15.

8.3K 451 5
                                    


_________________________

-Rég találkoztunk Doroti! -szólalt meg a reszelős hang.

Rettegtem. Rettegtem attól, hogy ha hátra fordulok, majd szemben találom magam a pokol hetedik legsötétebb bugyrával. A hang az összes rémálmomban végig kísért, és félre ismerhetetlen volt. Egy pillanatig azt hittem csak a képzeletem játszadozik velem.

Az nem lehet, hogy Kevin a hátam mögött áll, a kibaszott Tenerifén az isten háta mögött, a legtávolabb Budapesttől. Egyszerűen lehetetlen.

Végül megperdültem, és az a szörnyeteg teljes valójában előttem állt, laza farmer rövidnadrágban és egy undorító pálmafás ingben, na meg ráadásul egy még undorítóbb mosoly terült szét az arcán. A döbbenettől egy pillanatig szólni se tudtam, le voltam sokkolódva, aztán végül szóra nyitottam a számat.

-Neked egy börtönben kéne rohadnod! -köptem oda a szavakat.

-Igazán ? Talán nem hallottad a híreket Doroti? Kiengedtek! -vonta fel a szemöldökét gúnyosan.

-Megszöktél te rohadék! Életed végéig ott kéne poshadnod egy cellában. -sziszegtem.

-Nos, ez a te véleményed. Az enyém pedig az, hogy egy kis vakációt töltök el itt, ezen a csodás szigeten, hogy tovább keserítsem az életedet. -nevetett fel, de a hang ami kijött belőle egészen hamisan csengett.

-Megkeseríteni? Nem tettél már épp eleget ezért? -fröcsögtem.

-Nem. Emlékszel még, mit tettem a kis barátnőddel? Igen? Akkor jó. -vigyorgott el, mikor észre vette a fájdalmas grrimaszomat. -Mert most te következel!

Ezzel a mondattal együtt indult meg egyszerre felém, és állt meg egy pillanatra a szívem is.

Egy röpke pillanatra azt hittem csak álmodok. Ez nem lehet igaz. A fiú aztán hirtelen előttem termett, és a keze a levegőbe lendült. Próbáltam kitérni előle, de ő gyorsabb volt, aztán éreztem a fejemen egy erős ütést, utána pedig már csak a kínzó sötétség fogadott.

Gondolkoztatok már azon, hogy milyen lehet a halál? Hova jutunk utána, esetleg jutunk-e egyáltalán valahova? Eddigi életem során annyiszor szembesültem már a halállal, hogy az már szinte nevetséges. Amikor az ember már azt hinné hogy minden kezd klappolni körülötte, hirtelen újra beüt a szar, és már egyáltalán nem lepődsz meg rajta, csak hagyod magad sodródni az árral.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de mikor később magamhoz tértem, éreztem hogy a kezeimet a hátam mögött össze kötötték, a szám le van ragasztva, és ülök. A szemeimet pár pillanat erejéig nem tudtam kinyitni. Mintha páncélajtók nehezedtek volna a szemeimre.

Mikor végre felnyitottam őket, egy sötét termet pillantottam meg magam körül. Olyan volt, mintha egy nagyobb garázsban lennék, az egyedüli fényforrást az apró ablak nyújtotta, amit nem is neveznék ablaknak igazán. Fáztam, és fogalmam sem volt arról hogy pontosan hol lehetek, esetleg már nem is a szigeten. Ebből az elmebeteg emberből bármit kinéznék.

-Végre magadhoz tértél. Már azt hittem sose fogsz, és kimaradok a buliból.

Csak összeszűkült szemekkel néztem rá, megacélozva magamat, egy pillanatig sem akartam gyengének tűnni előtte, bár a jelenlegi helyzetemben nagyon is az voltam.

-Most már meg se fogsz szólalni? -vonta fel a szemöldökét. -Tényleg, hiszen nem is tudsz. -nevetett fel öblösen.

Most már féltem. Nem tudtam mit tervez, mi járhat épp a fejében, és hova a francba kerülhettem. Kiszámíthatatlan volt az egész helyzet.

Elém lépett, majd durván letépte a számról a szalagot.

-Most már tudunk beszélgetni is. -mosolygott.

Rendesen arcon tudtam volna köpni, de most nem cselekedhettem hirtelen, hiszen ki tudja mi lett volna a következménye.

-Tudni akarod hol vagyunk ? -vonta fel a szemöldökét.

Válaszolnom sem kellett ahhoz, hogy tájékoztathasson.

- Ne aggódj, még Tenerifén. És tudod, csak azért mondom el ezt, mert úgy sem tudsz értesíteni senkit sem.

Keserűen elmosolyodtam, majd eszembe jutottak a barátaim. Már biztosan aggódnak, és keresnek, telefonálnak.

A telefonom !

A fiúra néztem, aki csak kérdőn felvonta bozontos szemöldökét.

-Hol a telefonom? -kérdeztem meg halkan.

-Ó! Erre gondolsz ? -húzta elő a készüléket a hátsó zsebéből.

Halkan felszisszentem, aztán lehunytam a szemeimet.

Hogy kerülhettem ebbe a helyzetbe ?

-Tudod, a kis barátnőd már rengeteg SMS-t hagyott, és rengetegszer hívott. Már biztosan aggódnak érted. -konyult le a szája, mintha csak sajnálná ez a pszichopata hogy elrabolt.

-Meg fognak találni. -győzködtem magam halkan. -Mit akarsz Kevin? Pénzt? Van pénzem, megadok bármit, csak engedj el. -könyörögtem kétségbeesetten.

-Jaj Doroti, engem nem érdekel a pénz. Engem csak a bosszú éltet, és hogy a föld alatt végezd a kis barátnőd mellett. Tudod, még van egy kis időnk, mesélek neked valamit.

Félve néztem fel az arcára, amin csak szín tiszta gyűlölet tükröződött.

-Minden ott kezdődött, amikor az anyámat megölte annak a cafkának az apja... -kezdett bele, és már előre féltem a mese végétől.

_______________________


Alexa

Stone Cold|✔️Where stories live. Discover now