Most akkor mi van?

366 10 0
                                    


Amint beültem a kocsiba, tövig nyomtam a gázpedált és néhány piros lámpán is keresztül mentem. Nagyon ideges voltam. Minél előbb ki akartam deríteni az igazságot. Tudom, hogy az ember csak a családjában bízhat, de úgy látszik én már bennük sem. Amint odaértem, berontottam a házba. Senki sem volt még ott, gondolom, nem gondolták, hogy ez történt. Leültem a kanapéra és elkezdtem a lábammal dobolni. 10 keserves perc után, végre megérkeztek a többiek is.

- Szia Niall! – mondta vigyorogva Lou, de az arcáról rögtön lefagyott a mosoly, ahogy a többiekéről is, mikor meglátták, hogy milyen állapotban vagyok.

- Srácok mondanom kell valamit. – mondtam kicsit idegesen.

- Csak előtte kicsit nyugodj le. – mondta nyugodtan Harry

- Nem Harry. Te ezt nem értheted. Ha most tudtad volna meg, hogy van egy húgod, akiről eddig nem is tudtál, akkor te sem tudnál lenyugodni. – kiabáltam, majd a végén felpattantam és a falba vertem az öklöm.

- Mégis miről beszélsz? – kérdezte Liam. És elmeséltem nekik mindent, úgy ahogy volt.

Ők csak figyeltek és nem szóltak közbe egyszer sem. Amikor befejeztem, még ott ültünk némán mind a 4-en, és csak bámultunk magunk elé. Próbálták feldolgozni a történteket. Végül Lou törte meg a csendet.

- Akkor, ha jól értem, te szeretnéd megkeresni a húgod. – mondta Lou

- Igen. – motyogtam.

- Megkérjük Pault, hogy segítsen? – kérdezte Harry

- Nem tudom, hogy jó lenne-e, ha tudna róla.

Mindenki csak gondolkodott. Gondolkodott, hogy, hogy találhatnám meg a húgomat. Ekkor Louis felugrott visitva, mire mi mindannyian megijedtünk, és összerezzentünk.

- Megvan. – visított fel Lou.

- Mi van meg? –kérdeztem értetlenül.

- Az ötlet, hogy, hogy találjuk meg a húgod! – mondta mire mi értetlenül néztünk rá. – Szóval. Mi lenne ha megkérnénk Pault, hogy értesítse a York-ban és még a körülötte lévő városokban lévő iskolákat, hogy mindegyikben eltöltünk pár hetet. Valószínűleg megtaláljuk, mivel hasonlíthat rád, és ha rád üt, akkor még jó is a hangja. Csupán annyi kell, hogy kiválasztunk egy osztályt, amelyikbe 17 évesek járnak, majd beülünk az óráikra, illetve az énekkarra, de, hogy ne legyen feltűnő, még beülhetnék pár sportszakkörre is. És ha megtaláltuk, csak meg kell ismerni, és szépen lassan beadagolni neki, hogy a nagy Niall Horan, a testvére. – hadarta

- Hát, ha ez megoldás, akkor legyen. – sóhajtottam fel. Bár kicsit abszurdnak tűnt az ötlet.

- Rendben akkor szólok Paulnak, hogy holnap bemegyünk hozzá. – mondta Liam.

Liam azonnal hívta Pault és lebeszélte vele, a másnapot, én meg azon gondolkoztam, mi lesz, ha nem jön össze, és nem találjuk meg?

***másnap***

Bementük délután Paul – hoz és elmondtuk neki az ötletünket.

- Srácok ez nem biztos, hogy jó ötlet. – mondta

- Nem érdekel. Meg akarom keresni a testvéremet. – mondtam határozottan

- Rendben. A szünet végéig kaptok időt. Ha addig nem találjátok, ez van. Csak addig tudok adni időt, mert megyünk turnéra. – mondta sóhajtva, aminek megörültem. Felpattantam, és mielőtt kimentünk volna, körübelül minden 5. másodpercben megköszöntem neki, hogy megengedte.

Does He Know? - Harry Styles FanfictionWhere stories live. Discover now