𝐀𝐧𝐧𝐞 𝐇𝐚𝐥𝐞 𝐄́𝐥𝐞𝐭𝐞 - 𝐊𝐚𝐧𝐢𝐦𝐚

24.-A mi tervünk-

Pedig direkt azért kérdeztem, hogy tudja, nem értem mi ez az egész, de semmi...
Mi a fene van ma mindenkivel?

Mire pislogtam egyet, Lydia megette a kristályt, de semmi sem történt.
Pedig biztos, hogy az kaniméreg volt. Mi más lenne? Mi mást kent volna rá? Lydiának hogy nem tűnt fel?
Isaac és Erica egy gonosz mosollyal az arcukon mentek ki a teremből óra után. Eddig tartott felfognom, hogy ha a lány nem bénult le a méreg miatt-ahogyan a kanima a sajátjától-akkor... Nem. Lydia nem lehet az. Ő nem szörny. Ő nem...
Kicsengettek, én pedig ledermedve néztem magam elé a padban. Whitney ezért felráncigált a bambulásomból, így nem lehettem Scottéknak "gyanús",hogy itt bámulgatok...Mármint. Jobban mint eddig. Amit nem értek.
Kimentünk a teremből, bár alapból ráértünk volna. Már csak ebédlő és mehetünk el a suliból.
Ehelyett inkább Scottékhoz indultunk a folyosóra, de amikor odaértünk egyszerűen levegőnek néztek.
-Hahó! -legyeztem a kezemet előttük, mire Scott egy szúrós pillantást vetett rám , majd tovább folytatta a beszélgetését Stilessal és Allisonnal.
Sértetten, döbbenten és csalódottan hagytam ott őket.
-Szóval... Ezek a te barátaid?-kérdezte Whitney az ebédlőhöz menet szünetet tartva az utolsó szava előtt
Megállam egy pillanatra, sóhajtottam.
-Úgy tűnik...Csak voltak.-böktem ki. Többet képtelen voltam mondani. Lehajtott fejjel kullogtam tovább.
Fogalmam sincs miért bánnak így velem. Délelőtt minden rendben volt, de mióta van ez a Lydia ügy szellemnek néznek és utálnak.
-Tehettem valamit öntudatlanul kémiaóra előtt? -szóltam a velem szemben ülő Whitneyhez már az ebédlőben.
Kicsit elképedt a mondatom hallatán.
-Nem csináltál semmit. Egész nap. Úgyhogy nyugi, nem nyírtad ki egyiket sem agyatlanul járkálva, mert végig velem voltál.
-Jó, tudom, csak nem értem... -turkáltam a kajámban.
Körbenéztem az ebédlőben. Tele volt mit sem sejtő diákokkal, itt volt -a mai napon furcsa- Jackson Mattel és Dannyvel. Erica, Boyd és Isaac egy asztalnál, Lydia valami lacrossosokkal. Stiles... Scott és Allison pedig szintén egy asztalnál.
Én meg Whitneyvel. Örülök, hogy itt van nekem. Nem tudtam mit kezdtem volna vele. Teljesen egyedül lét.
-Gyere, menjünk-mondta-, rossz rádnézni.
Bólintottam egyet, később már a folyosón haladva mentünk el. Scotték "gyülekezőt tartanak" a szertárban.
-Jajj, hogy haljak bele, mert kihagynak!-tettem drámaian a szám elé kezem.
Hallották? Nem baj. Nem érdekelt.
Egyébként úgysem hallották. Mint egy szavamat se kémiaóra közben és után. Annyit viszont kihallgattam a beszélgetésből, hogy Derekék meg akarják ölni Lydiát suli után.
Az első gondolatom az volt, hogy teszek rá. Scotték megoldják egyedül, ha ennyire nincs rám szükség, hogy még csak felém sem néznek...
-Tudom, jogosan haragszol rájuk, -fordult velem szembe a szertártól messzebbre érve Whitney-de Lydia nem tehet róla. Holtan akarják látni, ő pedig azt sem tudja miért. Nem sejt semmit. Semmiről.
Bólogatni kezdtem. Tényleg semmit nem tud, méghozzá olyan dologért tervezik kivégezni, amiről még csak nem is tehet. Ha ő a kanima. Ez pedig értelmetlen. Akkor meg olyanért akarják megölni, ami nem is igaz.
Ez még igazságtalanabb, ráadásul valemennyira barátok vagyunk, és még is csak ártatlan. Száz százalékban meg lettem győzve, hogy megmentsem. Scottéknak segíteni viszont eszemben sincs.
-Igazad van. -mondtam-De valahogy úgy kell segíteni, hogy Scottéknak, -körbenéztem, nehogy halljon minket a két csapat valamelyike- és Derekéknek se tűnjön fel a tervben semmi. Nem vehetnek észre.
Whitney, aki tényleg velem van, bármi is legyen, egyetértően bólintott, majd félmosolyra húzta a száját.
-Mi a terv?
Én is elmosolyodtam, pedig a félig-meddig készen lévő ötletemben semmi vicces vagy gonoszság nem szerepelt.
Sokat mászkáltunk a suliban, hátha kiderítünk valamit Scotték vagy Isaacék beszélgetésből. Egy óra múlva is csak arra jutottunk, hogy Scottéknál fogják megvédeni Lydiát. Egy óra egyetlen értesülésért, de megérte.
Ahogyan ezt meghallottuk újra a folyosón kötöttünk ki. Scottékkal ellentétes irányba indultunk, hogy ne legyünk feltűnőek. Azonban most Jackson és Lydia is velük volt. Lydia egyértelmű, de Jackson? Mit keres velük? Köze lehet ahhoz, hogy furcsa volt ma? Később kiderítem ezt is, talán. Lehet kell valaki a lány mellé aki éppen nem harcol, vagy arra figyel, mikor bukkannak fel Derekék.
Whitneyvel elsétáltunk Scotték mellett ugyan a suliban, tudomást egyikünk sem vett a másik csapatról. Ezzel ők is így voltak, mintha láthatatlanná váltunk volna egymás közelében.
Azokkal, akikkel jóban voltam, nem rég kimentettek, segítettük egymást, harcoltunk egymásért... Stilessal pedig még rosszabb a helyzet. Próbálok nem erre gondolni inkább, mielőtt még... Mindegy.
Scotték még el sem tűnhettek mögőlünk, sietősre kapcsoltak. Egy ideig nem értettem, aztán pár másodperc múlva láttam, hogy Erica és Isaac idegesen jönnek-mennek. Lydiát keresték, aki éppen Whitney és mögöttem rohant, mivel rángatták. Ericáék kiszúrták. Fél perccel azelőtt, mint hogy Scotték távozni tudjanak. Fenébe.
Szerencsénkre a folyosón tömeg volt, nehezen tudtak előre törni. Amíg hozzánk értek, Lydiáék sehol, ők pedig idegesen megtorpantak kicsit arrébb tőlünk.
-Úgy kéne tennünk, mint ha beszélnénk! -súgtam a fülébe barátnőmnek, a lehető leghalkabban, hogy Isaacék még farkasképességgel se hallják.
Whitney érthetetlen arccal nézett rám, és a fejét rázta.
A ,,beszélgetésünk" fő témái olyasmi volt, hogy "Mit mondjak? " vagy, "Nem tudom. Valamit". Ezután elkezdtünk arról dumálni, mint például az időjárás meg a szekrény színe.
Értelmes társalgásunk azért történt meg, mert Isaacék megálltak mellettünk pár méterre, és miután messzebb mentek, csak akkor viharozhattunk ki a suliból (persze Isacékkal és az akkora nyoma veszett Scottékkal is ellentétes irányba) .
A kapun kiérve Whitney kezébe nyomta egy srácnak a cuccát, hogy vigye haza, mert ő nem ér rá.
-Ez meg ki volt? -kérdeztem értetlenül, miután az én táskámat is odaadta neki.
-Az öcsém. -vonta meg a vállát- Mindegy, menjünk! -ragadta meg a kezemet, majd futni kezdtünk Scotték házához, így már plussz súly nélkül.
Hirtelen elszállt az érdeklődésem az öccse iránt, akit eddig elfelejtett megemlíteni. Rohantunk az utca felé, előbb oda kellett érnünk, mint Isaacék, akik talán lemaradtak.
Ugyanis Scotték Stiles (mindig rossz kedvem lesz, ha eszembe jut a neve...) jeepjével mehettek, Isaacnek pedig bicaja van, Ericának sincs autója és szerintem Boydnak sem. Dereknek (tőle is eléggé szomorú leszek, mert a bátyám végülis... Én pedig most ellene vagyok. Ami pedig jogos, de attól még bűntudatom van. Azt hittem más lesz, amikor kiderült rokonságunk...) viszont van, bár nem hiszem, hogy azzal mennének Scotték házához. Ennél biztos jobb tervet találtak ki, mint hogy feltűnően kövessék őket.
Az utunk Whitneyvel meglehetősen rövid volt, hamar Scotték utcájába értünk. Köszönhető az erőnknek...
-Most mi lesz? -fogta a derekát Whitney kifulladva.
Terv. Aha. Hát nem egészen jutott eszembe semmi rafinált.
-Először is el kellene jutni Scotték háza mögé, így sem ők, sem Derekék nem vesznek észre majd. -mondtam egy levegővel- Utána ottmaradunk, ameddig megérkeznek, és be kéne jutni a házba szintén észrevétlenül. Talán egy hátsó ablakon. Ha pedig jönnek, akkor védjük Lydiát.