NEM MONDHATOM EL NEKI

21. Képtelenség!

Másnap reggel Ádám pihegő mellkasán ébredtem, ami lassan emelkedett fel, majd le. Elmosolyodtam, és valahogy egyből az jutott az eszembe, hogy ez sajnos nem túl sokáig fog még így menni. Nem tudom, hogy hogyan fogunk kibírni négy évet így. Igaz, nagyobb szünetekben hazajön, és a lehetőség is adott, hogy minden nap beszéljünk, hisz fejlett már a technika, de mégis hogyan tudná egy monitor pótolni azt, amit például most nyújt nekem? Csak szimplán a közelsége, az illata, az érintése, az ölelése, a csókja... Nem akarom, hogy elmenjen!

- Nagyon agyalsz valamin, igaz? - szólalt meg.

- Egy kicsit. - néztem fel rá.

- Linda, tudod, hogy csak egy szavadba kerül, és...

- Nem. - simogattam a mellkasát. - Teljesen máson járt az eszem.

- Szívás, hogy túl jól ismerlek. - hunyorított. - Figyelj csak. - suttogta, én pedig visszahajtottam fejem a mellkasára. - Megígérem neked, hogy ez lesz életed legjobb nyara. Azt csinálunk amit csak szeretnéd, oda megyünk ahová csak akarsz, nem számít semmi!

- Hát igazából most épp lenni is valami. - mosolyodtam el huncutan, ő pedig már értette is, mit kívánok most.

- Tényleg? - villantott ő is egy pimasz mosolyt. - Akkor mutasd meg mit szeretnél. - suttogta két csók között.

***Augusztus***

Amit Ádám ígért nekem, miszerint megkapom életem legjobb nyarát, sikeresen be is tartotta. Csodálatosabb nyarat álmomba sem kívánhattam volna. Ennyi fantasztikus emléket már rég nem szereztem. Legalábbis nem ennyi idő alatt. Egy percig sem unatkoztam, az szent igaz. Viszont minél jobban szórakoztam, annál inkább repült az idő. Fel sem tudom fogni, egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy már csak három nap, és Ádám elmegy. Akárhányszor erre gondolok, pont olyan érzés keletkezik bennem, mintha egy tőrt szúrnának a szívembe.

- Esküszöm nektek, hogy ez lesz a legjobb buli a világon! -hadonászott Ferike karjaival.

Összehívtuk az egész osztály, hogy még egy utolsót bulizhassunk így együtt, mert hát ki tudja, mikor lesz még rá lehetőségünk a fősuli miatt, hisz mind szétválunk.

- Lesznek fasza díszletek, dögös csajok, akik pörögnek a rúdon, forró kis pincérnők, a világ összes piája... -lelkesedett. Nos igen. Ferike érettségiajándék gyanánt egy világméretű bulit kért. - És azt hívtok, akit akartok, de természetesen ez akkor is rólunk fog szólni, ha akarják, ha nem. -vágta rá, mire mind egyszerre nevettünk fel. - És persze ez ugye Ádám búcsúztató bulija is! -emelte meg a poharát, majd szépen sorba követtük mi is, hogy koccintsunk Ádámra, és gratuláljunk.

- Apád engedi, hogy ekkora bulit csapj a házatokban? -vonta fel a szemöldökét Botika.

- Lófaszt. -röhögött. - Kibérelünk egy klubbot. A legfaszábbat. -csúsztatott elénk egy lapot az asztalon, amire mind egy emberként dőltünk előrébb, hogy jobban szemügyre vegyük.

- Nem semmi hely. -állapította meg Dávid.

- Nekem mondod? Megmondtam, hogy nem szarra gurítok! -fonta össze maga előtt a karját büszke vigyorral az arcán.

A társaság hevesen bele kezdett, hogy akkor még kiket kéne meghívni, és akinek még volt ötlete, az felvethette, hogy mivel lehetne még jobban feldobni a partit, ha ez egyáltalán lehetséges.

- Na, akkor legalább még kibulizzuk magunkat előtte. -karolt át Ádám, én pedig automatikusan hajtottam rá fejem mellkasára.

***