NEM MONDHATOM EL NEKI

9. Beszökés

Kiderült, Ádámra egy "egyszerű" migrénroham tört rá. Fogalmam sem volt róla, hogy hordoz egy ilyen "betegséget." Tudtam, hogy ez nagyon erős fejfájással, és különböző mellékhatásokkal jár, mint például fény- és zajérzékenység, hányinger, hányás, zsibbadás... De ezt nem gondoltam volna, hogy ennyire vészes lehet. Láttam közben Ádámot, és a szívem szakad meg érte. Annyira segíteni akartam, de nem tudtam mit tehetnék. Mikor összeesett, akkor még fogalmam sem volt róla, mi lehet ez, csak hogy baj van. Olyat éreztem, mint még soha. Mintha valami fojtogatná a torkom, és boxzsáknak használná a gyomromat. Azt hiszem...most először éreztem azt, hogy tényleg elveszíthetek valakit, akit nagyon szeretek... Igen, ez így utólag, -hogy "csak" egy migrénről volt szó- ez drámaian hangozhat, de alapjáraton nagyon féltőtípus vagyok, még ha ez nem is látszik rajtam.

Később a srácok segítettek Ádámnak bebotorkálni a "betegszobába" ami a földszinten található, és a nevéből adódik is, hogy ez pont ilyen esetekre van. Azt mondják, ilyenkor jót tesz nekik a sok alvás, és a felépülésük akár több napig is eltarthat.

- Hé, nem lesz semmi baja! -huppant le mellém Bea az ágyamra. -Máskor is előfordult ez már nála. Sajnos ez a migrén ilyen. -húzta a száját.

- Tudom, de annyira aggódtam érte. -mondtam szinte suttogva. - Úgy bemennék hozzá!

- Ilyenkor nekik sok pihenésre van szükségük. Csendre, nyugalomra, sötét helyre...tudod a fényzavar miatt.

- Igen, tudom. -sóhajtottam.

- Fogadok, holnapra már kutyabaja! -próbált vidítani. - Figyelj csak. Elmegyünk gyorsan lezuhanyozni, felcsempészünk valami nasit, aztán nézünk a laptopon egy filmet, hogy legyen kicsit máshol is a gondolatod, jó?

- Igen. Jól hangzik. -bólintottam.

Ahogyan Bea felvázolta, minden így is lett. Fürdés után kaját csempésztünk, majd bebújtunk az ágyba, és filmeztünk. Őszintén, semennyire sem kötött le. Folyton csak azon járt a fejem, hogy Ádám lenn van egy emelettel, és senki sem törődik vele, csak "hagyják pihenni." Jó, ilyenkor valóban ez segít, de akkor is. Mi van, ha szüksége van valamire, és nem tud szólni senkinek?

Minden egyes perccel csak nőtt a parám Ádám iránt. Alig vártam, hogy vége legyen a filmnek, - amire egyáltalán nem figyeltem-, Bea bealudjon, és aljas módon lopózzak be Ádámhoz, ami ugyebár tilos, mivel ő fiú, én meg lány vagyok, és ezt tiltja a szabály, de ezek pont arra valók, hogy megszegjük őket.

Mikor már biztosra vettem, hogy Bea mélyen alszik, elintéztem még valamit, majd Ádám ideiglenes szobája felé vettem az irányt. Lábujjhegyen osontam végig a hangtalan folyosón, aminek a végre érve benyitottam.

Ez sokkal kisebb, mint a többi. Egy ágyon, és egy éjjeli szekrényen kívül nincs is benne több bútor. Csak figyeltem egy darabig Ádámot, ahogy a hátán fekve aprókat emelkedik a mellkasa, majd süllyed le. Megfordult a fejemben, hogy mégis mit művelek, és ki kéne innen mennem, de úgysem hagyna nyugodni a lelkiismeret. Tehát vettem egy mély levegőt, és a bátorságomat, így lassan leültem az ágy szélére, amire meg is ébredt.

- Kiscicám? -mormolta a szokásosnál is rekedtebb hangon. - Eddig még hallucinációm nem volt. -nézett rám hunyorított szemmel, amire elmosolyodtam.

- Nem képzelődsz. Belógtam.

- És, minek köszönhetem a látogatást? -kérdezte lehunyt szemmel. Gondolom még mindig fájt a feje, és álmos is volt.

- Meg akartam nézni, hogy vagy. -vontam vállat. - Idegesített, hogy csak betettek ide, hogy pihenj, mert "ilyenkor az kell" -formáltam macskakörmöt ujjaimból.