𝐀𝐧𝐧𝐞 𝐇𝐚𝐥𝐞 𝐄́𝐥𝐞𝐭𝐞 - 𝐊𝐚𝐧𝐢𝐦𝐚

26.-Hosszú nap-

Scott, Allison és Stiles sietett ki a szobából, rálátva a lépcsőre.
Észrevéve mindhármunkat...

Nem tudtam mit érezhettek akkor. Nézőpont kérdése. Vagy látták, hogy nekik akarok segíteni, és Isaactől kísérletem megmenteni Lydiát, úgy, hogy megpróbáltam minél messzebbre keríteni őket egymástól. Vagy úgy tűnt nekik, hogy mi hárman akartunk feljutni és megölni a lányt.
Sajnos arcukról a második lehetőség tükröződött.
Csalódtak bennem. Pedig csak segíteni akartam. Az élet viszont ment tovább, Scott elindult felénk, a többiek visszamentek védeni Lydiát.
Emlélkedésemből Whitney rántott vissza a valóságba. Pár méterre lehetett tőlem, amikor észrevettem. Hangosan kifújta a levegőt, mintha nehesztelne rám, lehelete látszott a hidegben, akármilyen sötét is volt.
Innentől már nem emlékeztettem magam részletesen az estére, a Whitneyvel való beszélgetés mindent felelevenített.
-Ha még mindig azon rágódsz, hogy lelökted Isaacet a lépcsőről...-szenvedő arcot vágva leült mellém a fa tövébe, nem fejezte be mondatát, a fantáziámra bízta mit akar tenni velem, ha ,,még mindig itt tartok".
Igazából persze semmi komolyat -valószínűleg-de azért szerette volna ha túllépnék a témán. Szerinte semmi nem történt;
-Hupsz véletlen letökted, amikor épp meg akartad akadályozni, hogy kinyírja azt a csajt. Ez van. Megtörtént, fél pillanatig foglalkoztak vele, aztán mentek vissza védekezni, meg mit tudom én. -mondogatta el nekem legalább tízszer, miután elmondtam neki az én szemszögemből, legalább tízszer.
Egyátalán nem ennyi történt. Az igaz, hogy lelöktem, az is, hogy a lépcső tetejéről, de nem direkt volt. Lydiának akartam segíteni. Isaac fel akart menni, mi próbáltuk lehozni onnan Whitneyvel Isaacet, és a verekedésünk közben leesett a korláton.
Percekig magához sem tért. Betörte a fejét és még vagy száz csontát eltörte. Miattam... Ezt persze mindenki észrevette, ezért tartok most ott, hogy mindenki utál. Scotték azért, mert majdnem megöltem valakit, ráadásul egy barátomat, hát Derekék. Az meg egyértelmű...
Nem válaszoltam Whitneynek, csak néztem magam elé. Képtelen voltam megszólalni. De muszáj volt. Nem csak ez történt ott.
A lány nem is várt sokat, hogy mondjak valamit erre, tette fel a következő kérdését.
-És akkor... Az a szőke srác a...
Aha. Na igen. Még ez is.
-Kanima.-fordultam felé.-Jackoson.
A suliban is furcsa volt, nekem már akkor gyanús is... Scotték talán ezért vitték magukkal, amikor Lydiát védték. Lehet sejtették, de most biztosan tudják.
Közben azon gondolkodtam, ki tudhatja még és ki irányíthatja-vagy mi-de elvileg csak mestert keres. Az is megeshet, hogy még meg sem találta. De akkor miért öl? Éjjel átváltozik és akit lát szétszedi? Azt hiszem.
Whitney még egy kicsit próbált velem beszélgetni de nem tudtam mit mondani. Felállt, gondolta most nincs kedvem semmihez- tényleg nem volt-, de aztán mintha valami jó ötlete lenne, feltette azt a kérdést amit mindvégig kerülni akartam.
-Na és a táskáid? -pillantott a fa mellett heverő kupacra- Nem Stilesnál hagytad őket?
Au.
Egy ideig megsemmisülve bambultam, végül nemes egyszerűséggel elmondtam neki, hogy visszahoztam. Eddig nyilván eljutott ő is, szóval muszáj volt bővebben kifejtenem.
-Mielőtt még hazaért bemásztam az ablakon és idehoztam mindent. -böktem ki, miközben idegességemben egy száradt levelet tépkedtem össze apró darabokra.
Szemöldökeit felvonva, szemeit hatalmasra nyitva csodálkozott előttem állva, majd elnevette magát.
-Neked nagyon mániád ez a "másszunkbeazablakon".
Erre én is elnevettem magamat, végül is amikor haza mentem a cuccaimért akkor is az ablakon másztam be, ma délután Whitneyvel is az ablakon másztunk be Scottékhoz, na meg akkor ez.
És ott vannak még azok az ablakonbemászós dolgaim, amiről még nem is tud...
-Minden rendben lesz. -mondta a röhögésünk után kis szünettel.
Talán ez volt az egyetlen „komoly" mondata amit először hallottam tőle. Két szó, vagyis három, de akkor is. Egy mondat, amit nem poénkodott el. Wow.
Azt sem tudom,  hogy jött ez ide, de bólintottam. Egy kicsit még beszélgettünk, aztán hazament, mert már elég késő van,  a szülei meg nem tudják hol van.
Miután elment felálltam és helyet kerestem ahol el tudnék bújni,  mert ha valaki meglát az erdőben ahogyan egy fának dőlve táskákkal alszok még azt hiszi bevándorló vagyok. Vagy hogy berúgtam. Vagy rosszabb...
Sokat sétáltam, közben leültem, majdnem elaludtam, továbbmentem, leültem, majdnem elaludtam és így ment jó sokáig, mire eltévedtem.
Duplaennyi idő alatt visszamentem az eredeti helyemre, ahol Whitneyvel beszélgettem.
Ennek az útnak tényleg semmi értelme nem volt. Bár legalább tudok aludni. Borzasztóan elfáradtam.
Körülbelül öt percen belül el is aludhattam,  de hallani kezdtem, hogy valami a közelben volt. Valami lépkedett. Recsegtek az ágak és a száraz levelek a talajon, az a valami, vagy valaki pedig egyre jobban közelített meg engem. Felriadtam, aminek köszönhetően bevertem a fejemet a fába, de nem fájt sokáig,  úgyhogy figyelmen kivül hagytam a dolgot.
Valamennyire feltápászkodni szerettem volna a földről, de amikor megláttam őt, guggolva maradtam. Reménykedtem, hogy nem olyan jött, aki ismer,  például suliból, mert mit szólna, de szerencsémre ismeretlen érkezett. Vagyis nagyjából. Mert igazából tudtam ki az. Már tudtam.
-Egyre gyakrabban összefutunk, nem?-ráncoltam össze a szemöldököm
Jackson érkezett ide,  persze kanimává változva. Nem tudtam mit csináljak. Ő sem támadott szóval én sem tettem,  és most,  hogy tudom ki ez picit fura lett az egész ügy. A szokásosnál is jobban.
Innentől még zavarosabb lett. Kitartotta elém a tenyerét, én meg csak néztem, mit akarthat...Pacsizni?
Elég hülye fejet vághattam,  fogalmam sem volt mit tegyek végül összeérintettük a tenyerünket. Abban a pillanatban,  amikor megtörtént, láttam magam előtt emlékkép formájában a mostoháimat otthon. A padlón. Holtan.
A mostohaszüleim összeszabdalva,  véresen terültek el a padlón... Még éltek ,közelebb mentem hozzájuk. Leguggoltam az egyikhez, de nem csináltam semmit. Pár másodperc múlva meghaltak. Nem lettem szomorú. Inkább... Örültem.
Vége lett a pár másodperces "visszaemlékezésnek", és elfutott... Életem legfurcsább dolga történt meg az előbb.
  Összegezve az osztálytársam, aki majdnem megölt-szinte felborította a jeepet,  utána meg belémvájta a karmait és félredobott-, aki miatt csak egyféleképpen gyógyulhattam meg és aki miatt minden elkezdődött. Ezután megölte a mostohaszüleimet,  utána meg kiderült, ki az emberi énje, erre most itt pacsizott velem éjjel amin keresztül emlékeket láttam és elfutott.
Kicsit kiakadtam,  így végiggondolva mindent. Ezzel a témával még elvoltam egy ideig,  szóval ismét teljesen hulla fáradt voltam. Elaludni is csak egy órával később tudtam,mint szerettem volna...

Whitney szemszöge

Miután végeztem a beszélgetéssel Annel,  egyből elindultam oda,  ahova már egy jó ideje oda kellett volna érnem. De nem haza...
A helyiségben sötét volt, mint mindig, alig láttam. Csak hosszas hunyorgás után tudtam kivenni az alakokat. Addigra már nagyban veszekedtem vele, nem akarom megtenni. Képtelen vagyok rá.
-Márpedig megteszed. Ugyanis... -vette le a napszemüveget, majd összecsukta-ez volt a terv.
A gond az volt, hogy ha ő azt mondja,  meg kell tennem valamit, onnan nincs menekvés. Senkinek. Ha valami máshogy történik, mint ahogy azt eltervezte,  abból semmi jó nem lesz.
Kifújtam a levegőt, próbáltam kerülni a tekintetét, amit éreztem magamon. Mondanom kellett valamit.
-Más mód nincs rá? -kérdeztem reményvesztettem,  de tudtam a választást. Nincs.
Nem is válaszolt semmit. Egyértelmű. Már döntött...
-És akkor holnap kell? -próbálkoztam tovább, hátha ad még haladékot, hogy később tegyem meg. Esélytelen.
-Igen,  holnap. -mondta el már sokadszorra,  láthatólag unta már az ismétlést -Mégpedig balesetnek kell tűnnie. Ne feledd! -áltt fel a kanapéról engem otthagyva vele.
Azzal aki sértetten nézett rám ,csak nekem sajna ebből nem igazán jött le mit akart.
-Mi az? -kérdeztem
-Most komolyan... -fonta keresztbe a karjait-az öcséd?
Egy ideig még így sem esett le mi baja,  de aztán egy eszembe jutott. Amikor Annel mentünk ki a suliból megvédeni a csajt,  akkor a kezébe nyomtam a cuccunkat,  és amikor Anne kérdezte ki ő, akkor neveztem a tesómnak.
-Nem jutott eszembe jobb, oké? -vágtam vissza-Amúgy meg. Van ennél nagyobb gondom is,  ha nem vennéd észre!
-Jó-jó bocs! -tette fel védekezőleg a kezeit- És most mit fogsz tenni ezzel? -célzott a "balesetre",amiről az előbb beszéltem MR. Napszemüveggel.
-Megteszem. -mondtam-De előbb elköszönök...

Anne szemszöge

Arra keltem, hogy valaki MEGINT itt sétálgat. Elegem van már a mai napból. Végre sikerült elaludnom sok próbálkozás után,  erre valami megint felkelt.
Körbenéztem, a hajnali nap a szemembe sütött, tehát akkor... Holnap reggel van. Vagyis ma reggel. Öhm ja.
Whitney állt előttem féloldalasan, valószínűleg a kinézetemen mosolyogva. Oldaltáskájából kihúzta a telefonját és nyomkodni kezdte, nekem meg a ma reggel is úgy indul, ahogy a tegnap éjjel befejeződött. Furán...
Hallottam egy küldés gomb hangot, mire eltette a telefonját, az enyém pedig pittyegett egyet.
Összeráncolt szemöldökkel néztem rá, ő ugyanúgy féloldalasan állt előttem pár méterre, és a táskám felé nézett. Akkor nekem küldhetett SMS-t. De minek üzent, ha itt volt előttem? Mindegy,  elővettem a telómat (egy óra múlva suliba kell mennem, ahogy elnézem hány óra van), majd megnéztem mit üzent.
„Nem az a fontos... -volt az elejére írva, Whitney felé fordultam még mindig ugyanolyan tekintettel, mint amikor hallottam, hogy üzenetem jött.  Bátorítóan rámmosolygott -soha nem szokott így-, én meg gondoltam elolvasom mit írt;
,,Nem az a fontos, milyen gyorsan futsz, sőt az sem, hogy milyen kecsesen. A lényeg a kitartás, hogy talpon maradj, és bármilyen lassan is, de haladj előre."

Sziasztok!
Sajnos sokáig nem volt rész,  de ez most eléggé hosszú lett. Hamarosan TÉNYLEEEG hozom a következő részt.

Amúgy akinek esetleg nem esne le (vagy mi XD)  a blognak van egy idézete a bevezetésben (ha még valaki nem látta volna)  szóval az utolsó pár sornak ebben a részben még értelme is van. Kb. Mindegy. Remélem valakinek azért már ismerős volt a bevezetőből :D

JA ÉS. Majdnem elfelejtettem. Ugye régebben írtam még egy rész alá, hogy tervezek egy új blogot. Na, hát most nem azt jelentem be, hogy már fel van rakva stb.,  hanem hogy lesz új blog. Nem csak tervezem, hanem lesz.

Ez is TW. ff. lesz de teljesen más lesz a témája. Ha pedig felrakom a blogot arról értesítelek titeket egy külön "részben" ezen a blgon. Úgyhogy hamarosan új blog,  csak előtte még részletezem kicsit mi hogy legyen,  kik legyenek benne stb.

Ettől függetlenül persze ezt a blogot nem fogom elhanyagolni,  és próbálok gyorsabban részt hozni (oh hányszor ígértem ezt már...) :)