Stamina ~malec fanfic~ //befejezett//

Lost [8.]

Mark nem sokkal később visszatért a fürdőből, ruháit bedobta a bőröndjébe aztán leült az ágya szélére. Alec már ott várt rá.

És elmesélt neki mindent. Magnust is. Bízott annyira a barátjában, hogy ezt is megossza vele.

Mark láthatóan meg sem lepődött, sőt örült, hogy Alecnek van/lesz valakije. Megölelte, és ekkor megszólalt a telefon.

A két fiú kibontakozott az ölelésből, és Alec előhúzta a mobilját.

Ismeretlen szám.

Gyanakodva nézett rá, majd felvette.

- Halló..?

- Alexander! - a hang nyugtalannak és mélységesen szomorúnak hatott. Magnus hangja.

- M-Magnus?! - Alec kivonult a szobából a folyosóra; Mark közben rávigyorgott. - Hogy szerezted meg a számom?

- Boszorkánymester vagyok. - mondta ki a nyilvánvalót Bane. - De... Alexander, segítened kell!

- Mégis miben?

- Miau eltűnt! - Magnus kétségbeesett hangja belemart a fiú szívébe.

Nem akarta ilyennek látni. Öhm... hallani. Végtére is... Nem akarta hogy szomorú legyen. Vagy hogy bármi baja essen.

- Dehát... Hogyan? - nyögte ki Alec.

- Nem tudom! Catarinával találkoztam, és mire visszaértem, sehol sem volt. Azt hittem csak kiment intézni a dolgát ahogy szokta, de már több órája nem jött vissza, és-

Magnus hangja elcsuklott.

- Tíz perc és ott vagyok - jutott hirtelen elhatározásra a fiú.

- Köszönöm! - a másik hálásan és megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.

- Sietek - búcsúzott Alec; kinyomta a telefont majd visszasprintelt Markhoz. - El kell mennem ne haragudj - hadarta, és már fordult volna vissza, de Mark a vállánál fogva megállította.

- Mégis hová? Csak nem...? - vigyorgott.

- De igen. És tényleg borzasztóan sajnálom - kibújt Mark karja alól és elindult a folyosón.

Keményen és gyorsan lépdelt.

- Várj már! - futott utána Mark, közben felkapta a harci öltözetét. - Nem akarsz bemutatni?

Alec meghökkent.

- Most... Mark, nincs erre időm, segítenem kell neki!

- Miben? - húzta össze a szemöldökét a féltündér.

- Meg kell keresnünk a macskáját.

- Veled megyek - elszántan tovább lépdelt Alec mellett.

Markot nem lehet eltántorítani, ha egyszer a fejébe vesz valamit, meg is csinálja. A fiú tudta ezt, így nem is próbált ellenkezni.

^^^^

Futólépésben meg is érkeztek a házhoz, a boszorkánymester már a kapuban várta őket.

- Hála az ég... - megállt, amikor meglátta hogy nem csak Alec érkezett. - Ez meg ki?

- Öhm... Magnus, ő itt Mark Blackthorn. Régi barátom. Mark, Magnus Bane - mutatta be őket.

- Ó. Örvendek - lépett előre Magnus, és a kezét nyújtotta.

- Én is... Örülök hogy megismerhetlek - ráztak kezet.

- Rendben - vette át a szót Alec. - Hol láttad utoljára Miaut?

- A lakásomban, Alexander.

- Akkor bárhol lehet.

- Igen. Erről beszéltem.

- Nem próbáltad még keresőbűbájjal?

- Gondolod, hogy nem az volt az első dolgom? - válaszolt fagyosan Magnus, és a kezébe temette az arcát.

Először az egész utcát átnézték a macska után kutatva, de mivel ott nem találták, az egész lakónegyedre ki kellett terjeszteni a keresést.

Végül Mark találta meg egy tündérkő segítségével. Azonnal felhívta Alecet, ő pedig Magnussal együtt odasietett. Egy raktárépület előtt álltak, az éjszaka sötétjében senki sem láthatta őket.

- Több embert is láttam az épületben.

- Elrabolták volna...? - döbbent meg Magnus. - Miért tettek volna ilyet?

- Brooklyn főboszorkánymestere vagy, Magnus - válaszolt Alec. - Bárki megfenyegethet egy kis ingyen varázslatért cserébe.

A boszorkánymester leszegte a fejét.

- Nem akartam Miaut ilyen veszélybe sodorni.

- Hát persze hogy nem. Ezért kell megmentenünk - mondta Mark, mintha ez lenne a világ legkönnyebb dolga.

- Castiel - húzott elő Alec egy szeráfpengét, mivel másik fegyvert nem hozott. Nem számított harcra.

Mark elővette az íját, látszólag a semmiből. Ezen már nem is csodálkoztak. Végül is Mark... Mark volt.