NEM MONDHATOM EL NEKI

16. A legszebb napom vele

- Felejtsd el! Ha nem tűröd meg Linda társaságát, akkor neked kell elmenned!

- Ezt nem hiszem el! -nevetett fel kínjában az anyja. - Hogy lehetsz ennyire gyerekes, és hálátlan? Én neveltelek fel! Én etettelek, én ruháztalak, én vigyáztam rád, amikor beteg voltál...

- És ezt soha nem fogom elfelejteni. -vágott a szavába. - Nem szeretném, ha most megint  belekezdenénk egy vitába, mert fölösleges, és se kedvem, se energiám hozzá. -felelte Ádám kissé nyugodtabban, mire az anyja idegesen fújtatott egyet.

- Kapsz itt rendes ételt? -váltott témát. - Lefogadom, hogy nem. Felhívom Mónit, hogy készítsen neked enni, és majd én behozom. Nem akarom, hogy legyengülj itt nekem, ezektől a zacskós levesektől. -kapta elő a telefonját. - Később visszajövök!

- Van egy olyan érzésem, hogy még most sem bír engem. -huppantam le Ádám mellé az ágyra kissé csalódottan is.

- Én viszont nagyon bírlak. Ez nem elég? - vonta fel szemöldökét mosolyogva, én pedig bólogattam, majd lehajoltam hozzá egy csókra. - Mondott neked Bence valamit? -tekintetet gyanakvó volt.

- Mondott ezt azt...

- Csak kerüljek ki innen...

- Ne! -szakítottam félbe, miközben megfogtam a kezét. -Igaza volt... mindenben.

- Mégis miket mondott?

- Nem számít.

- Nagyon is számít! - felelte kissé erélyesebben.

- Hé, hallottad mit mondott az orvos. -kezdtem el karját simogatni. - Nyugodtnak kell lenned... semmi stressz.

- Ja...tudom. -sóhajtott unottan.

Szerencsére Ádámot nem tartották sokáig benn, össz-vissz három napot töltött a kórházban. Mivel pénteken engedték ki délelőtt, így sajnos nem tudtam ott lenni, mert nekem iskola volt, a szülei meg amúgy sem látnak szívesen, szóval megbeszéltük, hogy majd holnap találkozunk.

A suliban természetesen most ez lett a friss, új és szaftos sztori... Hallottam jó pár mesét is, kiszínezett jeleneteket, de végül is mindnek egy a lényege. Hisztiztem, Ádám megmentett, és én vagyok most a mumus, hogy majdnem megöltem őt.

Az, hogy Ádám jól van, egy isteni nagy szerencse... de akármi történhetett volna...akármi!

- Ne foglalkozz velük. -bökte meg Bea a vállam övével.
Két lány haladt el épp előttünk, miközben összesúgtak valamit, és e mellé még hitvány pillantást vetettek rám.

- Nem is teszem, csak...

- Mégis. -fejezte be helyettem a mondatot.

- Akárhonnan is nézzük, igazuk van, Bea. -fordultam felé a pad támláján ücsörögve.

- Linda, ezredszerre vitatjuk már ezt a dolgot. De mi a lényeg? Hogy Ádám nagyon is jól van, él, és egészséges, nem lett semmilyen maradandó károsodása, nem haragszik rád, és továbbá is ugyan úgy szeret!

- Fogalmad sincs, mekkora bűntudatom van.

- Lehet is! -ült le Fruzsina a pad másik oldalára a klónokkal, majd elővették az uzsisdobozokat, amiben saláta volt... csak saláta.

- Fruzsina, nem igaz, hogy nem találtatok másik padot. -forgatta a szemét Bea.

- Hidd el, én sem repesek az örömtől hogy a ti társaságotokat kell elviselnem, de Lola akart ide ülni, mert innen jól láthatja Márkot. -szúrta fel villájára a zöld levelet. Beával egyszerre néztünk a hátunk mögé, ahol is jól látható volt Márk, ahogyan éppen az egyik osztálytársával dumálgat. Ő az a tipikus cuki fiú. Nem túl kigyúrt, inkább szálkás alkat, göndör barna haj, hatalmas kék szemek, és ezer pontos mosoly, amihez még jönnek azok az elbűvölő, mégis szexi nevetőráncok. Tipikus angyalarc. Nem mellesleg gördeszkázik, gitározik, nagyon jó tanuló, vicces, sok barátja van, és végtelenül kedves. Mondhatni, hogy ismerem már, hisz együtt járunk bioszra, sőt, ő a padtársam is.