NEM MONDHATOM EL NEKI

21. Képtelenség!

- Igen! Ez nagyon dögös! - tapsikolt Bea, mikor felhúztam a ruhámat az esti bulira. Átjött hozzam, hogy együtt készülődjünk, mint mindig. - És ezzel a cipővel hozzá... - matatott a szekrényem aljában. - El is lopod majd a show-t! - egy erőltetett mosollyal elvettem tőle a lábbelit, majd fel is húztam azt. - Nincs sok kedved bulizni, igaz? - lépett hozzám közelebb.

- Hogy is lenne, mikor csak azon jár az eszem, hogy ez az utolsó bulim Ádámmal? - huppantam le az ágyamra.

- Ez badarság! - tett ő is ugyan így. - Haza fog járkálni majd a szünetekben, és akkor majd elmehettek akárhová!

- Bea, mindenki tudja hogy a távolság megöli a szerelmet. Ez csupán csak idő kérdése.

- Nem szabad így gondolkodnod!

- Reálisan? - vágtam rá azonnal felhúzott szemöldökkel.

- De hisz annyira szeret téged!

- Igen, és idővel ugyan így fog valaki mást is. Gondolj csak bele... Ádám nagyon helyes srác...nagyon helyes. -sóhajtottam. - Most ki megy Amerikába, a nagyvilágba, ahol teljesen szabad lesz. Tetszeni fog neki az az élet és majd vissza sem akar jönni. Hisz erről álmodott! Nem lesz ott neki senki, aki megmondhatná mit tegyen. Ismerem már...

- Túl komplikálod. - forgatta a szemét. - Rémeket látsz!

- Mindegy, nem akarom még jobban elrontani ezt a cseppnyi kedvemet is a bulihoz. - sóhajtottam, majd a tükör elé lépve neki kezdtem a sminkemnek.

***

- Ez eszméletlen! - ugrándozott Bea mikor megérkeztünk a helyszínre.

- Ma nagyon be baszok! - igyekezett befele vihogva Dávid.

- Basszunk be mi is? - pillantott le rám Ádám, aki a kezemet fogta.

- Legyen! -sóhajtottam, és mi is követni kezdtük a többieket befelé.
Ha ez a hely kívülről faszának látszott, akkor fogalmam sincs milyen jelzővel illethetném azt, ami benn fogadott minket.

- Hát, Ferike tényleg nem aprózta el. - bólogatott Ádám.
Szó szerint úgy éreztem magam, mintha valami exkluzív partin lennék, valahol messze, Vegasban.

- Elvégre egyszer érettségizik le az ember! - próbáltam túl üvölteni a zenét.

- Egy indító? - bökött Ádám a pult felé, amit bólintva helyeseltem, és hagytam, hogy kézen fogva oda vezessen.

Két kőr után megjött a kedvem, és már rángattam is magammal Beát a táncparkettre.
Homályosan rémlik, ahogy bulizunk, majd iszok még pár felest, ahogyan táncolok, üvöltöm a zenét, ölelkezünk a többiekkel, talán még páran sírtunk is, de egyébként totális képszakadás.

Reggel -bár lehet már dél is elmúlt- monumelntális fejfájásra ébredtem, és ami még rosszabb, fogalmam sincs hol. A fejem jobbra fordítva szembe találtam magam Ádám hatalmas, és meztelen hátával, miközben a hasán szunyókált. Körbenézve szembetűnt, hogy a ruháink szanaszét hevernek a földön. Hát, akkor ezek szerint jó este lehetett...

Kótyagos fejjel úgy ahogy voltam, anyaszült meztelen, kikeltem az ágyból, majd egy ajtó felé indultam, és reméltem, hogy ez fürdő lesz. Bingó!
Azonnal a kézmosó elé léptem, hogy felfrissítsem kicsit magam, és az elmém is, de ha megkínoznának se tudnám elmondani, hogyan alakult az este további része.

Miközben a tükör előtt álltam, és undorodva néztem magamra, kezdtem valami furcsát érezni, ami arra késztetett, hogy rohanjak oda a vécéhez, majd letérdelve adjam ki magamból a löttyöket, amiktől tegnap olyan jó kedvem lehetett. Szinte még éreztem a külön féle alkoholok borzalmas ízét, és itt ebben a szent pillanatban megfogadtam, hogy soha többé nem iszom ennyit!