tudom, hogy csak reggel lesz! -nézem rá értetlenül-

-Miket beszél Emma? reggel van! Pontosan fél tíz! -néz az igen modern karórájára-

Én csak elképedve néztem az arcát. Tisztán emlékszem, hogy hajnalok hajnalán tipegtem ki abból a retkes szobából! És nem is olyan rég! Ilyen hamar nem telhet az idő!!

-Jöjjön velem! És mindent megbeszélünk az irodámban!

Én csal szó nélkül követtem.... A folyosón nagyon sokan megbámultak...

Én csak lesütött szemekkel lépkedtem tovább Dylan mellett...

-Szóval! Emma kérem foglaljon helyet és mesélje el mégis mi volt ez az egész!?

Leültem majd a földet pásztázva kezdtem meséltem el az égész reggelem...

-Azt hitte, hogy itt volt az édesanyja? -néz rám ledöbbenve-

Csak bólintottam majd Dylanre néztem..

-Tartotta a kezét, hogy öleljem meg..Meg is akartam tenni de maga ellökött.. Nem elég az, hogy itt rohadok ebben az elmegyógyintézetben. De még anyámat sem ölelhetem meg!! -néztem rá szúrós szemekkel-

-Emma figyeljen! Azt nem volt igazi! Csak odaképzelte!!

-De akkor mégis mi volt az a nagy zaj, hogy fel tudjon kelteni?? Márpedig én teljes mértékben hallottam, hogy valaki fut és a lába dobogását hallottam a padlón! -állok fel-

-Emma kérem! Reggel történt az egész! Biztos az itt lakók/dolgozók voltak! És most ha kérhetem akkor menjen vissza a szobájába!

Szem forgatva felálltam majd a szobám helyett az udvarra mentem.. annak is egy eldugottam részére.. ahol csak magam vagyok a levegőn..

Leültem egy odvas, öreg fa tövébe majd gondolkoztam.. Hogy min?

Azt még magam sem tudom.

-Szia! -köszönt egy kisfiú...-

-Szia! -néztem rá.. De amint megláttam elsírtam magam és magamhoz öleltem!-

-Oh Teo! Annyira hiányoztál! Hogy vagy? Hogy hogy itt vagy? -törölgetem szemeimet-

-Emma hisz itt lakunk! -nevette el magár-

Körbenézek majd látom, hogy ez a mi házunk! A MI HÁZUNK!!! ezt el sem hiszem! Fantasztikus!!

Felálltam a fa mellől majd elkezdtem menni befele. Teo utánam futott majd elkezdett beszélni valami kislányról, hogy megismerte az óvodában. Élveztem a vele töltött időt! Viszont valaki berontott Teo szobájába.

-Emma!! Maga mégis mit csinál?? -néz rám Dylan-

-Rajzolunk az öcsikémmel..-mutatnék Teora de kifutott a szobából..-

Majd a falra nézek és látom, hogy véres az a rész ahová rajzolgattam..

-Dylan ez mi..? Mit tettem?? -nézek rá megrémülve-

Dylen megrázta a fejét és a véres kezemre nézett... kifutott a szobából majd pár perc múlva egy nővel tért vissza.. őt még sosem láttam..

-Jézusom... mi történt magával? -guggol le mellém a nő-

-Én nem tudom...rajzolgattam az öcsémmel majd ez történt... -nézek rá-

A nő megrázta a fejét majd lefertőtlenítette a kezem majd bekötözte őket... amikor kiment Dylan leült mellém a földre majd rám nézett ahogy én is rá..

-Emma Én nem tudom mi történik veled ilyet még nem láttam! De együtt megoldjuk! -mondta majd egy puszit nyomott az arcomra s elhagyta a szobámat-

Én csak lefagyva üldögéltem a nap hátralévő részében... Dylan...Dylan megpuszilt... ez nekem pont elég volt ahhoz, hogy lenyugodjak olyan szinten hogy senki és semmi nem tud zaklatni!