30.-Új otthonom-

928 73 4
                                    

Elsősorban megbeszéltem Grace-szel, hogy a következő nap éjjelen találkozunk. Egy hegyen, amiről egyébként az egész várost belátni...
-Meg akar ölni téged.
-Mindenkit.
Tudta a titkom.
-Ugyan. Csak segíteni jöttem.

Már egy jó ideje sétálok a kora esti erdőben, de nem egyedül. Peter utánam jött, amióta elmentem az út mellől és kezd idegesíteni. Nem kérdeztem semmit, hátha egy idő után lelép, nem is mondott semmit.
Bár most már az erdő közepén, a "barlangom" mellett ténylegesen kezd az agyamra menni.
-Na jó-ültem le a bejáratnál lévő nagy kő elé- Mi a francért követtél?!
-Mondtam már-állt meg előttem.
"Segíteni"
-Mégis mit?-húztam fel a szemöldököm, majd unva ezt a témát kifújtam a levegőt, ami meglátszott a sötétben.
A mögöttem lévő kőnek dőltem, térdeimet felhúztam, karjaimat keresztbe fontam magam előtt. A levelek vizesek voltak alattam, de „csak azért se" mentem be, ameddig itt volt.
-Nézd. Gondolod, vagy sem egy "harc" előtt nem egy barlangba bújva kellene duzzognod és nyomorogva házit írnod, hanem... Először is nem itt csövezni az erdőben-nézett undorodva mögém- másodszor pedig felkészülnöd. Ami nem fog menni ha egész nap azon járatod az agyad, hogy meghalt a barátnőd. Volt-nincs, megtörtént, lépj tovább-végzett a mondandójával, aztán nekem dobott egy kulcsot, amit reflexből elkaptam.
-Ez mi? -kérdeztem kezemben forgatva a hideg fémet, nem reagálva az előbbi monológjára.
Válaszra sem méltatott, csak elkezdett a város felé menni. Nem hagytam annyiban, felkeltem. Sétának tűnve, de gyorsan ment előre pár lépést, szinte futnom kellett utána.
-A cuccaidat hozd-állt meg hirtelen,amitől majdnem beleütköztem, de még mindig előre nézett.
-Mi? -tettem fel a kérdést ismételten.
Hátrafordult és a barlang felé biccentett. Unottan megforgattam a szemeimet, de pár másodperc múlva már nálam volt az egész felszerelésem-amit szerencsémre szó nélkül hagyott.
Kifelé menet az erdőben végig azon gondolkodtam, mit tervezett, semmit nem értettem, kérdéseimre meg csak annyi választ kaptam, hogy; Majd megtudod.
Hát köszönöm neki.
Hosszas menet után-ki az erdőből, be a városba- egy ház elé értünk. Megállt előtte, így én is. Felé néztem.
-Szóval...
-A tiéd-bökte ki.
Agubdjugdznshsb'
Egy jó ideig nem tudtam szóhoz jutni.
-Mi?-szemeimet most nagyjából kétszeresére nyithattam. Felvont szemöldökkel, döbbenten bámultam hol a házra, hol rá. Alig tudtam megszólalni... Aztán észhez tértem-Mi kell érte?
Sóhajtott egyet.
-Tudod már nézni is rossz amilyen helyeken vagy, nekem meg volt egy plusz házam, szóval úgy gondoltam, megszánlak.
Plusz háza. Ezen egy ideig még tudtam volna bambulni.
-Komoly?
-Nálad van a kulcs, nem? -kérdezte vissza, majd magamra hagyott.
-Kösz-motyogtam már akkor, miután jó pár méterrel arrébb volt, de egy pillanatig megállt. Hallotta. Aztán tovább ment. Körbenéztem az utcában, aztán azt hittem, lepofozom magamat, nem-e álmodom. Ezért volt ismerős az út. A házam... Stileséval van egy utcában... Úristen, azt hiszem elájulok...

                                                    *
Mondanom sem kell, másnap nem mentem suliba, hanem egész nap otthon voltam. Váó...
Miután Peter elment, egy ideig még a ház előtt álldogáltam, aztán bementem, mielőtt hülyének néznek. Remegő kézzel elfordítottam a kulcsot a zárban-azzal a gyors gondolattal, hogy lehet nem jó kulcsot kaptam -, mire a két emeletes fehér ház ajtaja kinyílt.
Belül is átlagos háznak nézett ki, mégis ledöbbentem a látványától. Az egész jó állapotban volt és otthonos is. Először persze a cuccaim ledobása, és az ajtó bezárása történt meg, majd végre lezuhanyoztam, utána mentem aludni.
Miután egy óráig elvoltam a saját ház és a hogyan történhetett ez gondolatokkal.
Tehát másnap is otthon maradtam. Elpakoltam a dolgaimat és készültem az estére.
A találkozással Grace-szel. Ami ma éjjel lesz. Az egész napomat ezzel a témával foglaltam el. Végülis ki lehet hagyni egy napot a suliban annak érdekében, hogy ne haljak meg nem igaz?
A mát szinte csak eddzéssel és tervezéssel töltöttem. A maradék időmben összedobtam valami kaját, válaszoltam Stiles SMS-ére, hogy minden rendben-aggódott, hogy nem mentem be ma, ami azért jól esett- és a házon csodálkoztam.

                                                       *

Aztán eljött éjjel. A "találkozóig" még volt elég időm odaérni, ezért átöltöztem olyan ruhába, amit azért össze lehet vérezni. Például nem fehér pólóba.
A kulcsot viszont fogalmam sem volt, hova tegyem. Ha magammal viszem, valószínűleg elvesztem ilyen körülmények között. Ha elrejtem valahol a ház külső részén, lehet ellopja valaki, ezért úgy döntöttem felhívom Stilest. Csak pár másodpercig csengett ki, szinte azonnal felvette.
-Szia, minden oké? -szólt bele.
Értettem az aggódását, tudta mire készülök, hogy mi lesz-pillantottam a kijelzőre- kevesebb, mint egy óra múlva. Még mindig nem tartotta jó ötletnek, de elfogadta.
Nem hagyhattam, hogy miattam baja essen bárkinek is. Főleg neki.
-Minden. Csak... Figyelj a kulcsomat oda kéne adnom, mert nem tudom most hova tenni, otthon vagy?-kérdeztem nem túlszépítve a dolgokat, de ez van, sietnem kellett.
-Öhm. Persze, de milyen kulcs? Mi? Hol vagy most?
-Később elmondom, pár perc és ott vagyok, köszi-tettem le.
Egy percig sem tartott, Stilessal szemben álltam. El akart kezdeni egy végtelen beszélgetést-Scottal együtt, aki náluk volt- arról, hogy együtt nagyobb esélyünk lenne ésatöbbi.
-Most már tényleg mennem kell. Egyedül-mondtam nyomatékosan Stiles kezébe nyomva a kulcsot, megígértetve vele, hogy nagyon vigyázzon rá.
-Hé-szólt utánam Stiles-Vigyázz magadra, oké?
Mosolyogva biccentettem neki egyet, majd pár méterrel arrébb az erdő felé vettem az irányt.
Elindultam felfelé a fákkal telt dombon, ami a hegyre vezetett.
Egyre jobban sötétedett, csak a csillagok és a hold fénye világította meg a talaj azon részét, amit nem takarták a lombok. Minél több ideje haladtam, annál jobban kezdtem fázni, mire az eső is eleredt. Sűrűn, nagy cseppekben esett, amitől jobban érezhető lett az "erdő-illat" ,lábam alatt a levelek pillanatok alatt csurom vizesen lettek, amitől átázott a cipőm.
A ruhám is rámtapadt szőke hajammal együtt. Így haladtam felfelé, miközben a szél a szemembefújta a fák lombjáról a piszkot, de próbáltam erőt venni magamon.
Jobban megközelítve a hegytetőt kezdett rosszabbra fordulni az időjárás.
Dörgés-villámlás elmaradhatatlan persze...
És felértem. Lesokkoltan pillantottam meg a sötét alakot, pontosabban Grace-t. Itt már nem fordulhattam vissza.
Kezében hatalmas fegyver volt, háttal állt nekem az előtte lévő szakadékot kémlelve, majd felém fordult.
Sóhajtva néztem rá, barna haja a vállaira tapadt, innen is látható szeplős arcával pillantott felém.
A rosszat jósló mosolya épp olyan levakarhatatlanul rajta virított, mint szemölcse-elnézést, hatalmas anyajegye-az orra mellett.
Láttam, ahogyan lassan megrázza a fejét, majd felemelte a fegyverét.
Csak remélni mertem, hogy nekem is eljön az a segítségem, aki már egyszer megtette...

Sziasztok! Bocs, hogy régen volt rész 😞
De ez hosszabb lett, mint a többi és köszönöm a 17.000 megtekintést! 😵❤
És ez már a 30.fejezet/részem *-*
Megpróbáltam ebbe a részbe sok mindent beletenni-legalábbis többet, mint az előzőbe-

Remélem tetszett, talán a következőt gyorsabban fel tudom rakni, ha szeretnétek, jelezzétek :3

𝐀𝐧𝐧𝐞 𝐇𝐚𝐥𝐞 𝐄́𝐥𝐞𝐭𝐞 - 𝐊𝐚𝐧𝐢𝐦𝐚Where stories live. Discover now