Stamina ~malec fanfic~ //befejezett//

Epilógus

- Alexander? - hallotta Magnus hangját nem sokkal később. A boszorkánymester rögtön észrevette gondterhelt arcát. - Jól vagy? - kérdezte, majd lehuppant mellé a tető szélére és óvatosan megérintette a kezét.

Amikor látta hogy a fiú nem fog ellenkezni, kicsit bátrabban megfogta és összekulcsolta ujjait az övével.

- Persze - mondta halkan Alec, a sokktól még mindig kicsit kábultan. - Nincs valami emlékeltűntető hókuszpókuszod? - Magnus egy kicsit elmosolyodott a szóhasználaton. - Jól jönne mert valahol elhagytam az irónomat.

- Miért, mi történt?

- Semmi. Nem akarom újraélni - válaszolt savanyúan a fiú.

- Hát jó. Amúgy nem, nincs ilyen hókuszpókuszom, hacsak nem akarod elfelejteni az egész életed.

Alec bólintott, es felnézett a csillagokkal pöttyözött tiszta égre.

Ez a beszélgetés eléggé meghalt. A boszorkánymester sem akarta tovább feszegetni a témát, így cselekednie kellett. És egy kis idő után elege volt már a csendben üldögélésből is.

Nem akarta annyira hirtelen letámadni, szóval először maga felé fordította a fiút, szabad kezének két ujját az álla alá téve.

A fiú kék szemei kérdőn kutatták az övét.

Lassan odahajolt, és az ajkaira tapasztotta a száját.

Magnusnál volt az irányítás - nyilván. Nyelvével bejutást kért a fiú szájába, amit ő nem is habozott megadni neki. Karjait a boszorkánymester nyaka köré fonta és a hajába túrt, míg ajkaik heves csatát vívtak. Magnus borostája halványan csiklandozta a fiú bőrét.

Amikor aztán lélegzet után kapkodva elhúzódtak egymástól, Maryse meghökkent, és kicsit sem higgadt hangját hallották a kertből.

- Mi a f-? 

((na ki vette észre az utalást? xD 🕷 -szerz.))

^^^^

Persze Maryse - idővel - belenyugodott, bár egyre több megvetéssel tekintett a fiára és a korábbi jó viszonyuk is oda lett. Robert megértőbb volt, és elmesélt neki egy bizonyos történetet is abból a korból amikor annyi idős volt, mint Alec. Max feltörő örömmel fogadta, hogy boszorkánymester lesz a családban.

Miután másnap hazautaztak, Magnus bulit rendezett, most Alec és Simon parabatai kötelékének tiszteletére - meg hogy egy kis időre elfeledtesse Maryse-t a fiúval. Ha lehet még többen voltak mint azon a bulin, amin Alec először volt. Még azok is eljöttek, akiknek fogalmuk sem volt róla, mi az a parabatai. Elég volt annyit hallaniuk, hogy Magnus rendezi a bulit és már indultak is, akárhol is voltak.

A New York-i vámpírklán vezetője, Raphael is eljött, London ex-főboszorkánymesterével, Ragnor Fell-lel egyetemben. Ezek ketten amúgy nagyon jól elvoltak együtt, szinte el sem távolodtak egymástól egy méternél távolabb.

- Alexander? - lépett a terem szélén ámuldozó fiú mögé Magnus, és hátulról a kezébe csúsztatta a kezét. Szája épp a fiú füle mellett volt, így Alec érezte forró leheletét, minden szóval amit kimondott. - Hogy tetszik?

- Zsúfolt - mondta a tömegre célozva. - És szinte senkit sem ismerek, ahhoz képest hogy nekünk rendezted.

Magnus egy pillanatra elszomorodott, de aztán újra felderült.

- Hát akkor ezen változtatnunk kell - ezzel megfogta a fiú kezét és magával húzta a tömegbe.

^^^^

Nem olyan sokára, még ha nem is ismert mindenkit, de jó pár személyt már igen. Magnus azzal kezdte, hogy bemutatta egyik legjobb barátjának, Ragnor Fellnek aki az egész beszélgetésük alatt Magnus öltözködési stílusára tett szemérmetlen megjegyzéseket, a mellette álló Raphael pedig mindenben maximálisan támogatta. Magnus végül megjegyezte, hogy tökéletesen egymáshoz valók és nem is érti miért nem jöttek még össze. Erre Ragnor arca kicsit erősebb zöld lett, Raphael pedig szemlesütve hallgatott. Tehát nyilvánvalóvá vált a helyzet, bár nyilvánosság előtt nem nagyon vállalták fel. Magnus kissé szemtelenül gratulált, aztán gyorsan elhúzta a csíkot, még mindig maga után húzva Alecet, nehogy Ragnor utána találjon küldeni valami átkot, vagy - netalántán - Raphael vesse rá magát.

Az egész este beszélgetéssel és koktélok iszogatásával telt, aztán nagysokára mindenki hazament - Simon és Izzy persze nem, ők kivettek egy közeli hotelszobát ahol az éjszakát tervezték tölteni. Alec nem akart további részleteket tudni. Úgy döntött, hogy Magnusnál éjszakázik amit persze a boszorkánymester sem tiltott meg neki. Az éjszaka további részét egy ágyban töltötték.

^^^^

Mark békésen aludt. Éppen átfordult a másik oldalára, amikor az Intézet csengője felriasztotta álmából. Már csak a dallam végét hallotta, mert az elején még nagyon nem akart kiszakadni az álmából, amiben együtt repült azzal a bizonyos fiúval. Kelletlenül kinyitotta a szemét.

Mi a fene? - gondolta mérgesen és az éjjeli szekrényényhez nyúlt, majd megszerezve onnan, hunyorogva a telefonjára nézett.

3:17

Mi a francot akar valaki hajnali háromkor?

Kidörzsölve az álmot a szeméből lassan felkelt, lehúzta az alvás közben felcsúszott lóheremintás nadrágja szárát és elindult a sötét Intézet lépcsőin. Senki más nem kelt fel a csengőre, csak ő. Jellemző.

Már az előtérben csattogott, nagyot ásítva. Furcsa előérzete lett...

És az ajtót kinyitva a hajnali félhomályban egy éjkék hajú tündérrel találta szembe magát. Hátrált egy lépést a meglepettségtől és könnyek gyűltek a szemébe örömében.

- Ki... Kieran? Hogyan? - dadogta rekedten.

- Hiányoztam? -mosolyodott el a tündér, és közelebb lépett, hogy megcsókolja Markot.

- e n d -

Sziasztok!
Igazából nem is hittem volna hogy ennyi megtekintés lesz ezen a ficen, mindegy is... Köszönöm mindenkinek aki elolvasta és annak is, aki bármilyen formában visszajelzett (gondolok itt a vote-okra és a hozzászólásokra :))

Remélem tetszett nektek! 💜

~x