Kizökkentve (16+)

2.fejezet

UNALOOOM. Ilyen az iskola első napja, csupa nagybetűvel. Az első óra után se történt semmi izgalmasabb, így még inkább az ebédlőbe akartam jutni.

Nem sokáig tudtam ezen gondolkodni a folyosón sétálva, mert valaki felkapott hirtelen.
– Mi az amin így elmerengtél? – kérdezte egy ismerős hang.
– Ryan! Tegyél le, most azonnal! – kaptam hátra a fejem nevetve.
– Miért? – kérdezte vigyorogva.
– Mert azt mondtam! – néztem rá tettetett haraggal.
– Ez nem eléggé kielégítő válassz.- vigyorgott pimaszul továbbra is.
– Ha tökön rúglak az majd eléggé kielégítő lesz? – húztam fel az egyik szemöldököm.
– Tudod mit? Meggondoltam magam. Inkább leteszlek. – nevette.
– Én is így gondoltam. – majd vetettem rá egy, szúrós pillantást.
– Megyünk kajálni? – kérdezte, mintha mi se történt volna eddig.
– Éppen oda indultam, csak valaki khm nem hagyta. – kaptam felé a fejem.
– Ne nézz így rám. Én ártatlan vagyok. – tette fel, védekezően a kezét.
Én csak nevetve megráztam a fejem. Ezért is volt a legjobb fiú barátom, mert mindig jól szórakoztam vele, de persze tudtunk komolyan is beszélni ha arról volt szó.

Kissé lemaradtam, így Ryan pont előttem ment. Bosszútól, vezérelve a hátára ugrottam.
– Vigyél lovacskám, vigyél. – nevettem hangosan.
Körülbelül a fél suli hülyének nézett, de nem érdekelt, mivel jól szórakoztam, és ez volt csak a lényeg.
– Megjöttünk. Ideje lenne leszálni a ,,lovacskáról,,. – mutatott idézőjelet a kezével.
– Oké. Pedig olyan jól szórakoztam. – biggyesztettem le az ajkam.
– Nem lenne kedved valamikor átjönni és a párnák között lovacskáznod? – kérdezte perverz mosollyal az arcán.
– Hülye! – majd rácsaptam a mellkasára.
Ezután mindketten elnevettük magunkat majd elvettük az ételünk és nekiláttunk az ülőhely keresésnek.

– Ide! – integetett Nelli az egyik asztaltól, ahol Jasonnal ültek együtt és nekünk foglalták a helyeket.

Ryannal csatlakoztunk hozzájuk. Végül Dave is megérkezett. Így megvolt a mi kis ötösünk. Szóval evidens is volt, hogy nem tervezek senkivel se összejönni, hiszen az mindent felrúgna, mint már Dave esetében egyszer kifejtettem ezt.

– Képzeljétek ma Virgi meglovagolt. – mondta Ryan komoly hangsúllyal, de érezhető volt, hogy igyekezik elnyomni a nevetését.
– Te hülye vagy! Csak ráugrottam a hátadra és vittem magam. – mondtam szemforgatva.
– Már azt hittem Ryan, hogy megfektetted Virgit. De, nehogy megpróbáld! – fenyegette meg Dave Ryant.
– Mert mi lenne ha megtenném? – állt bele Ryan.
– Ne akard tudni! – nézett vele farkasszemet Dave.
– Nem mondhatod meg mit tegyek és mit nem. Virgi különben sem a barátnőd! – csattant fel Ryan.
– FIÚK! Elég legyen! Nem vagyok egyikőtök játékszere sem. – akadtam ki majd felálltam és otthagytam őket.

~Miért csinálják ezt? Ryan a barátom és Dave is. Vagy lehet csak én nem vettem volna észre, hogy ennél többet szeretnének? Most ezek után mit kéne tennem?
Várok, és figyelek. Előbb utőbb meg csak rájövök mi folyik itt.

– Bocsi. Csak poénnak indult. Nem szerettem volna veszekedni. Ugye nem haragudtál meg? – jött oda hozzám, Ryan.
Ekkor átölelt és fejét a vállamra támasztotta.
– Jaj Istenem, te. – sóhajtottam.
– Szólitottál? – emelte fel a fejét csillogó szemekkel.
– Csak is. – forgattam meg a szemem elfojtva a nevetésem. – Na menjük haza. Nincs kedvem két percnél tovább maradni a suliban amikor vége. – mondtam nevetve.

Sétálás közben ismét a gondolataimba merültem. Ryannal kicsi korunk óta barátok vagyunk, szinte mióta az eszemet tudom. De ekkor elgondolkodtam, hogy lehet, már nem csak barátságot érzünk, egymás iránt?

A gondolataimból az zökkentett ki, hogy kiértünk a parkolóba.
– Hol van a kocsid? – néztem körbe hátha meglátom Ryan autóját.
– Őőőmmm. Véletlenül sem szervízben. – vakargatta meg a halántékát.
– Nem akarom tudni mit csináltál. – kuncogtam.
– Haza tudnál vinni esetleg vinni? – nézett rám boci szemekkel.
– Persze. – néztem rá megenyhülten.
Előkerestem az autóm kulcsát, majd megnyomtam a nyitó gombot.
Beültünk és elindultunk Ryanék háza felé. Szerencsére nem lakott messze az iskolától.
– Ryan. Megérkeztünk. Kelj már fel. – kezdtem el keltegetni.
Ez hihetetlen. 12 perc alatt bealudt.

~Most mit csináljak? Nem kell fel.

Kikerestem a táskájából a lakás kulcsot. Bementem. Összeszedtem holnapra a ruháját. Valami pizsiszerűséget. Meg a fogkeféjét.
Visszaültem az autóba, majd hazamentem a még mindig alvó Ryannal.

Amikor, megérkeztünk, az autó ablakára ragasztottam egy papírt.

Ha felébredtél, szállj ki a kocsiból. Gyere be a házba. Virgi.

Leültem a tv elé. Mivel nem volt jobb dolgom.
Negyed óra unatkozás után, megjelent Ryan álmos feje.
– Mit keresek itt? – kérdezte miközben nagyokat pislogott.
– Bealudtál. Ezért idehoztalak. Nem tudtalak volna bevinni a házatokba. Így inkább össze szedtem a cuccaid és elhoztalak hozzánk. – válaszoltam meg a kérdését.
– Aha az jó. Éhes vagyok. Van valami kaja? – kérdezte még mindig kissé álmosan.
Tipikus fiú reakció. Ezért csak először megforgattam a szemem majd utána válaszoltam.
– Gyere! – húztam magam után a konyhába.
– Szia Mary! – köszöntem a bejárónőnknek, akit inkább nagymamámnak tekintek.
– Csókolom! – köszönt Ryan is. Hiába, ha már régóta ismerik egymást akkor is, így köszön neki, mivel így illik. Mindig ezt mondja.
– Sziasztok. Éhesek vagytok, mi? – kérdezte mosolygva.
– Igen! – feleltük egyszerre
– Akkor üljetek le. Melegszendvics jó lesz? – kérdezte meg.
– Hmmm nyami. – mondtam, vidáman.
– Ryan te is szereted? – kérdezte Mary.
– Ki ne szeretné? – nevette el magát.

Kevesebb mint negyed óra múlva. Egy tál gőzölgő melegszendviccsel ültünk szembe.
Ryan megfogot egyet, de már is dobta vissza a tányérba.
– A francba! Ez meleg. – kiáltott fel.
– Mit mondtam a káromkodásról Ryan? – kérdezte Mary.
– Hogy, nem szép dolog káromkodni. – úgy mondta, mintha felelne és lehetett hallani, hogy nem gondolja komolyan csak azért mondja, mert tudja, hogy ezt kell mondania.

Aztán szerencsére pár perc elteltével nekiállhattunk a vacsoránknak. Amit jó ízűen el is fogyasztottunk.