Sign of the times /lrh.ff/BEFEJEZETT/

1.évad 12.rész

Igazából nem is tudom, hogy merre felé sétáltam, talán ezért is tévedhettem el.

-Francba! - szitkozódtam, mert már vagy harmadszorra mentem el a Jordan street nevű táblánál. Telefont nem hoztam magammal, mert csak egy órát akartam sétálni, de tippem szerint ez eltolódhatott 3 órára is. Vagyis a sötétedő ég alapján ezt hiszem. - Na nézzük. Innen jöhettem - mutattam egy random utcára - vagy innen. - mutattam egy másikra. - Ahj nem hiszem el!

Azon is gondolkodtam, hogy megkérdezek egy erre felé sétáló embert, de még az utcának a nevét sem tudom, ahol lakom. Komolyan mondom, hogy menthetetlen eset vagyok.

-Szia cica, van gazdád? - kérdezte egy idős férfi, de nem válaszoltam neki. - Mi van elvitte a cica a nyelved? - kidugta a nyelvét és elkezdte csapkodni jobbra, meg balra. Fúj, de undorító.

-Nem képzeld, nem vitte el! De téged mindjárt elfog vinni a mentő, ha nem kopsz le!

-Hú de rossz kedvű a cica. - közelebb jött, mire én elindultam szintén egy random utca felé.

Szerencsére nem jött utánam, mert semmi kedvem nem lett volna még egy perverz faszihoz is, aki talán meg is erőszakolt volna.

Azon gondolkodtam, hogy mivel ez Sydney, így mindenki, vagyis elég sok mindenki tudhatja az 5SOS lakás címét. Próba szerencse alapján bekopogtattam a legközelebbi házba.

Egy fiatal lány nyitott ajtót.

-Öhm szia, miben segíthetek? - kicsit furcsán nézett rám, de nem csodálkoztam elvégre ki ne nézne furcsán, ha egy vadidegen kopogtatna be hozzá sötétedéskor?

-Na ez kicsit hülye kérdés lesz ilyenkor, de eltévedtem. Nem tudom, hogy melyik utcában lakom, mert sosem figyeltem és nem rég költöztem ide, szóval izé, meg tudnád mondani, hogy merre lakik a 5 Seconds of Summer? - a lányból hirtelen kitört a nevetés. Komolyan mondom, hogy már majdnem fuldoklott, annyira nevetett.

-Te.. te miért... Na jó. E...elég lett volna egy "Szia nem tudod merre van a 5SOS háza, mert szeretnék tenni egy próbát, hátha beengednek", és nem kellett volna egy kamu story, hogy te ott laksz. - mondta ezt nevetve. Megforgattam a szemem, majd még ezek után is komolyan néztem rá.

-Meg tudod mondani vagy nem?

-Te aztán kitartó vagy. De tényleg. Miért keresed őket? Nem fognak beengedni. Még az elektromos zárnál sem fogsz tovább jutni.

-Haza akarok csak menni. - sóhajtottam. - Kérlek.

A lány sóhajtott egyet, majd fogta a dzsekijét és elindultunk.

-Amúgy Iza Mitchell vagyok. - mosolygott rám.

-Lili Clifford. - viszonoztam a mosolyt, mire a lány egy pillanatra megállt.

-Hazudsz. - megvontam a vállam, majd egy szó nélkül mentünk tovább. Komolyan mondom, hogy egy szót nem szóltunk egymáshoz. Hazugnak tartott, de attól még elkísért. Logika.

Körülbelül 10 perc séta után ott voltunk a háznál.

-Köszi. - mosolyogtam rá, majd elővettem a kulcsom és bementem a kapun.

Visszafordultam a lányhoz, aki csak tátott szájjal nézett rám. Ismét megvontam a vállam, majd bementem a házba.

Lerúgtam magamról a bokacsizmám, ezt követően pedig felmentem a szobámba.

Gyorsan letusoltam, majd befeküdtem az ágyba és már pillanatok alatt aludtam is.

Másnap reggel 10:00-kor már fent voltam. Kész csoda!