Does He Know? - Harry Styles Fanfiction

Part 11: Beszélgessünk

Tovább folytattuk a játékot, és csomó feladatot találtunk ki egymásnak.

- Kér valaki inni? – kérdeztem, mikor felálltam.

- Én egy kis vizet. – mondta mosolyogva Em.

- Hozz, egy sört. – mondta Niall, és Louis.

- Liam? – kérdeztem, mire a fejét ingatta. – oké, akkor két sör, és egy pohár víz. – mondtam, majd kimentem a konyhába.

Elkezdtem előkeresni azt, amit a többiek kértek, mikor megszólalt a telefonom. Anya hívott. Rányomtam a zöld gombra, majd a fülemhez emeltem a telefont.

- Szia anya. – köszöntem.

- Szia kincsem, mi újság, hogy haladtok? – kérdezte. Igen, ő tudott a tervünkről, hisz egy anya, azért tudni akarja, hogy hol van a gyereke 3 hónapon át.

- Jól haladunk, igazából, megtaláltuk Niall húgát is. – mondtam mosolyogva.

- És hogy néz ki, jól kijöttök vele? Tudja már, hogy örökbe fogadták? – bombázott kérdéseivel.

- Nagyon kedves, és nagyon szép, elég jól el tudunk vele beszélgetni, sőt, most is itt van nálunk, és igen, már egy hete tudja, hogy örökbe fogadták. – szomorodtam el a végére, mert eszembe jutottak az emlékek, a nélküle töltött hétről.

- Miért érzem úgy, hogy szomorú vagy? – kérdezte anya sóhajtva. Nem hiszem el, az anyák hogy ismerhetek ennyire a gyerekeiket? Mindig belelát a lelkembe.

- Hát, igazból, jól érzed, tényleg történt valami a múlt héten. – kezdtem bele a mondandómba, mire anya csöndben maradt, várva a folytatást. – Amikor elmondtuk neki, beleegyezett abba, hogy csináljanak egy tesztet, amiből kiderül, hogy testvérek-e Niall-el. Én vittem el a dokitól, majd utána átmentünk hozzánk fürdeni, ahol, bedobtam a medencébe. Nem tudtam, hogy nem tud úszni, és mikor észrevettem, kihúztam. – emlékeztem vissza a történtekre. – Ott ültünk a medence szélén. Ő az ölemben ült, és nagyjából 10 perc után már megnyugodott, és felnézett rám. És, öhm, megcsókoltam, megcsókolt, már nem tudom, hogy volt. Pont, mikor elváltunk Niall kivágta az ajtót, és elkezdett engem ütni, miközben Emily ott sírt. Észre sem vette, hogy mennyire félt a húga. – sóhajtottam. – Egy hétre eltiltott tőle, és addig nem is találkozott semelyik fiúval Niall-en kívül. Szerintem veszekedhettek, mert másnap, megszerveztek nekünk egy randit, vagy nem tudom mit. Aztán átjöttünk hozzánk, és most itt vagyunk, de mikor felelsz,vagy merszeztünk, az volt a feladtatom, hogy mutassuk meg, hogy milyen volt, és megcsináltuk. – fejeztem be mondandómat.

- Felteszek egy kérdést, de úgy válaszolj rá, hogy nem gondolkozol el a válaszon, oké? – kérdezte, a történetem után anyu.

- Rendben. – bólintottam, bár ezt ő nem láthatta.

- Szereted őt? – bökte ki a kérdést.

- Nem. – válaszoltam. Számítottam erre a kérdésre, és tényleg az igazat válaszoltam rá.

- És szerinted ő, hogy érez irántad? – folytatta tovább a kérdezősködést.

- Amikor, tőle ezt megkérdeztük, azt mondta, hogy nem. Nem úgy nézett ki, mint aki hazudik.

- És mit szeretnél tenni? Szeretnéd, hogy legyen ebből a kapcsolatból valami?

- Nem tudom. Először szeretném megismerni, hisz 2 hét alatt nehéz kiismerni valakit. Erre a kérdésre szerintem, majd akkor fogom tudni a választ, ha megismertem. – mondtam az igazat.

- Értem. De, hogy fogod ezt megcsinálni, mármint, ugye már csak 2 hétig lesztek ott, és utána turnézni mentek. Nem félsz, hogy nesetleg nem fog sikerülni a terved? – kérdezte félve.

- De, persze tartok attól, hogy 2 hétig vagyunk már csak itt, és utána, meg csak 1 hét és turné. Nem nagyon hagynám itt, de nem tehetek mást. Megpróbálok vele minél jobb kapcsolatot kialakítani, mert ha nem is tetszik, vagy nem is fog tetszeni, annak ellenére nagyon jó barát. Nagyon jó vele beszélgetni, jó fej, és vicces. Mindenki jól kijön vele, és ugyan először hülyeségnek tartottam, hogy megtaláljuk, hiszen egy suliban, hogy találjunk meg egy oolyan lányt, akiről semmit sem tudunk, csak azt, hogy Emily-nek hívják. De, most, hogy megtaláltuk, már nem bánom, hogy elindultunk, és megtaláltuk, sőt örülök neki.

- Fiam, nem lehet, hogy mégiscsak szerelmes vagy belé. – sóhajtott anyu.

- Nem tudom, hogy szeretem-e, de majd meglátjuk. – mondtam. – Van még valami, amiről szerettél volna beszélni, csak, mert már szerintem várnak a srácok.

- Csak azt akartam mondani, hogy ugorjatok majd le néhány napra, hisz nincs olyan messze, és ha már így mondtad, hogy megvan Niall húga, akkor hozzátok el őt is, szerintem jól szórakoznánk.

- Rendben, de ezt még megbeszélem velük. Gem mikor ér haza? – kérdeztem, mert a nővérem elutazott egy hónapra Amerikába.

- Jövő héten jön valamikor. Azt mondta, hogy még hívni fog, hogy mikor jön, és melyik géppel, úgyhogy, ha majd ráértek, akkor, majd akkor gyertek, mert ő csak egy hétig fog maradni. – sóhajtott anyu. Igen, elég nehéz neki, hogy hamar elmentünk otthonról, és ugyan ott van a nevelőapám, de azért a gyerekei mégis hiányoznak.

- Rendben, akkor majd felhívom őt, is, és majd összebeszélünk. Viszont, akkor majd nagy bulit csapunk, hiszen mindenki ott, lesz, ami, így belegondolva, már elég régen volt. – mondtam, és én magam is elnevettem a végét.

- Rendben, de akkor majd hívjatok. – mondta ő is kacagva.

- Rendben. – bólogattam.

- Ja, és fiam, ne szalaszd el ezt a lányt, úgy érzem, hogy még sok szerepe lesz a jövődben, és úgy gondolom, sokat veszítenél azzal, ha hagynád őt elmenni. Hidd el, tudom, hogy mikor mit gondolsz, főleg a lányok terén, úgyhogy ha rám hallgatsz, nem hagyod elmenni. – mondta bölcsen anyukám, amit már megszoktam tőle.

- Rendben, még átgondolom. – nevettem.

- De aztán jól dönts. Jó éjt, kisfiam, szia. – mondta anyu.

- Megpróbálok, jó éjt, szia. – köszöntem el én is, majd leraktam a telefont, és a zsebembe raktam.

Megfogtam a 3 sört, és a vizet, majd megfordultam. Ekkor vettem észre, hogy Emily ott áll az ajtóban, és csak néz rám. Semmi érzelem nem volt az arcán, így nem tudtam, hogy mire gondol. Ekkor jöttem rá, hogy én az előbb az anyukámmal beszéltem, és pont Emily-ről. Vajon menyit hallott?

Kommenteljetek és voteoljatok!