6.Mért fáj ennyire?

8K 399 31
                                    

Szinte már a levegő is perzselt, az agyam szinte teljesen felmondta a szolgálatot, és lassacskán kezdte megadni magát az érzéseimnek, és a szívemnek, de mielőtt megtehette volna, kapcsoltam. Egy pillanat volt az egész, és már nem tökéletesnek láttam minden, hanem helytelennek. Egy hirtelen mozdulattal kissé ellöktem őt magamtól, majd amilyen gyorsan csak tudtam, kifelé igyekeztem.

Nem foglalkozva azzal, hogy embereket lökök arrább, próbáltam minél hamarabb elhagyni ezt a helyiséget és minél messzebbre kerülni Ádámtól.

Nagy nehezen, mikor már végre át tudtam verekedni magam jó pár emberen, és kiértem a klub elé, éreztem, ahogyan a tüdőm megtelik a friss oxigénnel, és járja át az egész testem. Kissé csípett a hűvös levegő, de elviselhetően, bár könnyeimet mégis melegnek éreztem arcomon. Hajamba túrva vettem egy mély levegőt, és próbáltam megnyugodni, reálisan gondolkodni.

  - Linda! –kiáltott utánam Ádám, miközben felém kocogott.

  - Hagyj! -emeltem felé kezem. Egyszerűen túl kínos volt.

  - Nyugodj már le!

- Nem, ez annyira helytelen volt, és ennek nem szabadott volna megtörténnie, mert... -akadt el a szavam.

- Mert? Linda, csak tancoltunk! -nevetett fel kínosan. - Még is mi bajod van ezzel?

  - Ne csinálj úgy, mintha érdekelne, mi van velem! – vágtam oda flegmán.

  - Pedig érdekel! –ragadta meg mind két karom erősen, mire akaratom ellenére is összerezzentem. Csokoládébarna szemei őszintén, talán kissé kíváncsian vizslattak. Mintha csak meg akarna fejteni, és féltem, talán sikerül is neki – Félsz valakitől?

  - Válthatnánk témát?

  - Persze. –felelte halkan. – Nem akarom, hogy haragudj rám. -motyogta, és itt már éreztem egy kis bűntudatot. Én vittem bele, én hívtam táncolni, most mégis nekem van bajom. Persze, túl reagáltnak tűnhet, amit művelek, de ezt csak az érti, aki át ment már azon, amin én.

  - Visszamegyünk? – törte meg a csendet. Kérdésére a klubra emeltem a tekintetem, majd rá. A legtöbb esetben nemet mondtam volna, sőt meg sem hallgattam volna, mit akar mondani, de most mégis belementem, amit egy bólintással jeleztem.





***Fél evvel később***

Februárt írunk. Már fél éve vagyok tagja az új gimim, és osztályom közösségének, és nem érezném magam hazugnak, ha azt mondanám, néha már úgy érezem, én is ugyan itt kezdtem velük, négy évvel ezelőtt. Kijelenthetem azt, hogy jobb osztályt nem is kívánhatnák!

Fruzsinán, és a két klónján kívül mindenkivel megtaláltam a közös hangot, és ez napról-napra egyre csak erősebbé válik.

És hogy kihez kerültem igen csak közel még ebben a fél évben? Ádámhoz... Sokban hasonlítunk, és értünk egyet, de azonban sok mindenben különbözünk. Néha már ijesztő, mennyi mindent mondunk el másiknak, de azt a bizonyos egy nagy titkomat soha sem fogja megtudni rajtam kívül senki sem, és ez alól Ádám sem kivitel.

Fruzsina, ha lehet, még jobban utál, mint eddig, mert túl sok időt töltök a fiújával, és többet tudok beszélgetni vele egy óra alatt, mint ők eddig egész kapcsolatuk során.

Beával szinte már-már elválaszthatatlanok lettünk. Rengeteg időt töltünk együtt iskolán kívül is. Azt hiszem bátran kijelenthetem azt, hogy legjobb barátnők vagyunk, ami jó érzéssel tölt el. Mindig számíthatok rá, de ez természetesen kölcsönös.

NEM MONDHATOM EL NEKIWhere stories live. Discover now