Stone Cold|✔️

2.

_____________________

Másnap a temetésen nem volt sok ember. Apa, a közelebbi ismerőseink, anyám rég nem látott húga, a dédnagymamám, a pap és én.

Mindössze fél óra volt az egész, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt.

Borzasztó volt, és szavakkal ki se tudnám fejezni, mit éreztem pontosan.

Másnap már a csomagjaimmal együtt a fekete autóban ültem, és apával együtt Anglia felé tartottunk.

Az odafelé tartó utunk többnyire csendben telt, csak akkor beszéltem amikor muszáj volt, és mindössze csak háromszor álltunk meg, egy-egy pihenő helyen. Figyeltem a váltakozó tájakat, és minél közelebb értünk Angliához, annál felhősebb és borúsabb lett az ég, és kezdett megmutatkozni az igazán csípős ősz. Figyeltem a táblákat, és a városok neveit, de mire áthaladtunk két településen, az előtte lévő nevek olyan gyorsan szálltak ki a fejemből is. A Warwick táblánál már pontosan tudtam, hogy megérkeztünk, és a mellkasom összeszorult.

Jó sok idő után aztán egy hatalmas fehér háznál álltunk meg. Apa segített a cuccaimmal, aztán a széles feljárón át, beléptünk a tágas házba.

Kellemes sütemény illat csapta meg az orromat.

-Márk, megjöttetek? -kérdezte egy női hang angolul.

A tudat, hogy nagyon is jól beszélem a nyelvet, már az első pillanatban megnyugtatott kissé, ezzel eggyel kevesebb problémát okozva nekem a későbbiekben.

A hang irányába kaptam a fejemet, és egy kedvesen mosolygó nő tekintetét találtam meg az enyéimbe fúródva.

A nő hosszú, barna haja a derekáig ért, és macska zöld szemei voltak. Olaszos külseje majdnem megmosolyogtatott. Majdnem.

-Biztosan te vagy Doroti! -jött oda hozzám, és szorosan magához vont.

Először megdöbbentett a gesztus, majd esetlenül vissza öleltem a nőt.

-Igen. -mondtam neki halkan.

-Én Elis vagyok. -tolt el magától, és még mindig mosolygott rám.

-Örülök.

-Hol van Logan? -kérdezte az apám.

-Még nem ért haza. -mondta a nő kissé bosszúsan, és elindult valamerre. -Drágám gyere utánam. Sütöttem muffint. -nézett hátra a válla felett. -Biztosan éhes vagy már. Hosszú utad volt. Szereted a csokis muffint? Vagy ennél valami rendes főtt ételt?

-Jó lesz a muffin, köszönöm. -szólaltam meg először, levettem a cipőmet és a kabátomat, majd utána indultam.

-Addig felviszem a cuccaidat az új szobádba. -mondta apa felénk se nézve, és felvonszolta magával a bőröndjeimet a lépcsőn.

Ebben a pillanatban nyílt a bejárati ajtó, és mikor oda fordultam, egy körülbelül velem egy idős srác, smaragd zöld szemeivel forrt össze a tekintetem.

A fiú kíváncsian méregetett, majd még mindig értetlenül bámulva engem, kibújt a dzsekijéből.

-Mamma?-szólalt meg végül.

-Logan! -kiáltott fel Elis, és mellém visszatérve szélesen elmosolyodott. -Ő itt Doroti! Márk lánya. -karolt belém kedvesen.

-Aha. -dünnyögte újra rám emelve parázslóan zöld tekintetét.

Dühített hogy ennyire félválról vesz. Pedig már hozzá szoktam hogy az emberek ezt csinálják velem. Próbáltam közömbös maradni, és elrejteni a feltörni készülő indulatot. Legalább éreztem valamit, ezt pedig mostanában egyre gyakrabban.